Előbb, vagy utóbb minden kiderül...

Heyhó kedves idelátogatók! :)
Késve ugyan, de megérkezett az új fejezet, szám szerint már a 13. rész, ha jól számoltam persze. Szóval szeretném megköszönni, hogy ennyien látogattátok a blogomat, nagyon jól esik azt látni, hogy a számok mindig egyre-egyre csak nőnek. :) Remélem a fejezet elnyeri majd a tetszéseteket és sok visszajelzést kapok majd ezt illetően. A téli szünetben tervezem, hogy új fejlécet csinálok, és persze emellett új résszel is szeretnélek titeket megajándékozni. Nem is fecsegek fölöslegesen tovább, jó olvasást! :) xoxo Tess(:


„A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé…”

Mikor bementem a kávézóba, az emberek furcsán bámultak rám, ami meglepő, mert egy kórház melletti kávézóban vagyunk, ahová nem csak egészséges emberek járnak. A gondolatmenetem lezavarása után körbenéztem a nem túl nagy helységben, de Alvarot sehol sem láttam. „Focisták, többet készülődnek, mint egy lány, vagy az is lehet, hogy nem tudja levakarni magáról Karlat és el sem jön. Mondjuk neki van mondani valója, én csak meghallgatom, hogy mit akar és mérlegelem, hogy megéri-e maradni vagy menjek Adanhez, hogy vizsgáljon meg.” A kis hang egyre többet szólal meg a fejemben. Persze nem vagyok skizofrén, csak az elmém imád elméleteket gyártani az agyamban. Az újam gondolatmenetemet Morata keze szakítja félbe, amint épp a szemem előtt kalimpál, valószínűleg elbambultam és nem vettem észre, hogy már le is ült velem szemben.

- Hola! Minden oké? –Alvaro aggódó szemmel várta a reakciómat.

- Ja persze, oké minden. – gyorsan megráztam a fejem és megpróbáltam koncentrálni a jelenleg zajló beszélgetésre.

- Bocsi a késés miatt, de Karla az idegeimre ment, nem akart elengedni se. – mondanivalóját kézmozdulatokkal színesítette, amit külső szemlélőként viccesen nézett ki.

- Mert tudja, hogy velem találkozol? – döbbentségem valószínűleg kiült az arcomra, mert hát eddig, ha a nevemet kiejtette Karla előtt az a nőszemély már azért is harapott, ha ezt megtudná valószínűleg ismét kórházi kezelésre szorulnék, ugyanis annyira legyengültem, hogy jelen pillanatban simán szét tudna verni. Viszont normális körülmények között biztos vagyok benne, hogy ő maradna alul a párharcban.

- Természetesen nem. Azt mondtam neki, hogy a haverokkal elugrom ide-oda.

- Rendben Alvaro, de nekem nincs sok időm szóval rátérhetnénk arra a részre, hogy te elmondod, hogy miért nem szakítasz Karlával.

- Persze elmondom, de ígérd meg, hogy hagyod, hogy elejétől a végéig elmeséljem a sztorit. Ami azt jelenti, hogy nem szólsz bele úton félen. – igenlően bólintottam. Gondoltam nem szükséges ezt szóban is elmondanom, másrészt pedig jobb minél hamarabb elkezdeni a nem beszélést, ugyanis ennek nem vagyok 100%-ig híve. - Szóval Karlát körülbelül egy éve ismerem. Egyszer egy meccs utáni ünneplésnél jött oda gratulálni meg beszélgetni, persze ez nem volt ellenemre, mert vittük a mérkőzést és jó kedvem is volt. Beszélgettünk, majd ő, ismétlem ő elhívott randizni. Nekem akkor nem volt barátnőm és még csak semmilyen kialakuló kapcsolatom sem, mondhatni szabadúszó voltam, így egyértelműen belementem a dologba, hiszen bárhogy utálod Karlát, azaz bárhogy utáljuk őt, be kell vallani nem ronda lány, na mindegy elkanyarodtam a témától. Tehát másnap elmentünk és beültünk egy kávézóba és mit ne mondjak nagyon jól éreztem magam vele. Ezek a találkozók pedig egyre gyakrabban estek meg. Kábé egy hónap után már mindennapossá vált, hogy elém jött a Bernabeuhoz, aztán együtt mentünk el valamerre. Természetesen, ahogy a nyári románcok megromlanak ez a kapcsolat is úgy avult el, de a szakításig nem fajult a viszonyunk, mivel időközben összejöttünk. Neki vissza kellett utaznia Németországba, bár utálta azt az országot, és mindig is hangoztatta, hogy ő bizony Angliába született, csak az apja egy nagyon befolyásos ember plusz kiváló edző és a munkája oda köti. Sokszor beszéltünk telefonon, levélbe, web kamerán keresztül, de valahogy nem éreztem azt, hogy mi még egy pár lennénk, ezért is utaztam el hozzá, hogy mindezeket elmondjam neki, és véget vessek ennek az egésznek. Hát pechemre mikor odautaztam éppen Londonban töltötte az idejét, ezért át kellett utaznom az angliai fővárosba, hogy beszélni tudjak vele. Neki is ugyanezeket elmondtam, mint most neked, hogy ennek a kapcsolatnak így nincs értelme. Karla nem akarta felfogni, hogy szakítottam vele, mivel vergődött és mindenféle hülyeséget vágott a fejemhez. Persze csak szóban, amikor pedig a repülőn találkoztunk akkor tőle jöttem és már teljesen függetlenül.

- Ha ez így volt és te szakítottál Karlaval és ő volt a sértett fél, miért jött hozzád vissza? – értetlenkedve álltam az ügy előtt, bár sejthettem volna, hogy még nem tudok mindent.

- Megkértelek, hogy ne szólj bele légy szíves tartsd magad ehhez, mert ez az egy alkalmam van arra, hogy mindezt elmondjam, és te végighallgass. Tehát ott jártam, hogy a visszautazásom után pár nappal, lehet nem is volt pár csak egy, de ez lényegtelen, szóval Karla felhívatott engem az apjával. – láttam rajta, hogy még mindig hezitál, hogy jó döntés-e ezt elmondani pont nekem, de fél perc múlva egy nagy levegővétellel jelezte, hogy érkezik a történet másik része. – Karla apja megfenyegetett azzal, hogy ha elhagyom a lányát kirúgat a Castillából, és nem csak a Real Madridtól búcsúzhatok el, hanem bármelyik focicsapattól. Kijelentette, hogy ha meglépem azt, hogy szakítok Karlával még egyszer, ott fog nekem keresztbetenni, ahol csak tud ilyen téren,mert a lánya szeret engem és nagyon fájt neki amiket én mondtam mikor szakítottam vele. Mellékelten mondom, hogy teljesen normálisan mondtam el azokat a dolgokat neki mint most neked. Szóval ott tartottam, hogy Karla apja ugye nem utolsó sorban egy irtó befolyásos ember ebben a futball szakmában. Így kénytelen voltam hazudni magamnak és mindenkinek a kapcsolatunkat illetően. Ezért nem jöhetett össze semmi, ami közted és köztem kellett volna, hogy létre jöjjön, mert Karla ezt tette velem, egy ilyen helyzetbe kényszerített, hogy ne tudjak máshogy dönteni, mintsem vele maradok. – Alvaro a történet végét már tiszta ideges fejjel mondta végig, de már a közepe óta azon aggódtam, hogy nehogy elájuljon a nagy magyarázásba, amit folytatott.

A sztori után képtelen voltam megszólalni. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni, hogy hogy élhetnek ilyen emberek a földön, akik képesek erőszakkal és zsarolásokkal összekötni két embert, akik nem szeretik egymást, vagy csak az egyik fél érzései igaziak. Hirtelen belegondoltam, hogy mi lett volna, hogyha az a fazon a repülőn nem dőlt volna folyton rám, én nem akartam volna egy másik helyet keresni, és nem találkoztam volna Morataval. Nem ülnék most tolószékben, és most Ronit se ismerném, vagyis ismerném, de nem így nem erről az oldaláról. Gondolataim eléggé elragadtak és a történet elmesélése is elhúzódott. Az órámra nézve megállapítottam, hogy kábé 10 perces késésben vagyok, úgyhogy szó nélkül kifordultam az asztaltól és elindultam a kijárat felé. Egyetlen nagy szerencsém, hogy a kórház csak pár méterre van a kávézótól, így hamar behozhatom a késésem. Az épületbe beérve gyors kézmozdulatokkal próbáltam meg irányítani a még meglévő járművemet Adan vizsgálója felé. Közben pedig mögöttem egyfolytában Morata hangja visszhangzott. „El sem hiszem, hogy egy tolókocsival közlekedő lányt, nem bírt gyalog utolérni.” Gúnyos elmém újabb mondatát egy apró mosollyal nyugtázom, majd a következő pillanatban már Adannal nézek farkasszemet.

- Remélem minden rendben, mert elég feldúltnak és zavartnak tűnsz nekem. – még csak a vizsgáló előtt álltam, de Adan már konkrétan elkezdte elemezni a jelenlegi állapotomat. Először azt hittem rögtön ránézésre fel is állítja a diagnózist, de mondata után egy szó nélkül tolt be a vizsgálóba. - Na akkor addig mesélhetsz, amíg én egy teljes körű kivizsgálást végzek, de még mielőtt elkezded ecsetelni szíved baját, elmondhatnád, hogy mi újság a lábaddal. – kedvenc orvosommal szemben egy nagy levegőt véve toltam el magam a tolószéktől. Egyenes állásomat mindössze 10-15 másodpercig tudtam tartani, majd hátrafelé kezdtem el esni. Adan előre látta, hogy ha én abba a székbe visszahuppanok annak nem lesz jó vége, ezért egy gyors reflexszerű mozdulattal kapott el és mentett meg attól, hogy randizzam a földdel. - Ügyes. Gyere elmegyünk és röntgen alá helyezzük a gipszes kezed és a bordáidat, aztán meglátjuk melyik mennyit javult. – bólintásom után egy pillanat múlva már a röntgengép mellett eszméltem fel, és hirtelen azt se tudtam, hogy hogyan kerültem oda. A gipsz sem volt már a kezemen, sőt a kezem már a gépezet alá volt helyezve, és észrevettem, hogy az utóbbi 5 percben kábé meg se szólaltam, ami nem nagyon volt jellemző rám. – Tehát már lábra tudsz állni, a kezed jobban van látszólag, akkor mi is a te bajod királylány? – Adan karba tett kézzel állt előttem és úgy várta, hogy válaszoljak a kérdésére. Amúgy ez a fickó egy hihetetlen figura volt. Alig múlt szerintem még el 30 éves, de már egy nagyon jó orvost ismerhettem meg a személyében, és nem mellesleg még jó fej is mindezek mellé persze.

- Hát semmi, mi lenne? – hebegtem habogtam és próbáltam leplezni, hogy totál káosz van a fejemben. Mire a jóképű dokim csak egy nevetéssel válaszolt, majd tovább állt előttem és várt. – Na jó tulajdonképpen totál össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy ezt az összevisszaságot a fejemben, miképpen rendezzem.

- Valami pasi ügy, ha jól sejtem, és igen az arckifejezésed pontosan elárulja, hogy nagyon is jól sejtem. Szóval ki a szerencsés?

- Ki? Inkább kik. Két ultra fullos csávó miatt fogok meghalni, mert nem az a baj, hogy nem tudok dönteni közülük, hanem az, hogy az egyik jobban tetszik, mint a másik, de az, aki jobban tetszik, nevezzük őt X-nek, neki van egy kamubarátnője, akivel csak azért van együtt, mert ha szakítanak, többé nem focizhat. A csaj pedig az a csaj, aki miatt én most ebben a székben ülök, és világéletében utált engem pedig okot sem adtam rá.

- És mi van Y-nal? – meglepődtem, hogy Adan tudja tartani a lépést a zavaros sztorimmal, de örültem, hogy tanácsot tudok kérni az ellenkező nemtől a pasi ügyeimben.

- Y? Hát ő egy érdekes eset. Mikor először megláttam egyből felállítottam azt a téves véleményt róla, amit kábé mindenki, tehát, hogy egy öntelt, nagyképű, skalpvadász, aki csak magával törődik. Aztán többet beszéltem vele, többet találkoztunk és ez a vélemény teljesen az ellenkezőjére fordult, ugyanis nem öntelt, de még csak nem is nagyképű, sőt tök kedves és ráadásul most nála lakom. – óriásit sóhajtva jeleztem, hogy ennyi volt, elmondtam a lényeget, tehát most vártam a választ a bajaimra, na jó helyesbítek, vártam, hogy Adan egyáltalán szóhoz tudjon jutni.

- Na akkor most felállsz és úgy hallgatod meg, amit mondani akarok. – meghökkent tekintettel bámultam, de kíváncsi voltam, hogy mit akar mondani, így belementem a viccesnek nem éppen nevezhető játékba, ugyanis a lábaim még elég gyengék voltak és ki tudja, mennyit akar dumálni nekem. Megtámaszkodtam a kezemmel, persze már amennyire tudtam, és egy nagy lendületet véve már két bizonytalan lábon álltam. Minimum 20 másodpercig álltam egyhelyben, de barna hajú egy hangot nem préselt ki a torkán, viszont az én lábam jó fél percet bírt, majd a földre rogytam, mint egy rongybaba, vagyis azt hittem, hogy a földre rogytam, de Adan volt a nap hőse, ugyanis másodszor mentett meg attól, hogy megnézzem közelebbről is a kórház padlózatát.

- Ezt most miért kellett? – kicsit ideges hangon szóltam hozzá, de szerintem ő is felfogta, hogy nem gondoltam komolyan, csak a pillanat hevében emeltem meg egy kicsit a hangerőt.

- Kíváncsi voltam meddig bírsz a lábadon állni, de úgy látom már elég sokáig. – persze közben szépen visszatett a tolószékbe, mint az apukák a kisbabákat szokták a babakocsiba, de kábé úgy is éreztem magam a jelenet közben. – Tehát a röntgent a kezedről mindjárt megnézem, aztán mondom, hogy kell-e még vele csinálni valamit, ha nem, akkor felírok neked mankót és néha-néha azzal kellene közlekedned a lábaid használata mellett természetesen. A különböző láberősítő gyakorlatokat már meg se merem említeni, mert ahogy nézel még a végén felnyársalsz és megeszel.  – a végpoénján nevető Adan leült a számítógép elé és elkezdte babrálni azt, nem figyelve rám.

- És a tanácsadásos résszel mi lesz? Azt hittem számíthatok rád. – kissé kétségbeesett hanggal vontam kérdőre, hisz tényleg azt vártam tőle valami segítő szándékú tanácsot.

- Figyelj, én nem vagyok nagy szakértő „pasi” ügyekben, de annyit elmondhatok, hogyha X-et tényleg érdekled, akkor le fog mondani a fociról miattad, vagy keres egy kiskaput, hogy veled lehessen miközben a bőrt is rúghatja. Y pedig, vagy jobban küzd érted és megváltoztatja a véleményed, vagyis az érzéseid, hogy hogyan érzel iránta vagy elenged és keres magának egy másik csajt. – a tanácsot hallgatva elképzeltem az egyes szituációkat a lelki szemeim előtt, de akárhogy osztottam szoroztam a végeredményben Morata és az én nevem mindig szerepelt, bár lehet, hogy ezt már csak az agyam alakította így.

- Szóval azt mondod, várjam ki, hogy mit csinálnak a srácok aztán döntsem el, hogy kinek mennyit érek, ki hogy küzd értem? – ezzel az egy kijelentéses kérdéssel próbáltam meg az elősző pár mondatot összegezni.

- Én így gondolom, ha pedig nem válik be és valami balul ütne ki, ne legyen a nevem Adan Cabelino i Burgos, ha nem hozom valahogy rendbe. – nagy mosollyal támasztotta alá mondanivalóját az én kiválóan magabiztos orvosom, és remélem, hogy be is válik, amit mond és ha várok idő közben kiderülnek az értékek és megkapom azt a srácot, akit szeretnék, remélem. Érdekes gondolatmenetemet azonban nem tudtam végiggondolni, mert valaki, gondolom én kopogás szándékával, az ajtót kezdte el nem túl kulturáltan az öklével verni…

Halihó

Halihó emberek! 

Van egy hírem, hirdetni valóm! Larival egy új történet elindításán gondolkozunk, ami a "Sweet dreams or a beautiful nightmare..." történet folytatása lenne. Elindítottunk egy közvélemény kutatást is, ahol szavazhattok. A szavazás már egy hete elindult és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, úgyhogy szeretnélek megkérni titeket is, hogy nézzetek be a "Sweet dreams or a beautiful nightmare..." oldalra és szavazzatok, hogy ti szeretnétek-e az új történetet! A könnyebb döntés érdekében pedig egy előzetessel is kedveskedtünk nektek.

A szavazatokat és a látogatókat előre is köszönjük! xoxo Tess(:

Lassú visszatérés...

Hahó kedves ide látogatók! Tudom, hogy régen jelentkeztem már, de mindennek meg van az oka, ahogy ennek is, de ezt nem nagyon szeretnem elárulni a nagyérdeműnek. Szóval megjött az új rész remélem tetszeni fog, és emellett lenne még egy kérésem felétek. Nagyon kevés visszajelzést kapok, néha még keveset se, és egy írónak fontos lenne, hogy tudja, mit gondolnak az olvasók az irományáról, szóval szeretnélek megkérni titeket, hogy valamilyen formában értékeljétek a részeket. xoxo Tess(:

„Hellyel közel 5 perc próbálkozás után feladtam a harcot és beláttam, hogy ennek így most semmi értelme nincs, szóval a felállásból egyszerűen egy kerekesszékbe átülés lett.”

Mikor sikerült átvergődnöm a székbe elindultam a garázskijárat felé, azaz a nappaliba vezető ajtó felé. Lenyomtam a kilincset és egy erőteljes lökéssel kilöktem az ajtót, ami valljuk be nem volt valami jó ötlet, ugyanis az ajtó túloldalán Roni állt – vagyis most már feküdt – a lökéssel szépen a padlóra küldtem.

- Ne haragudj nem láttam, hogy ott vagy és nem is hallottam semmit.

- Semmi baj.

- Jól vagy? Nagyon odavágtalak? – persze próbáltam közelebb kerülni hozzá, hogy lássam lett-e valami baja.

- Jól vagyok. Azt hiszem. Csak az orrom csaptam oda, de semmiség.

- Biztos?

- Hé egy orromra csapódott ajtótól csak nem fogok meghalni. – vigyorgott, mint a vadalma és ezzel megbizonyosodtam róla, hogy tényleg minden oké. – amúgy Marceloék várnak kint.

- Akkor mit keresünk még mindig bent? – kimentünk a kertbe. Pepe a medence szélén süttette a hasát Marcelo pedig a medence átlagos hőmérsékletű vizében áztatta magát.

- Hola!

- Helló! – csak ennyire hajolt fel Pepe és már feküdt is vissza napozni.

- Sztárkapus! Mi a helyzet? Hogy érzed magad? És hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?

- Levegőt is veszel néha?

- Bocs, csak régen láttalak. – közben Roni belebújt a sortjába és már Marcelo mellett  áztatta magát.

- Na szóval sorba véve a kérdéseket. Egy semmi különös nincs, kettő kifejezetten jól vagyok, és három, mi is volt a harmadik kérdés?

- Az, hogy hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?

- Ja, hát mikor kijöttem a kórházból, volt olyan szíves és befogadott, hogy itt lábadozzak.

- Mekkora egy úriember ez a Ronaldo. – persze emellé a kijelentés mellé a röhögés is társult.

- Tess amúgy, ha át akarsz öltözni akkor a szobádba vannak a cuccaid.

- Hát ez nem rossz ötlet, akkor fél óra múlva találkozunk. – röhögtem ugyanis segítség nélkül kicsit lassan tudok még boldogulni.

- Fél óra? A boltba mész fürdőruháért? – Pepe első több szóból álló mondatán kitört a röhögés mivel irtó érdekes fejet vágott a kérdés mellé.

- Nem, csak kicsit lassan tudok öltözni egyedül, szóval majd jövök. – hátat fordítottam a srácoknak és a szoba felé vettem az irányt. Bementem, de az említett „cuccomat” sehol sem találtam, legalábbis látszólag semmi nyoma nem volt. Úgyhogy kénytelen voltam ismét visszatérni a medencéhez, hogy megtudakoljam, hogy hol vannak a cuccaim, vagy jelen esetben a fürdőruháim. Mikor megfordultam a kis ferrárimmal, kábé a szívbaj rám jött, ugyanis Marcelo támasztotta az ajtófélfát karba tett kézzel és röhögött, de csak miután a fejemre kiült az ijedség.

- Marcelo mi a frászt ijesztgetsz?

- Bocsi nem volt szándékos, vagyis ha jobban belegondolok – itt persze kicsit jobban bele is gondolt az arckifejezése alapján - de egy kicsit az volt. – a gondolatmenete végére már a röhögése visszhangzott a szobában.

- Na jó gondolom nem ijesztgetni jöttél.

- Hát nem.

- Akkor? - pár másodperc szünet - Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kiszedni belőled.

- Vajon minek? Segíteni meg persze beszélgetni. – közben odajött és segített megtalálni a cuccaimat, amik egy eldugott gardróbban voltak, bár az nem tiszta, hogy honnan tudta, hogy hol van a gardrób. - Na mit segítsek?
- Kezdetben segíthetnél megkeresni a fürdőruhámat, mert ebben a gardróbban semmit nem lehet megtalálni. Majdhogy nem nagyobb, mint a szoba.
- Nyugi majd én megkeresem, addig te mesélhetsz.

- Mégis miről meséljek?

- Hát például arról, hogy mi van veletek.

- Velünk? Kire..ja, hogy Ronira és rám érted. Hát nincs köztünk még semmi, vagyis részemről nincs a többit tőle kell megkérdezned.

- Na hóhóhóó álljunk csak meg egy percre. Azt mondod, hogy nincs köztetek semmi MÉG? Szóval alakul valami értem, és mi van Morataval?

- Mi lenne vele semmi. - persze amint meghallottam a nevét hangnemet váltottam.

- Mikor beszéltetek utoljára?

- Személyesen mikor kiengedtek a kórházból, telefonon azt hiszem tegnap.

- És? Jaj Tess ne kelljen már minden szót harapófogóval kiszedni belőled.

- Semmi nem volt, a kórháznál Karla jött érte boldogan mentek el telefonon pedig beszélni akart, azaz meg akarta magyarázni ezt az egészet, hogy miért van Karlaval.

- Meg akarta, azaz lecsaptad a telefont. De most komolyan Tess tudom, hogy szeretnéd meghallgatni, hogy miért van Karlaval mikor lehetne veled is. Szóval, ha szeretnéd, akkor miért nem hallgatod meg őt?

- Mert nem. Ha fontos lennék neki, akkor nem lenne együtt Karlaval, ha fontos lennék neki, akkor most itt lenne, vagy már keresett volna itt, hogy had beszéljen velem, és igen szeretném meghallgatni, hogy miért nem velem van, de nem teszem, amíg azzal a ribanccal kavar.

- És akkor mi van Crissel?

- Hogy érted, hogy mi van Crissel?

- Mit érzel iránta, mennyire fontos neked?

- Igazából, nem tudom, hogy hogyan is érzek iránta. Fontos nekem, mert hát többet jelent nekem egy egyszerű barátnál, de nem tudom, hogy mennyivel. Mikor a kórházban voltam, elmondott egy full monológot az ágyamnál, vagyis nem tudom, hogy elmondta-e vagy csak beképzeltem, de valóságosnak tűnt.

- Mikor mondta azt az állítólagos „monológot”?

- Hát akkor még úgy volt, hogy Morata velem van mármint, hogy együtt vagyunk, és kérdezte, hogy hogy lehetek Alvaroval. És, hogy azt hitte már kezdem őt megszeretni. És már az első napon, mikor találkoztunk megfogta valami bennem. A legjobb az a rész, hogy örül annak, hogy engem nem lehet csak azzal levenni a lábamról, hogy ő Cristiano Ronaldo. Meg motyogott ott még valamit Karlaról is meg az esésről, de az nem volt valami tiszta lehet, hogy kicsit ott bekábultam, nem tudom, és a végét azzal zárta le: azt hiszem kezdek beléd szeretni.

- Ez most komoly, hogy így fejezte be? - igenlően bólintottam, nem éreztem semmi szükségét annak, hogy szóban adjam ezt a tudtára. - úgy érzem beszélned kéne Crissel is és Alvaroval is. Cris nem mond ilyeneket minden egyes jöttment lánynak, és nem azért, mert jó barátom, de ne játssz vele, vagy szeresd őt vagy hagyd had fusson más csaj után.

- De ezt nem is biztos, hogy mondta mármint, hogy elhangzott ez a monológ, de nagyon-nagyon valóságosnak tűnt, azaz hangzott.

- Ezért mondom, hogy beszélj Alvaroval is és Crissel is. Persze ne egyszerre, mert az ciki meg gáz, hanem először beszélj Morataval, engedd meg neki, hogy elmagyarázza, hogy miért van Karlaval. Biztos van valami ésszerű magyarázat, ha közben téged hívogat, vagy téged szeret.  Aztán ha olyan választ kapsz, hogy mit tudom én mégis Karlát szereti vagy valami olyan ami távolabb visz tőle akkor, de csak akkor beszélj Crissel. Ne zavard őt össze.

- Igazad van beszélnem kéne Morataval. Akkor én most… Megmondanád, Roninak, hogy lefeküdtem pihenni.

- Felhívod Moratat?

- Fel, de falazz nekem Roni előtt, mert nem akarom, hogy tudjon erről az egészről.

- Rám számíthatsz.

Marcelo kiment én pedig elővettem az újdonsült telefonom és tárcsáztam Moratat. Kettőt-hármat kicsörgött majd egy ismerős hangja csengett a fülembe, bár nem teljesen olyan fogadtatásba, ahogyan vártam.

- Nem volt elég, amit délután kaptál? Felhívtál egy kis repetáért?

- Bocsi inkább nem zavarlak, majd később visszacsörgök, ha kitomboltad magad.

- Ne Tessa ne tedd le, ne tedd le légy szíves ne tedd le. Azt hittem Ronaldo az.

- Nem én vagyok az Tessa, ez az új számom.

- Értem és nem mintha zavarna, de hogy-hogy felhívtál?

- Beszélnem kell veled, vagyis neked van mondani valód számomra, és szeretném meghallgatni.

- Persze mikor és hol? – hangja izgatott lett és ennek hatására az én szívem is gyorsabban ver a megszokottnál.

- Holnap visszamegyek és levetetem a gipszet a kezemről, és ha már ott járok, egy vizsgálatra is elmegyek. Előtte van időm.

- Rendben, akkor mond meg, hogy hova, mikorra menjek és én ott leszek.

- És ha lehet Karla nélkül, mert abból a ribancból egy életre elegem van.

- Természetesen Karla nélkül.

- Akkor 11kor a kórház melletti kávézóban.

- Rendben akkor 11kor.

Ott találkozunk. – és mielőtt Alvaro bármit reagálhatott volna megszakítottam a hívást.

Hihetetlen, hogy találkozni akarok vele miközben ő azzal a csajjal jár, vagy azzal a csajjal van együtt, aki ezt tette velem. De igaza lehet Marcelonak, ha keres engem és izgatott lesz amikor beszélünk, akkor biztos valami nyomós oka van arra, hogy miért van vele. Megráztam a fejem, hogy kiverjem a fejemből Moratat és ne gondoljak rá. Elővettem a telefonom és egy üzenetet kezdtem bepötyögni Marcelo számára: „Segítened kell! Holnap el kell vinned a kórházhoz anélkül, hogy Roni megtudná.” Elküldtem az SMS-t aztán a lábammal kezdtem el szórakozni. Felemeltem a kezemmel, hogy érzem-e és ehhez hasonlók és meglepetésemre egyre jobban ment a lábfejem mozgatása és már azt is éreztem, amikor a padlón volt a lábam. Ezek után megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha megpróbálnék felállni. Leraktam a két lábam a talajra majd nagy lendületet véve felálltam a székből, hihetetlen volt, hogy ezt én csinálom, hogy újra a saját lábamon állhatok, még ha csak pár másodpercre is, mivel kábé 20 másodperc után visszazuhantam a székbe. Elszántságtól vezérelve újra megcsináltam ezt az örömet okozó műveletet, aztán még egyszer. Kábé ötször sikerült megcsinálnom a hatodikhoz már túl fáradt volt a lábam, ezért inkább lefeküdtem az ágyra és szunyókáltam egyet.

Nem tudom, hogy csináltam, de a szunyókálásból egy reggelig tartó alvás lett, valószínű, hogy annyira kifárasztottam a lábam, hogy az hatással volt a szervezetemre is. Amúgy még simán aludtam volna bármeddig, na jó 2 óráig még minimum, ha nem ébreszt fel Roni amint belépett az ajtón.

- Ébresztő! – a focista reszelős hangja késztet arra, hogy felkeljek, vagy csak feljebb üljek az ágyban, nem mintha fel is akarnék kelni.

- És ki akar felkelni? – fogós kérdésemre is simán tudott választ adni.

- Te, mivel már tegnap késődélután óta alszol.

- És hány óra van? – közben Roni egy tálcát tett le elém reggelivel: pirítós, lekvár, felvágott, tea csak, hogy legyen miből válogatni.

- Itt a reggelid, és már 10 óra van.

- Viccelsz velem?

- Nem viccelek fél 12kor lesz edzés és előtte gondoltam benézek jól vagy-e. – az agyam már kábé zakatolt, hogy mi van akkor most. Gyorsan megkerestem a telefonom, hogy Marcelo írt-e vissza. A kijelző egy bejövő üzenetet jelzett minden bizonnyal ez ő lesz. „Persze elviszlek, fél 11kor érted megyek azt majd kitalálom, hogy mit mondjunk Ronaldonak.” „Oké, de remélem ki is talált valamit, mert nekem semmi ötletem nincs.” - Minden rendben van? Hahó Tessa jól vagy?

- Igen persze teljesen. Te mikor mész be a városba?

- Nemsokára, mert még van pár elintézni valóm, mert szeretnél te is jönni?

- Nem, most nem csak úgy érdeklődtem, és köszi a reggelit. – mosolyogtam mint a vadalma és reméltem, hogy fél előtt elmegy, hogy ne kelljen neki hazudnunk, lehet nem is ment volna, hisz már nem teljesen közömbös számomra, de valahogy Morata iránt mégis jobban húz valami.

- Akkor én megyek el, ha bármi segítségre van szükséged Andres itthon van, őt fel tudod hívni.

- Rendben köszi minden. - mosolyogtam a köszönetnyilvánítás mellé, ő visszamosolygott és kiment. Ránézem az órára és már negyed 12-őt ütött, úgyhogy kénytelen voltam a legnagyobb tempómat felvenni az öltözésnél. Nagyjából 15 percbe telt mire felöltöztem, megfogtam a táskámat és kifelé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy hogy fogok a lépcsőn lemenni aztán eszembe jutott, hogy a garázson keresztül is ki tudok menni főleg most, hogy nincs az garázsba Roni kocsija. Gyorsan kijutottam a házból és a kovácsoltvas kerítés túloldalán már láttam Marcelo autóját, ezért gyorsabbra vettem a tempómat.

- Már azt hittem sose jössz ki, és Cris? Mit mondtál neki? – közbe persze Marcelo segített be az autóba.

- Semmit, még hamarabb elment a városba így aztán nem kellett neki semmit mondanom, mert még edzés vége előtt haza fogok érni. Legalább is remélem, hogy haza fogok érni.

- Ha úgy van, hogy mégsem érnél haza, akkor csak küldj egy üzit és feltartom egy kicsit Crist, de ha lehet akkor a „megbeszélem a dolgokat Morataval” ne csak abból álljon, hogy ki sem szálltok egymás szájából.

- Fúj Marcelo, ne legyél már ilyen. – röhögtünk mind a ketten, és közben beértünk a városba is. – Nem fogok egyből a nyakába ugrani, sőt azt sem tudom mit fog mondani, hogy hogy alakul majd az egész beszélgetés. Az is előfordulhat, hogy 5 perc után ott hagyom.

- Jól van, túl sok a duma megjöttünk Sztárkapus! – Marcelo kiszállt a járgányából, és segített beszállni az én járgányomba. Azt még neki se mondtam el, hogy már rá tudok állni egy kicsit a lábamra, mert tuti elmondaná Roninak, aki pedig tuti, hogy a létező összes orvoshoz elrángatna, hogy meggyógyítsanak.

- Köszi Marcelo tényleg mindent, ha plusz segítségre lesz szükségem majd írok.

- Rendben, de tényleg hallgasd meg, hogy mit akar mondani és ne vágj úton félen a szavába ahogy általában szoktad.

- Oké oké okos tojás. Én akkor bemegyek.

- Sok szerencsét. – a brazil kisfiúnak is beillő madridi játékos hip-hop a kocsijába termett aztán eltűnt. Ott álltam egyedül a kórházi kávézó előtt és még most sem hittem el, hogy tényleg beszélni fogok Morataval, azok után, amit pár napja itt csinált velem. „De ki kell derítenem, hogy miért csinálta ezt, és hogy mit kezdett el mondani a kórházba, amit nem fejezett be. Jaj Tessa ne légy már ilyen puhány. Menj be, hallgasd meg, aztán gondolkozz, hogy mi legyen.” A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé… 

Csak egy nap...

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak így nagyon megkésve tudom hozni az új részt, azért remélem így is tetszeni fog. (: Kipróbáltam én is, hogy milyen a történet több szemszögből, ha úgy gondoljátok, hogy inkább maradjon csak Tess szemszögből akkor jelezzétek. Köszönöm a látogatókat és hogy olvassátok a blogom. (:
pusz (:

„Így egy nagy levegővétel után benyitottam.”

De az ajtó nem mozdult. Be volt zárva, a hangokat viszont hallottam bentről. Többször is megpróbáltam bejutni, de mindannyiszor sikertelenül. Abban reménykedtem, hogy a pályán lesz valaki és elmondja, hogy mi ez a bezárkózós történet. A pálya felé közeledve két alakot láttam meg. Így messziről nem ismertem fel őket, úgyhogy kénytelen voltam közelebb menni, hogy szemügyre vegyem a focistákat. A pályán persze nem más volt, mint Morata Casillas társaságában. Mert miért is lenne egy nyugodt napom nélküle? Kapura rúgott, Iker pedig védett, és vagy Alvaro volt nagyon rossz passzban, vagy a válogatott kapus nagyon jóban, de kábé 20 rúgásból 5 volt olyan, amiért dolgoznia kellett. Viszont azt még mindig nem értettem, hogy a többiek miért zárkóztak be az öltözőbe, vagy éppen hol máshol voltak. Ahogy őket figyeltem, teljesen belemerültem az emlékek tengerébe. Mindenre gondoltam, a bulizásra a clubban, a Morata csókra és persze az első találkozásra a repülőn és a pályán, a kórházban eltöltött a pár napra, a Roni álomra - amit még mindig nem fejtettem meg, hogy álom volt, vagy tényleg megtörtént-e - a blankókkal eltöltött edzésre. Tulajdonképpen az egész spanyolországi ittlétem pergett le a szemem előtt. Hitelen valaki megfogta a tolószék háttámláját és maga felé fordított és ezzel elérte, hogy sikítsak egyet és, hogy rohadtul megijedjek.  Ugyan Casillas is felkapta a fejét a sikításra, de nem nagyon foglalkoztatta a dolog. Moratat viszont annál inkább. A kispad felé fordult, de már csak Ronaldo hátát láthatta eltűnni az öltöző felé.

- Teljesen megőrültél? A szívbajt hoztad rám.

- Jó a szerkód. A póló különösen tetszik.

- Ne gúnyolódj már – megpróbáltam kicsit beleboxolni a lábába, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat, bár szerintem nem nagyon hatotta meg. - Amúgy az öltöző miért volt, vagy van bezárva? Próbáltam bemenni mondom meglepem már a népet, de semmi.

- Ja, te voltál. Azt hittem, hogy valamelyik idióta jött vissza a sajtó tájékoztatóról. Nem kellett mindenkinek menni, úgyhogy néhányan itt maradtunk.

- Néhány egyenlő 3 fő?

- Neem, a többiek lementek a kondiba. Én meg megnéztem, hogy ki van a pályán akkor láttalak meg. Tényleg, hogy-hogy itt vagy? És ki hozott el?

- Reggel mikor felkeltem nem voltál ott, és fogalmam sem volt, hogy hol vagy. Megkerestem Andrest, persze bocsánatot kértem a tegnapi dühkirohanásom miatt és ő mondta, hogy edzésed van. Én pedig unatkoztam volna egész nap, ezért megkértem, hogy hozzon el. - közben beértünk az üres öltözőbe Roni pedig leült a helyre engem pedig magával szembe fordított.

- Szóval unatkoztál volna? - természetesen a kaján vigyor kiült az arcára.

- Hát ahha valószínűleg. Semmit nem tudtam volna csinálni.

- És amúgy véletlen se az, hogy hiányoztam volna?

- Mi, nem dehogy is. - kérdőn felhúzta a szemöldökét és csak vigyorgott tovább. Megforgattam a szemem és változtattam a válaszomon. - Na jó egy kicsit talán.

- Na mondom én, hogy hiányoztam volna. Ezt kár volt egy percig is titkolni.

- Ó nehogy már elszállj magadtól. - felemeltem a kezem, hogy kicsit meglökjem amiért ilyen lüke, de nem értem célba, vagyis Ronihoz értem, de ő nagy hévvel kikapott a tolószékből az ölébe ültetett, ami azt jelentette, hogy féloldalasan ültem, és ugyanezzel a lendülettel megcsókolt. Elég szenvedélyes csókcsata következett. Meglepődtem magamon, hisz elvileg én nem nagyon bírom a madridi játékost, vagyis eddig azt hittem, hogy nem bírom, most viszont eluralkodott a vágy rajtam és vágytam minden egyes érintésére. Ronaldo csókja még azt is elfelejtette velem, hogy a teljes jobb kezem gipszbe van és a lábam teljesen használhatatlan. A számról időközben lejjebb csúsztak az ajkai és apró puszikkal kezdte el ostromozni a nyakam. Minden egyes érintésre óriási sóhajtásaim visszhangzottak az üres öltözőben. Mindeközben fel sem tűnt, hogy egy ideje már társaságunk van, mivel nem hallottuk, hogy az ajtót kinyitották, sőt még be is zárták. Az egyik nyakra puszi alkalmával oldalra fordítottam a fejem és egy ledöbbent szempárral találtam szembe magam.

- Alvaro te meg...

- Morata mi a francot keresel itt? Kopogni nem tudsz?

- Én csak...vége az edzésnek és....Tessa ez meg...te és Ronaldo?

-  Bazdmeg Alvaro még te kérsz számon?? Ugye ez most nem volt komoly? Nem tartozom neked semmilyen magyarázattal.

-Még nyugodt vagyok húzz el innen, de nagyon gyorsan, és örülj annak, hogy eddig nem vertelek laposra. - Morata még állt ott magának vagy 1 percet full lefagyva. Amúgy komolyan Karlaval van, akkor meg mi a francért zavarja, hogy Ronival csókolózok. - Süket vagy Morata, kifelé. - ez már hatásosabb volt, mint az előző felhívás, mivel sarkon fordult és kiment.

- Segítenél visszaülni a székbe?

- Persze. - fél perc se kellett és már újra az én kis Ferrárimban csücsültem. Roni a fejét vakarva állt előttem olyan, most-mit-csináljunk fejjel.  - Na akkor hívd fel Andrest, hogy jöjjön ide érted, én addig lezuhanyozok utána pedig együtt hazamegyünk.

Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Közben Roni öltözött előttem, nem nagyon zavartatta magát a felsőjét úgy vette le mintha egyedül lenne, mondjuk nem is volt miért zavartatnia magát, olyan kockákkal a hasamon én sem tenném. Ahogy hallgattam, hogy kicsöng, egy percre se tudtam levenni a szemem Roniról, valahogy vonzotta a tekintetem.

- Igen? Halló? Van ott valaki? Hahóóóó....

- Ohh igen ki az?

- Andres vagyok ki más, Tessa minden rendben? - szegényt biztos összezavartam, de én is teljesen össze voltam zavarodva, vagyis inkább el voltam bambulva. Mivel még mindig az öltöző Ronit bámultam. „Tessa szedd már össze magad!”

- Persze minden oké, hol vagy most?

- A kocsinál, miért szükség van rám? - Ronaldo felé fordultam jelezve ezzel, hogy a következő kérdésem neki teszem fel.

- Hogy is gondoltad te ezt a hazamenetelt? Mivel ha kocsival jöttél Andrest fölösleges volt felhívni.

- Hát, végül is igen, akkor add ide had beszéljek vele. - odaadtam a telefont én pedig nézelődni kezdtem az öltözőben. Mindenkinek a helyét alaposan megvizsgáltam, látszott, hogy ki van itt edzésen és ki nincs. Az itt tartózkodóknak, végtelen nagy kupi volt a szekrénye előtt, ruhák szanaszét dobálva, táskájuk a földön. Közben Roni ledumálta a dolgokat Andressal, és elment zuhanyozni, én pedig megtaláltam a Morata számával fémjelzett szekrényt...

(Morata)

Ahogy kiléptem az öltözőből a pálya felé vettem az irányt. Dühös voltam. Ronaldora azért, mert rámászott a ”sztárkapusra”. Tessre azért, mert engedte magát elcsábítani, és Karlara is amiért mindent így megbonyolított. Ha elmondhatnám nekik, hogy miért csinálom ezt annyival könnyebb lenne, és Ronaldo se csorgatná a nyálát arra, aki nekem tetszik. A gondolkodás közben a pályára értem, szerencsére Ikert még ott találtam, így nem kellett az üres kapura rúgnom. Muszáj voltam a bennem felhalmozódó feszültséget, érzelmekett, érzéseket valahogy levezetni, és jelenleg a 11es rúgás gyakorlása ideális volt erre.

- Azt hittem végeztél mára.

- Én is, de meggondoltam magam, és rám fér a gyakorlás. - még ki se mondtam teljesen mondatot, de a lábam már lendült. Iker nem volt felkészülve a rúgásra, így a labda léc alá került.

- Hé még fel sem készültem, ez nem ért.

- Casillas ne rinyálj!

- Nagyon megbánod te ezt még Morata. - Iker elhelyezkedett és várta a következő rúgást. Felnéztem a spanyol kapusra, hisz egy élő legenda volt, mindenki tisztelte azért, amit eddig letett az asztalra – és a karrierjének, a pályafutásának még messze nincs vége. Olyan összeszedettséggel áll még most is, csak egy edzésen a kapuban, mintha az élete múlna rajta. Most döbbenek rá igazán, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ekkora játékossal játszhatok. A gondolatmenetemet egy jól bemért rúgással zártam le, de persze hiába szedtem össze minden erőmet a labda nem ért célba. Rúgtam még párat, aztán elindultunk az öltözőbe.

(Tessa)

Megtaláltam Morata szekrényét ez eddig oké, de kerestem én egyáltalán, vagy mit akarok most itt? Már komolyan magamat sem értem, Ronival csókolózok, de Alvaro után futok? Teljesen össze vagyok zavarodva. A gondolatok áradata közben csak a szekrényt bámultam, de halvány sejtelmem sem volt, hogy miért. Lépteket hallottam a folyosóról így gyorsan elgurultam onnan az öltöző közepére, mintha mi sem történt volna.

- Héé Tess helló, nem is láttam, hogy itt vagy? - odajött és 2 puszival köszönt, Morata pedig csak megállt az ajtóban.

- Hola Iker, hát talán azért nem láttál, mert nem is láthattál sehol.

- Ja értem, és hogy vagy?

- Hát a helyzethez képest jól. Köszi, hogy érdeklődsz.

- Ohh ugyan már, és a gipszedet mikor szerkesztik le a kezedről?

- Nem tudom 5 nap múlva megyünk vissza, de nem hiszem, hogy akkor sor kerül erre. - Szerintem csak vizsgálatok lesznek és ennyi.

- Értem, hát én megyek le a kondiba még egy kicsit, majd azért lássunk még. Na szia.

- Attól nem kell félned. Szia. - Alvaro még mindig az ajtóban állt, de kábé azóta volt mozdulatlan amióta bejöttek Casillassal. - Állni jöttél be, mert idegesítő, hogy csak ott állsz mint akit odatettek.

- Ja nem. - megrázkódott, mintha valami álomból keltené fel magát, a szekrényéhez ment és elkezdett valamit szöszmötölni. - Tess figyelj én...szóval meg szeretném magyarázni, hogy mi van Karla meg köztem, és kérlek ne...

- Hagyd abba most! Már mondtam, hogy nem vagyok kíváncsi a mesédre, egyszerűen nem érdekel.

- De Tess te nem értesz engem, semmi nem az aminek látszik.

- Alvaro Morata fogd fel nem érdekelsz. - Roni ekkor jött meg afféle mentőöv szerepben.

- Te meg már mit keresel megint itt?

- Tudod nem csak a tiéd az égész öltöző, és semmi nem csak a tiéd. Te ugyanolyan vagy mint én vagy mint bárki más. A Real Mardid se csak rólad szól mégis mindenki csak téged emel ki és téged istenít, pedig néhányan még a Castillaból is többet érnek nálad, csak sajnos pont miattad nem kapnak teret. Na és ebből van már rohadtul elegem. Az öltözőre visszatérve akkor jövök be és akkor csinálok bármit is itt amikor akarok. - Morata megfogta a táskáját és egy óriási ajtócsapódással hagyott ott minket. Felnéztem Ronira és fullra meg volt fagyva. Nem tudom, hogy melyik része fagyasztotta meg, de csak állt ott.

- Roni minden oké? Hahó

- Ja igen minden oké csak kicsit meglepett.

- Mi, hogy be mert szólni vagy az amit mondott?

- Mindkettő. Na nem, vicc volt. Amúgy az, amit mondott. Ez a kis mitugrász teljesen el van tévedve. Én nem hiszem azt, hogy a real csak rólam szól, és ha tényleg van nálam jobb a Castillába és mindenki ugyanolyan tudással rendelkezik, akkor álljunk ki és játsszuk le.

- Hé nyugi túlságosan elragadtatod magad. Be van pöccenve, mert kiküldtük az előbb és ennyi semmi egyéb. Most pedig jöhetne az a rész ahol te öltözöl?

- Ennyire szeretnéd látni, hogy hogy öltözök?

- Nem, úristen nem úgy értettem. Ahh mindig kiforgatod és félreérted a mondandómat.

- Talán azért, mert értelmetlenül fogalmazol?!

- Nem félsz?

- Miért is kellene félnem?

- Talán, mert a jobb kezemen gipsz van és óriásit tudok ütni.

- Uhh most, hogy mondod tisztára berezeltem.

- Jobban is teszed. - kiraktam az ördögi vigyoromat és próbáltam hatást gyakorolni Ronira, hogy kezdjen már magával valamit.

- Oké, oké öltözök. - hát ezek szerint sikerült valamit elérni a vigyorral. Kábé 10 perc, na jó nem. Szóval kábé 20 perc után még sehol nem volt, és pedig már kezdtem nagyon megunni a várakozást.

- Ne haragudj meg, de elkészülsz még ma?

- Nyugi már, kész vagyok.

- És akkor innen most merre tovább?

- Fogalmam sincs, de haza menni még semmi kedvem. Ugorjunk be valami kajáldába és ott megbeszéljük, hogy mi legyen.

- Rendben akkor menjünk. – a zárt parkoló felé tartottunk és ahhoz képest, hogy elvileg csak páran voltak edzésen a parkoló majdnem tele volt. Persze a nagy ’’tömegben’’ is ki lehetett szúrni Roni fekete csodajárgányát. A stadiumtól meg sem álltunk a legközelebbi pizzázóig, ami nem volt valami eldugott, ezért alig találtunk egy szabad helyet. Mikor sikerült leülnünk egy alacsony szőke kék szemű pincércsaj ugrott oda a semmiből.

- Üdvözöllek titeket a Rose pizzériában. Mivel szolgálhatok az úrnak…és persze a hölgynek? – letette elénk az étlapot és elkezdte rebegtetni a pilláit Ronira. Nem mintha féltékeny lennék vagy valami, de azért mégis csak társasága van, mind1. – Sikerült már választani valamit?

- Nekem lesz, vagyis egy nagy pizzát szeretnénk, ha megoldható akkor a fele legyen mexikói a másik fele pedig…? Hahó milyen pizzát kérsz?

- Ohh bocs bambultam. Egy hawaii jó lesz.

- Oké akkor a másik fele pedig hawaii legyen.

- Rendben, inni hozhatok valamit? – hölgyeké az elsőbbség alapon a portugál várta, hogy én kérjek előbb.

- Nekem lesz egy ice tea.

- Legyen kettő, köszönjük. – a pincér csaj még állt ott egy darabig aztán sarkon fordult és elment.

- És akkor innen megyünk vissza a nyaralóba?

- Van valami más ötleted?

- Jelenleg nincs.

- Hát akkor visszamegyünk és csobbanunk egyet a medencébe.

- És mégis, hogy gondoltad én majd kerekesszékkel ugrok egy fejest? Vagy karúszóval fogok lebegni a vízen?

- Na most, hogy mondod nem is rossz ötlet, lehet hazafelé menet elugrunk beszerezni egyet.

- Ne viccelődj már, ha végre felállok ebből a székből ezért még kapni fogsz. –megkajáltunk persze a pizzát kábé 20 főre csinálták és a felét nem bírtuk megenni. A csaj, mármint az a szőke hajú pincércsaj minimum 30szor ment el az asztalunk mellett, hogy megbámulja Ronit, de úgy a 10. után már nem számoltam. A végén vigaszdíjnak azért kierősködött egy szignót, persze egy közös képpel is bepróbálkozott, de aranyosan kezdtem el nézni rá így azt hanyagolta.

- Most akkor merre tovább?

- Visszamegyünk a nyaralóba és lubickolunk az eredeti terv szerint.

- Amúgy a cuccom nálad van, mert sehogy se fogok tudni fürödni, de legalább a feelingje legyen meg.

- Nem értettem semmit abból amit mondtál, de ha ebből azt akartad kihozni, hogy fürdőruhába akkor is át akarsz öltözni, akkor megnyugodhatsz van mibe ugyanis a cuccod nálam van.

- Akkor indulhatunk is. - beszálltunk a kocsiba, és zavaró néma csönd következett. – Roni!

- Igen?

- A kórházban te voltál bent nálam?

- Végig ott voltam. Vagy ezt, hogy érted?

- Hát mikor aludtam akkor bejöttél hozzám, a kórterembe? – mikor megkaptam volna a választ megérkeztünk és egy illetve két hívatlan vendég kocsija állt a felhajtón. – Nem mondtad, hogy vendégeket vársz.

- Mert én sem tudtam, hogy vendégeket várok. Ha nem tévedek, akkor ez Marcelo és Pepe autója, de mit keresnek ezek itt?

- Egyszerűbb lenne, ha bemennénk és megkérdeznénk. – mikor ez a mondat elhagyta a számat a kovácsoltvas kapu már nyitódott is. Ahogy végighajtottunk az előudvaron a garázs felé Roni magában kezdett el puffogni, alig érthetően.

- Minek jöttek ezek ide. Haverok oké, de alkalmam lehetett volna…

- Megosztanád velem is, amit az előbb mondtál?

- Csak azon agyalok, hogy miért nem szóltak a srácok, hogy jönnek ennyi, semmi extra.

- Ja értem. – tudtam, hogy nem csak ennyi az egész, hogy nem az zavarja, hogy bejelentés nélkül állítottak be, hisz mindig volt ideje a barátaira, hanem valami teljesen más. A garázsból volt egy közvetlen ajtó a házba, ezen az ajtón viharzott be Cris olyan sebességgel, hogy azt is elfelejtette, hogy én egyedül nem tudok kiszállni a csodajárgányból.

(Ronaldo)
„Hogy kerülnek ezek ide? És honnan tudták meg, hogy itt vagyok a nyaralómba, na és persze mit akarnak? Remélem nem akarnak hosszú ideig letáborozni itt, mert nem teljesen így képzeltem el a délutánomat.” A nappalit pár lépéssel szeltem át és egy pillanat múlva már a medence mellett beszélgető barátaim mellett álltam.

- Hola Cris, mi a helyzet?

- Hogy kerültök ti ide?

- Áhh kösz én is jól vagyok, hallom veled is minden rendben.

- Marcelo ne poénkodj már.

- Jól van nyugodj le, csak jöttünk meglátogatni ennyi.

- És honnan tudtátok, hogy itt vagyok?

- Onnan, hogy a lakásodon a takarítónőn kívül nem találtunk senkit, aztán ha téged keresünk, akkor a második lehetőségként mindig a nyáron a legnagyobb bulikat adó nyaraló jöhet szóba, és beletrafáltunk. De most ezen mit vagy úgy oda, máskor is jöttünk már ide és nem voltál ilyen idegbajos.

- Tudod Marcelo nem éppen úgy terveztem a délutánom, hogy ülök a kertben és sörözgetek a haverokkal. – elkapott az ideg valamiért és kicsit feljebb emeltem a barátokkal használatos hangot.

- Tudod haver kultúrátlan is el lehet minket küldeni melegebb éghajlatra, nem kellene ekkora tahónak lenned.– Marcelo felállt a medence szélére letett napozóágyról és elindult a kijárat felé.

- Héé Marcelo nem így gondoltam ezt az egészet, bocs. Csak tudod kint van a kocsiba…

- Ne is folytasd pajtás, kezdhetted volna az elején azzal, hogy befűztél egy csajt.

- Nem, nem fűztem én semmilyen csajt, Tess vár rám a kocsiban és azt terveztük, hogy délután dumadélutánt tarunk, de tudod mit hülye voltam maradjatok nyugodtan, elvégre beszélgetni bármikor tudunk. Megyek és segítek neki kiszállni.

(Tessa)

- Jellemző a pasikra, hogy minidig cserbenhagynak ezt is csináljam egyedül, hát jó. – kinyitottam a kocsiajtót annyira, hogy kinyitott állapotában megálljon, majd nagy levegőt véve megfogtam a jobb lábam, hogy kiemeljem a kocsiból. Kábé 1 perc szenvedés után sikerült úgy megfognom a lábam, hogy egyáltalán fel tudjam valamennyire is emelni. Mikor sikerült mindezt kivitelezni, azaz kiemelni a jobb lábamat, újabb kihívást jelentett a bal lábam is. Az első kísérletnél, mikor megpróbáltam kitenni a lábam nem emeltem elég magasra és beleütközött a kocsiba, és ha nem is nagyon, de egy kicsit éreztem ezt a kis ’’balesetet”. – Úristen éreztem, éreztem, hogy odavágtam a lábam, éreztem a lábam. - ezeket a szavakat olyan hanggal adtam közre, hogy szerintem még a Holdon is hallották. Persze egyből elkezdtem taperolni a lábam, és meglepődöttségemre nagyon is sok mindent érzékeltem. Kipróbáltam a taperolást a jobb lábamon is, de úgy látszik a jobb felem nem volt vevő a gyógyulásra ugyanis azzal még nem éreztem semmit, de amilyen makacs és önfejű vagyok rögtön bizonyítani akartam magamnak, hogy fel tudok állni. – Meg tudod csinálni, pofon egyszerű lesz. Csak megtámaszkodsz, így ni, és felemeled a testsúlyod – persze nem olyan gyorsan ment a gyakorlatba átültetve a tervem, mint amilyen gyorsnak hangzik. Már csak a ’’megtámaszkodsz’’ rész is nehézséget okozott, nemhogy a ’’felemeled a testsúlyod rész”. Hellyel közel 5 perc próbálkozás után feladtam a harcot és beláttam, hogy ennek így most semmi értelme nincs, szóval a felállásból egyszerűen egy kerekesszékbe átülés lett.