Lassú visszatérés...

Hahó kedves ide látogatók! Tudom, hogy régen jelentkeztem már, de mindennek meg van az oka, ahogy ennek is, de ezt nem nagyon szeretnem elárulni a nagyérdeműnek. Szóval megjött az új rész remélem tetszeni fog, és emellett lenne még egy kérésem felétek. Nagyon kevés visszajelzést kapok, néha még keveset se, és egy írónak fontos lenne, hogy tudja, mit gondolnak az olvasók az irományáról, szóval szeretnélek megkérni titeket, hogy valamilyen formában értékeljétek a részeket. xoxo Tess(:

„Hellyel közel 5 perc próbálkozás után feladtam a harcot és beláttam, hogy ennek így most semmi értelme nincs, szóval a felállásból egyszerűen egy kerekesszékbe átülés lett.”

Mikor sikerült átvergődnöm a székbe elindultam a garázskijárat felé, azaz a nappaliba vezető ajtó felé. Lenyomtam a kilincset és egy erőteljes lökéssel kilöktem az ajtót, ami valljuk be nem volt valami jó ötlet, ugyanis az ajtó túloldalán Roni állt – vagyis most már feküdt – a lökéssel szépen a padlóra küldtem.

- Ne haragudj nem láttam, hogy ott vagy és nem is hallottam semmit.

- Semmi baj.

- Jól vagy? Nagyon odavágtalak? – persze próbáltam közelebb kerülni hozzá, hogy lássam lett-e valami baja.

- Jól vagyok. Azt hiszem. Csak az orrom csaptam oda, de semmiség.

- Biztos?

- Hé egy orromra csapódott ajtótól csak nem fogok meghalni. – vigyorgott, mint a vadalma és ezzel megbizonyosodtam róla, hogy tényleg minden oké. – amúgy Marceloék várnak kint.

- Akkor mit keresünk még mindig bent? – kimentünk a kertbe. Pepe a medence szélén süttette a hasát Marcelo pedig a medence átlagos hőmérsékletű vizében áztatta magát.

- Hola!

- Helló! – csak ennyire hajolt fel Pepe és már feküdt is vissza napozni.

- Sztárkapus! Mi a helyzet? Hogy érzed magad? És hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?

- Levegőt is veszel néha?

- Bocs, csak régen láttalak. – közben Roni belebújt a sortjába és már Marcelo mellett  áztatta magát.

- Na szóval sorba véve a kérdéseket. Egy semmi különös nincs, kettő kifejezetten jól vagyok, és három, mi is volt a harmadik kérdés?

- Az, hogy hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?

- Ja, hát mikor kijöttem a kórházból, volt olyan szíves és befogadott, hogy itt lábadozzak.

- Mekkora egy úriember ez a Ronaldo. – persze emellé a kijelentés mellé a röhögés is társult.

- Tess amúgy, ha át akarsz öltözni akkor a szobádba vannak a cuccaid.

- Hát ez nem rossz ötlet, akkor fél óra múlva találkozunk. – röhögtem ugyanis segítség nélkül kicsit lassan tudok még boldogulni.

- Fél óra? A boltba mész fürdőruháért? – Pepe első több szóból álló mondatán kitört a röhögés mivel irtó érdekes fejet vágott a kérdés mellé.

- Nem, csak kicsit lassan tudok öltözni egyedül, szóval majd jövök. – hátat fordítottam a srácoknak és a szoba felé vettem az irányt. Bementem, de az említett „cuccomat” sehol sem találtam, legalábbis látszólag semmi nyoma nem volt. Úgyhogy kénytelen voltam ismét visszatérni a medencéhez, hogy megtudakoljam, hogy hol vannak a cuccaim, vagy jelen esetben a fürdőruháim. Mikor megfordultam a kis ferrárimmal, kábé a szívbaj rám jött, ugyanis Marcelo támasztotta az ajtófélfát karba tett kézzel és röhögött, de csak miután a fejemre kiült az ijedség.

- Marcelo mi a frászt ijesztgetsz?

- Bocsi nem volt szándékos, vagyis ha jobban belegondolok – itt persze kicsit jobban bele is gondolt az arckifejezése alapján - de egy kicsit az volt. – a gondolatmenete végére már a röhögése visszhangzott a szobában.

- Na jó gondolom nem ijesztgetni jöttél.

- Hát nem.

- Akkor? - pár másodperc szünet - Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kiszedni belőled.

- Vajon minek? Segíteni meg persze beszélgetni. – közben odajött és segített megtalálni a cuccaimat, amik egy eldugott gardróbban voltak, bár az nem tiszta, hogy honnan tudta, hogy hol van a gardrób. - Na mit segítsek?
- Kezdetben segíthetnél megkeresni a fürdőruhámat, mert ebben a gardróbban semmit nem lehet megtalálni. Majdhogy nem nagyobb, mint a szoba.
- Nyugi majd én megkeresem, addig te mesélhetsz.

- Mégis miről meséljek?

- Hát például arról, hogy mi van veletek.

- Velünk? Kire..ja, hogy Ronira és rám érted. Hát nincs köztünk még semmi, vagyis részemről nincs a többit tőle kell megkérdezned.

- Na hóhóhóó álljunk csak meg egy percre. Azt mondod, hogy nincs köztetek semmi MÉG? Szóval alakul valami értem, és mi van Morataval?

- Mi lenne vele semmi. - persze amint meghallottam a nevét hangnemet váltottam.

- Mikor beszéltetek utoljára?

- Személyesen mikor kiengedtek a kórházból, telefonon azt hiszem tegnap.

- És? Jaj Tess ne kelljen már minden szót harapófogóval kiszedni belőled.

- Semmi nem volt, a kórháznál Karla jött érte boldogan mentek el telefonon pedig beszélni akart, azaz meg akarta magyarázni ezt az egészet, hogy miért van Karlaval.

- Meg akarta, azaz lecsaptad a telefont. De most komolyan Tess tudom, hogy szeretnéd meghallgatni, hogy miért van Karlaval mikor lehetne veled is. Szóval, ha szeretnéd, akkor miért nem hallgatod meg őt?

- Mert nem. Ha fontos lennék neki, akkor nem lenne együtt Karlaval, ha fontos lennék neki, akkor most itt lenne, vagy már keresett volna itt, hogy had beszéljen velem, és igen szeretném meghallgatni, hogy miért nem velem van, de nem teszem, amíg azzal a ribanccal kavar.

- És akkor mi van Crissel?

- Hogy érted, hogy mi van Crissel?

- Mit érzel iránta, mennyire fontos neked?

- Igazából, nem tudom, hogy hogyan is érzek iránta. Fontos nekem, mert hát többet jelent nekem egy egyszerű barátnál, de nem tudom, hogy mennyivel. Mikor a kórházban voltam, elmondott egy full monológot az ágyamnál, vagyis nem tudom, hogy elmondta-e vagy csak beképzeltem, de valóságosnak tűnt.

- Mikor mondta azt az állítólagos „monológot”?

- Hát akkor még úgy volt, hogy Morata velem van mármint, hogy együtt vagyunk, és kérdezte, hogy hogy lehetek Alvaroval. És, hogy azt hitte már kezdem őt megszeretni. És már az első napon, mikor találkoztunk megfogta valami bennem. A legjobb az a rész, hogy örül annak, hogy engem nem lehet csak azzal levenni a lábamról, hogy ő Cristiano Ronaldo. Meg motyogott ott még valamit Karlaról is meg az esésről, de az nem volt valami tiszta lehet, hogy kicsit ott bekábultam, nem tudom, és a végét azzal zárta le: azt hiszem kezdek beléd szeretni.

- Ez most komoly, hogy így fejezte be? - igenlően bólintottam, nem éreztem semmi szükségét annak, hogy szóban adjam ezt a tudtára. - úgy érzem beszélned kéne Crissel is és Alvaroval is. Cris nem mond ilyeneket minden egyes jöttment lánynak, és nem azért, mert jó barátom, de ne játssz vele, vagy szeresd őt vagy hagyd had fusson más csaj után.

- De ezt nem is biztos, hogy mondta mármint, hogy elhangzott ez a monológ, de nagyon-nagyon valóságosnak tűnt, azaz hangzott.

- Ezért mondom, hogy beszélj Alvaroval is és Crissel is. Persze ne egyszerre, mert az ciki meg gáz, hanem először beszélj Morataval, engedd meg neki, hogy elmagyarázza, hogy miért van Karlaval. Biztos van valami ésszerű magyarázat, ha közben téged hívogat, vagy téged szeret.  Aztán ha olyan választ kapsz, hogy mit tudom én mégis Karlát szereti vagy valami olyan ami távolabb visz tőle akkor, de csak akkor beszélj Crissel. Ne zavard őt össze.

- Igazad van beszélnem kéne Morataval. Akkor én most… Megmondanád, Roninak, hogy lefeküdtem pihenni.

- Felhívod Moratat?

- Fel, de falazz nekem Roni előtt, mert nem akarom, hogy tudjon erről az egészről.

- Rám számíthatsz.

Marcelo kiment én pedig elővettem az újdonsült telefonom és tárcsáztam Moratat. Kettőt-hármat kicsörgött majd egy ismerős hangja csengett a fülembe, bár nem teljesen olyan fogadtatásba, ahogyan vártam.

- Nem volt elég, amit délután kaptál? Felhívtál egy kis repetáért?

- Bocsi inkább nem zavarlak, majd később visszacsörgök, ha kitomboltad magad.

- Ne Tessa ne tedd le, ne tedd le légy szíves ne tedd le. Azt hittem Ronaldo az.

- Nem én vagyok az Tessa, ez az új számom.

- Értem és nem mintha zavarna, de hogy-hogy felhívtál?

- Beszélnem kell veled, vagyis neked van mondani valód számomra, és szeretném meghallgatni.

- Persze mikor és hol? – hangja izgatott lett és ennek hatására az én szívem is gyorsabban ver a megszokottnál.

- Holnap visszamegyek és levetetem a gipszet a kezemről, és ha már ott járok, egy vizsgálatra is elmegyek. Előtte van időm.

- Rendben, akkor mond meg, hogy hova, mikorra menjek és én ott leszek.

- És ha lehet Karla nélkül, mert abból a ribancból egy életre elegem van.

- Természetesen Karla nélkül.

- Akkor 11kor a kórház melletti kávézóban.

- Rendben akkor 11kor.

Ott találkozunk. – és mielőtt Alvaro bármit reagálhatott volna megszakítottam a hívást.

Hihetetlen, hogy találkozni akarok vele miközben ő azzal a csajjal jár, vagy azzal a csajjal van együtt, aki ezt tette velem. De igaza lehet Marcelonak, ha keres engem és izgatott lesz amikor beszélünk, akkor biztos valami nyomós oka van arra, hogy miért van vele. Megráztam a fejem, hogy kiverjem a fejemből Moratat és ne gondoljak rá. Elővettem a telefonom és egy üzenetet kezdtem bepötyögni Marcelo számára: „Segítened kell! Holnap el kell vinned a kórházhoz anélkül, hogy Roni megtudná.” Elküldtem az SMS-t aztán a lábammal kezdtem el szórakozni. Felemeltem a kezemmel, hogy érzem-e és ehhez hasonlók és meglepetésemre egyre jobban ment a lábfejem mozgatása és már azt is éreztem, amikor a padlón volt a lábam. Ezek után megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha megpróbálnék felállni. Leraktam a két lábam a talajra majd nagy lendületet véve felálltam a székből, hihetetlen volt, hogy ezt én csinálom, hogy újra a saját lábamon állhatok, még ha csak pár másodpercre is, mivel kábé 20 másodperc után visszazuhantam a székbe. Elszántságtól vezérelve újra megcsináltam ezt az örömet okozó műveletet, aztán még egyszer. Kábé ötször sikerült megcsinálnom a hatodikhoz már túl fáradt volt a lábam, ezért inkább lefeküdtem az ágyra és szunyókáltam egyet.

Nem tudom, hogy csináltam, de a szunyókálásból egy reggelig tartó alvás lett, valószínű, hogy annyira kifárasztottam a lábam, hogy az hatással volt a szervezetemre is. Amúgy még simán aludtam volna bármeddig, na jó 2 óráig még minimum, ha nem ébreszt fel Roni amint belépett az ajtón.

- Ébresztő! – a focista reszelős hangja késztet arra, hogy felkeljek, vagy csak feljebb üljek az ágyban, nem mintha fel is akarnék kelni.

- És ki akar felkelni? – fogós kérdésemre is simán tudott választ adni.

- Te, mivel már tegnap késődélután óta alszol.

- És hány óra van? – közben Roni egy tálcát tett le elém reggelivel: pirítós, lekvár, felvágott, tea csak, hogy legyen miből válogatni.

- Itt a reggelid, és már 10 óra van.

- Viccelsz velem?

- Nem viccelek fél 12kor lesz edzés és előtte gondoltam benézek jól vagy-e. – az agyam már kábé zakatolt, hogy mi van akkor most. Gyorsan megkerestem a telefonom, hogy Marcelo írt-e vissza. A kijelző egy bejövő üzenetet jelzett minden bizonnyal ez ő lesz. „Persze elviszlek, fél 11kor érted megyek azt majd kitalálom, hogy mit mondjunk Ronaldonak.” „Oké, de remélem ki is talált valamit, mert nekem semmi ötletem nincs.” - Minden rendben van? Hahó Tessa jól vagy?

- Igen persze teljesen. Te mikor mész be a városba?

- Nemsokára, mert még van pár elintézni valóm, mert szeretnél te is jönni?

- Nem, most nem csak úgy érdeklődtem, és köszi a reggelit. – mosolyogtam mint a vadalma és reméltem, hogy fél előtt elmegy, hogy ne kelljen neki hazudnunk, lehet nem is ment volna, hisz már nem teljesen közömbös számomra, de valahogy Morata iránt mégis jobban húz valami.

- Akkor én megyek el, ha bármi segítségre van szükséged Andres itthon van, őt fel tudod hívni.

- Rendben köszi minden. - mosolyogtam a köszönetnyilvánítás mellé, ő visszamosolygott és kiment. Ránézem az órára és már negyed 12-őt ütött, úgyhogy kénytelen voltam a legnagyobb tempómat felvenni az öltözésnél. Nagyjából 15 percbe telt mire felöltöztem, megfogtam a táskámat és kifelé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy hogy fogok a lépcsőn lemenni aztán eszembe jutott, hogy a garázson keresztül is ki tudok menni főleg most, hogy nincs az garázsba Roni kocsija. Gyorsan kijutottam a házból és a kovácsoltvas kerítés túloldalán már láttam Marcelo autóját, ezért gyorsabbra vettem a tempómat.

- Már azt hittem sose jössz ki, és Cris? Mit mondtál neki? – közbe persze Marcelo segített be az autóba.

- Semmit, még hamarabb elment a városba így aztán nem kellett neki semmit mondanom, mert még edzés vége előtt haza fogok érni. Legalább is remélem, hogy haza fogok érni.

- Ha úgy van, hogy mégsem érnél haza, akkor csak küldj egy üzit és feltartom egy kicsit Crist, de ha lehet akkor a „megbeszélem a dolgokat Morataval” ne csak abból álljon, hogy ki sem szálltok egymás szájából.

- Fúj Marcelo, ne legyél már ilyen. – röhögtünk mind a ketten, és közben beértünk a városba is. – Nem fogok egyből a nyakába ugrani, sőt azt sem tudom mit fog mondani, hogy hogy alakul majd az egész beszélgetés. Az is előfordulhat, hogy 5 perc után ott hagyom.

- Jól van, túl sok a duma megjöttünk Sztárkapus! – Marcelo kiszállt a járgányából, és segített beszállni az én járgányomba. Azt még neki se mondtam el, hogy már rá tudok állni egy kicsit a lábamra, mert tuti elmondaná Roninak, aki pedig tuti, hogy a létező összes orvoshoz elrángatna, hogy meggyógyítsanak.

- Köszi Marcelo tényleg mindent, ha plusz segítségre lesz szükségem majd írok.

- Rendben, de tényleg hallgasd meg, hogy mit akar mondani és ne vágj úton félen a szavába ahogy általában szoktad.

- Oké oké okos tojás. Én akkor bemegyek.

- Sok szerencsét. – a brazil kisfiúnak is beillő madridi játékos hip-hop a kocsijába termett aztán eltűnt. Ott álltam egyedül a kórházi kávézó előtt és még most sem hittem el, hogy tényleg beszélni fogok Morataval, azok után, amit pár napja itt csinált velem. „De ki kell derítenem, hogy miért csinálta ezt, és hogy mit kezdett el mondani a kórházba, amit nem fejezett be. Jaj Tessa ne légy már ilyen puhány. Menj be, hallgasd meg, aztán gondolkozz, hogy mi legyen.” A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé…