Hospital...

Sziasztoook!! :) Meghoztam az új részt remélem tetszik majd! :) És köszönöm a sok látogatót. Jól esik hogy ennyien olvassátok a blogom!! =)

És az "el Clasico" azaz a Real Madrid - Barcelona szombati derbi eredménye két 11-es góllal 1-1!! Szép kis csata volt, ami szerdán folytatódik!! ;) Visca el Barca vs. Hala Madrid   :):)♥

 

 

× Sophie

× Adan

Nem teljesen azzal találtam szembe magam akire számítottam, mert hát azt hittem, hogy Karla lesz az és majd felpofoz, vagy elkezdi ráncigálni a hajam,vagy beolvas, vagy akármi más, de nem így lett, mert Lari volt az. Látszott rajta, hogy ő nem csak 5 felest ivott és a lábán már alig bírt állni.

- Héééé Tess!!!!!!!!!!! Gyere táncolni!!!! - azt hittem a tánctéren akar táncolni, de hirtelen elkezdett a bárpult felé húzni, szerintem az ott ülő pasik gondolták, hogy Lari mire készül és segítettek neki felállni a bárpultra, a következő pillanatban pedig már azon kapom magam, hogy én is a bárpulton vagyok. A DJ-nek is feltűnt Lari magánakciója és felpörgetett egy Inna számot. Nem kellett kétszer mondani, hogy rázzam. Az egész club minket nézett. Ahogy a pasik néztek minket, úgy én is végigpásztáztam nemegyszer a tömeget. Morata tekintetét keresetem, de már nem állt ott ahol „hagytam”. „ Még csak most kaptam meg és máris elveszítem?” gondolatokkal leszálltam a pultról és belevágtam a tömegbe Moratat keresve. Marcelo és Ramos verekedett át a tömegen a pulthoz közelítve velük próbáltam meg kommunikálni, de a kicsikék már olyannyira szétzúzták magukat, hogy állni alig bírtak, de azért a pultig elsodorta őket a tömeg. Engem is sodort a tömeg miközben Moratat kerestem, már kábé mindent végignéztem de sehol nem találtam meg őt. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a pulthoz. Lari még mindig a pulton táncolt és közeledve Marceloék azt hitték én is táncolni megyek. Marcelo megkapott és már csak a koppanó sarkakat éreztem a pulton, kezembe nyomott egy felest, koccintottunk és buliztunk. Kábé a feles után már el is felejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt még Moratat kerestem. Táncoltam, valaki megfogta a lábam és lehúzott a bárpultról....- körülbelül ez az utolsó emlékem.

Kinyitottam a szemem és a szobából áradó fehérség már-már vakító hatással volt a szememre. Körbenéztem, már amennyire a vakító fehérség engedte. Kórház? Egy kórházban vagyok. De, hogy kerülök én egy kórházba? Megpróbáltam minden erőmet összeszedni, hogy egy kicsit meggyötörjem az agyam, erre a fájdalom gyötört meg ami a kezem és a borhám felől egészen a fejemig hatolt.

Egy nővér lépett be a szobába, állított egy kicsit az infúzió csepegtetőjén és megnézte a kötéseket.

- Mi történt?

- Ó fent van? Észre sem vettem. Örülök, hogy végre felkelt. Elég súlyos sérülései vannak.

- De mi történt? Hogy kerülök ide? És...

- Egyszerre csak 1 kérdésre tudok válaszolni. Szóval pár focista hozta be Önt...

- Ha lehet tegeződjünk. Tessa vagyok.

- Rendben, én Sophie. Szóval pár focista hozott be. A lábadon és a kezeden valamint körülbelül az egész testeden taposásnyomok voltak.

- Taposás?

- Igen, azt mondta a doktor úr. Én nem hallottam, hogy mi történt veled csak ilyen foszlányokat innen is onnan is. Ja igen, és még több üveg által okozott sebet is találtunk a tested különböző pontjain.

- Úristen most már komolyan tudni akarom, hogy mi történt velem. Nekem az utolsó emlékem az, hogy a bárpulton táncolok és zsupsz egyszer csak elestem és itt képszakadás. 

- A doktor úr még egy másik beteget műt, de nemsokára jön megvizsgál, és valószínűleg elmondja, hogy mi történt. Szeretnéd, hogy beengedjek valakit a jóképű focisták közül?

- Mióta várnak azok a jóképű focisták?

- Végigaludtál a mesterséges kómában 3 napot, szóvak 3 napja. Az elején azaz amikor bekerültél még többen voltak itt, most már csak 7en vannak kint, ebből 4 az aki nem mozdult el egyszer sem a kórterem elől. - 4 ki lehet az a 4? Lari gondolom ő kint van, aztán Morata lehet, hogy ő a 2 számú. Meg persze Larival gondolom itt van Ramos. De ki van még itt?

- Nem tudod véletlenül, hogy kik várnak kint? Mármint, hogy ki az 4 ember?

- Hát nem vagyok nagyon profi focistákban, de kint van Cristiano Ronaldo – Roni itt van és aggódik miattam? - kint van egy Real Madrid játékos nem tudom a nevét, de néger kis aranyos ilyen felálló hajjal – akkor ez Marcelo lesz, de aranyos, hogy ő is kint van már 3. napja – kint van még egy srác őt nem nagyon ismerem rövid barna hajú, barna szemű vagy 18 éves körüli srác vagyis annyinak néz ki alvás közben – ez Morata lesz, jólesik, hogy ő is kint van és bármennyire is szeretném látni nem akarom, hogy bejöjjön, mert nem akarom, hogy így lásson. - és még van kint egy lány ő is alszik szóval annyira nem ismertem fel azaz meg, de azt hiszem, hogy egy Lari nevű lány az mármint így szólították amennyire ki tudtam szűrni a 3 nap alatt.

- Rendben köszönöm.

- Na akkor engedjek be valakit?

- Nem, mert nem szeretném, hogy így lássanak. Utálom ha sajnálnak. Szóval inkább szeretnék egyedül maradni és csak zenét hallgatni, meg persze beszélni a doktor úrral.

- Rendben akkor hagylak és ahogy végez a doktor úr beküldöm.

- Oké köszi mindent. - egy mosollyal válaszolt és kiment. Beraktam a zenét és kifelé bámultam az ablakon, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy lehet elfogadom ha lehet így mondani, szóval elfogadom Mourinho „ajánlatát” és focizok a realnál. Barcelona drukker vagyok és mindenem a barca, de ha most van egy ilyen lehetőség? Minden lehetőséget meg kell ragadni, és akkor majd olyan fél év múlva kábé megpróbálok átmenni a barcához. Ha pedig nem sikerül ráérek akkor azzal foglalkozni. Most, hogy ezeket letisztáztam magamban sokkal „jobban” éreztem magam, már mennyire egy ilyen helyzetben lehet. Próbáltam kikapcsolni az agyam és a 3 nap mesterséges kómás alvásra még pár órát ráhúzni, de ahogy már nem volt mi lekösse a figyelmemet egyre jobban éreztem, hogy fáj mindenem, a fejem, a kezem, a mellkasom, minden kivéve a lábaimat. Sőt a lábaimat nem is éreztem, próbáltam mozgatni, de meg se moccantak. Úgy hevertek ott a kórházi ágyon mint valami rongybaba lábai. Fel akartam ülni, hogy megpróbáljak a lábamba egy kis életet lehetni, de a gépek csövei amik még belőlem álltak ki nem nagyon engedték a mozgást, úgyhogy nem volt más választásom megnyomtam a csengőt, ami a nővéreknek jelez, hogy valami nincs rendben, és hát úgy véltem, ez egy olyan eset, hogy most valami nincs rendben. Egy perc se kellett és Sophie már be is rontott a kórterembe.

- Mi történt?

- Nem érzem a lábam. Egyszerűen nem tudom mozdítani, de még a lábujjaimat se. Egyszerűen semmit.

- Dőlj hátra és nézd a plafont. Ezt érzed? - a bokámat tapogatta.

- Nem. - odament egy ilyen szekrényféle valamihez és kivett belőle egy injekciós tűt.

- Ezt érzed? - a talpamat kezdte el nem túl erősen szurkálni.

- Nem, miért mit csinálsz?

- A talpadat szurkáltam tűvel. Keresek egy orvost, vagyis megnézem, hogy végzett-e már a doktor úr. - meg se várta azt se, hogy kinyissam a számat válaszadásra. Bármennyire is tartani akartam magam egy könnycsepp száguldott végig az arcomon, és azt az egyet követte a többi. Egyszerűen nem hittem el, hogy most történik ez velem mikor már úgy tűnt, hogy minden kezd elrendeződni. Morata, a focizás, és most minden romba dől.

- Jó napot Dr. Adan Cabelino i Burgos vagyok. Te biztosan Tessa vagy. Nos akkor Sophie azt mondta, hogy nem érzed a lábad. Már azóta nem érzed a lábad mióta felkeltél?

- Amikor felkeltem nem is figyeltem a lábamra mert a kezemen és a mellkasomon lévő fájdalmak teljesen lekötöttek.

- Értem nemsokára elvégzünk pár vizsgálatot a lábával kapcsolatban. Amúgy a hogy érzi magát 3 nap mesterséges kóma után? A kezén és a mellkasán kívül fáj még valamije?

- A fejem de az nagyon. Amúgy doktor úr...

- Adan.

- Szóval Adan, el tudnád nekem mondani, hogy mi történt velem? Mármint, hogy hogy kerülök ide?

- Persze elmondom. Szóval pár focista hozott be szép számmal voltak itt, elmondták, hogy valami Kíra, vagy Kata, vagy..

- Karla?

- Igen Karla, szóval Karla lehúzott a bárpultról és széttört rajtad néhány üveget, közbe persze mivel a földön feküdtél össze vissza tapostak. Aztán az üvegek után a lila foltokból ítélve még párszor beléd is rúghatott. Az eszméletedet valószínűleg az eséskor vesztetted el. A jobb kezed eltört a bal pedig nagyon enyhén zúzódott, továbbá 2 bordád is megrepedt.

- És nem érzem a lábam. - úgy éreztem ezzel a mondattal lezártam a felsoroltakat.

- Megyek keresek szabad vizsgálót addig ha gondolod beszélhetsz valakivel. A hozzátartozóid már nagyon aggódnak miattad. - Adan elment, én pedig míg mindig azon a véleményen voltam, hogy nem akarok látogatót, mert nem akarom, hogy ilyen „nyomorékként” lássanak. Nem szeretném a sajnálkozó beszélgetéseket hallgatni. Ahogy Adan kijött rá két percre Sophie jött be a szobába.

- Tessa tudom, hogy nem akarsz így mutatkozni a barátaid előtt, de az a lány, Lari már sírva könyörög, hogy engedjem be hozzád, mert nagyon aggódik. Legalább neki engedd meg. Más 1 látogatónak is örülne neked rögtön 4 is van. Engedd meg, hogy beengedjem Larit.

- Rendben. - Sophie monológja közben megint elkezdtek potyogni a könnyeim és amikor megláttam Larit mondhatni patakokba kezdett el folyni a könnyem. Annyira örültem, hogy látom őt, egy pillanatra még a lábamról is elfelejtkeztem. Fura volt, hogy sírunk, szavamra mindig mi voltunk azok akiknek nagy volt a fájdalomküszöbük és tudtuk magunkat tartani bármi is történt, de most viszont nekem elviselhetetlenül szükségem volt a sírásra, ami menedéket adott, hogy elbújjak a beszéd elől és ne kelljen elmondanom Larinak amit már Adan nekem elmondott. Lari átölelt már persze amennyire a csövek engedték és már amennyire hozzám tudott férkőzni. Mert hát jobb kezemen gipsz felkartól azaz kábé az egész kezem, bal alsókaromon pedig egy sín volt a zúzódás miatt.

- Tess úristen, de aggódtunk, hogy valami komolyabb baj van. Már féltünk, hogy nem kelsz fel abból a rohadt mesterséges kómából. De mond már, hogy mi van veled. Az orvos semmi használhatót nem tudott mondani.

- Hát ...jobb kezem látod gipszes, bal csak enyhén zúzódott, bordáim körül kettő zúzódott...- vettem egy nagy levegőt, hogy el tudjam mondani a lábamat, de egyszerűen nem ment. - Lari megígérsz nekem valamit?

- Persze, mit?

- Azt, hogy beszélsz Mourihoval.

- De mégis miről beszéljek vele?

- Csak kérd meg, hogy jöjjön be hozzám holnap vagy még ma, vagy valamikor.

- Oké, de miért?

- Elfogadom az ajánlatát, azaz élek a lehetőséggel amit felajánlott és edzeni fogok a reallal, persze ha megengedi.

- Ez fantasztikus hír, biztos meg fogja engedni, ha pedig nem akkor rábeszélem.

- Lari ez nem így megy. Beszélek vele és ha azt fogja mondani, hogy nem én 100%-osan meg fogom érteni.

- De miért mondaná azt, hogy ne gyere, mikor ő mondta, hogy szívesen lát új játékosokat? - még nem akartam elmondani, hogy konkrétan nem lehet tudni, hogy mikor tudok lábra állni. Bejött Sophie mintha hallotta volna, hogy belül segítségért kiáltok.

- Elnézést de a doktor úr talált egy szabad vizsgálót.

- Oké akkor én megyek elmondom a többieknek, hogy mi van veled.

- Úgyis látnak majd amikor kitolnak. - Lari előrement, Sophie pedig óvatosan elkezdett kitolni a szobából. Vajon, hogy fognak reagálni a többiek mikor meglátnak? Mit fognak csinálni, mondani? Lehet kapok pár sajnálkozó tekintetet. Már láttam őket kicsit messzebbről. Ők is észrevettek és felálltak, hogy majd jobban szemügyre vegyenek. Jó volt őket látni, de viszont én szánalmasan néztem ki. És elértünk hozzájuk. A szívem összeszorult, mikor megláttam őket, amikor megláttam azokat a kialvatlan szempárokat. Még átöltözni se mentek el, mert még a buliruhájukba voltak. Kihagyták az edzéseket is. Mourinho biztos nem örült neki. Lehet kicsit pikkelni is fog rám emiatt. Először Ronit láttam meg. Amint odatolt elé Sophie végigsímította a vállam.

- Jól vagy cica? - a hangja nem a megszokott Ronis volt, inkább olyan szomorú. Egy kis mosollyal próbáltam neki válaszolni, bár nem tudom, hogy a halálsápadt arcomról mindez neki, hogy jött vissza.

- Héé sztárkapus minden oké?

- Marcelooo erre most mit mondjak? - felemeltem az orra elé a gipszes kezem. Adott rá egy puszit.

- Azt, hogy igen Marcelo minden oké nemsokára jövök várjatok meg.

- Rendben, akkor Marcelo minden rendben nemsokára jövök. - próbáltam egy mosolyt kanyarítani az arcomra, de amint megláttam Moratat még a szavam is elakadt. Szomorú arca engem is elszomorított, már amennyire az én hangulatomat lehetett még szomorítani. Mikor előtte jártunk, odahajolt és megcsókolt, vagyis nem is volt csók csak afféle szenvedélyes puszi. Roni nem feltűnően, de vágott egy érdekes fejet. Valószínűleg meglepte ez az egész. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy a másnapi újságok lehozzák majd ezzel a szalagcímmel: „ CR7 barátnője, a fiatal csapattárssal kavar!” Mert hát a bulira Ronival érkeztem és kattogtak a fényképezők.

- Srácok elég fontos vizsgálatra megyek, léccivel várjatok meg és ha kijöttem mindent elmondok. - A vizsgálat alatt Adan azt próbálta meg kideríteni, hogy a bénulás a mesterséges kómától van-e vagy a Karla féle incidens miatt történt ez velem. Az eredmények azt mutatták, hogy nem a kóma miatt nem érzem a lábam, azaz nem tudni, hogy mikor tudok majd ráállni újra, illetve azt se tudják az orvosok, hogy mitől bénultam le.

- Tessa nem fogok neked hazudni. Jobb ha tudod az igazat. Nem a mesterséges kóma okozta a bénulást, hanem valószínűleg az előtte történt baleseted. Ezek fényében nem tudom neked megmondani, hogy mikor fogsz tudni újra lábra állni. - nagyokat nyeltem, próbáltam magamban tartani azt a mérhetetlenül óriási zokogást.

- És...a kórházat mikor hagyhatom el?

- A csöveket ha erről a vizsgálatról kimentél már kiveszik, holnap még megfigyelés alatt benn kell, hogy tartsalak, de ha nem lesz semmi probléma akkor holnapután hazamehetsz.

- Rendben akkor hol veszik ki ezeket a csöveket?

- Sophie légy szíves vidd el Tessát a kötözőbe mindjárt megyek és kiveszem őket.

- Köszönöm Adan.

- Én mindent megteszek elhiheted Tessa.

- Tudom és ezért nagyon hálás is vagyok. - mosolyogva hagytam el a vizsgálót, persze ez a mosoly nem szívből jött csak Adannek szólt. A kötöző felé mentünk ami szerencsére távolabb volt a kórházi szobámtól így nem kellett még egyszer azokat a tekinteteket látnom. Már mikor rágondolok is bekönnyezik a szemem. Adan kivette a csöveket, lekötötte a sebeket és indultam is vissza a szobába, persze nem egyedül, hanem Sophie kíséretével. Mivel nem akartam szomorú tekinteteket látni úgy tettem mintha aludnék, bevették, hogy alszok szóval nem is nagyon hangoskodtak.

- Tessa ez nem volt szép tőled, beszélni akartak veled.

- Sophie képzeld magad az én helyembe, nem voltam képes még egyszer végignézni azokat az arcokat.

- Akkor ha már úgyis azt tetteted, hogy alszol akkor most próbáld meg a valóságba is átültetni és pihenj.

- Oké megpróbálok. - becsuktam a szemem és próbáltam teljesen kizárni mindent a fejemből, hogy hol vagyok, azt is hogy miért mindent. Kábé öt perc múlva hallottam, hogy valaki bejön. Aludtam elvileg szóval úgy is tettem mintha aludnék. Besüppedt az ágy széle szóval valaki leült az ágyamra.

- Te és Morata? Ez mi cica? Már azt hittem kezdesz megszeretni, még ha nem is szerelemmel, de akkor minimum megkedvelni. Már az első nap mikor megláttalak, megfogott benned valami, persze mivel általában mindenhez ehhez is macsósan álltam hozzá azaz macsósan álltam hozzád, de téged nem nyűgözött le az, hogy én vagyok Cristiano Ronaldo. Lehet, hogy pont ez fogott meg benned, hogy téged nem érdekel az, hogy ki vagyok, hogy milyen nagy a nevem, meg ilyenek. És mikor láttalak a clubban a pulton táncolni, húúh le se tudtam rólad venni a szemem. Főleg miután megláttam, hogy leestél vagy lerántottak. Hallod cica komolyan a frászt hoztad rám, azaz nem te hanem Karla. Nem is tudom, hogy mi baja volt veled, azaz eddig nem tudtam, gondolom az, hogy elvetted a pasiját. És amúgy meg nem is értem, hogy minek beszélek hozzád mikor úgyis alszol. Már lassan magamat se értem, teljesen elvetted az eszem, néha úgy érzem magam mint akit kicseréltek. És néha komolyan azt érzem, hogy kezdek beléd szeretni....