Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak így nagyon megkésve tudom hozni az új részt, azért remélem így is tetszeni fog. (: Kipróbáltam én is, hogy milyen a történet több szemszögből, ha úgy gondoljátok, hogy inkább maradjon csak Tess szemszögből akkor jelezzétek. Köszönöm a látogatókat és hogy olvassátok a blogom. (:
pusz (:
pusz (:
„Így egy nagy levegővétel után benyitottam.”
De az ajtó nem mozdult. Be volt zárva, a hangokat viszont hallottam bentről. Többször is megpróbáltam bejutni, de mindannyiszor sikertelenül. Abban reménykedtem, hogy a pályán lesz valaki és elmondja, hogy mi ez a bezárkózós történet. A pálya felé közeledve két alakot láttam meg. Így messziről nem ismertem fel őket, úgyhogy kénytelen voltam közelebb menni, hogy szemügyre vegyem a focistákat. A pályán persze nem más volt, mint Morata Casillas társaságában. Mert miért is lenne egy nyugodt napom nélküle? Kapura rúgott, Iker pedig védett, és vagy Alvaro volt nagyon rossz passzban, vagy a válogatott kapus nagyon jóban, de kábé 20 rúgásból 5 volt olyan, amiért dolgoznia kellett. Viszont azt még mindig nem értettem, hogy a többiek miért zárkóztak be az öltözőbe, vagy éppen hol máshol voltak. Ahogy őket figyeltem, teljesen belemerültem az emlékek tengerébe. Mindenre gondoltam, a bulizásra a clubban, a Morata csókra és persze az első találkozásra a repülőn és a pályán, a kórházban eltöltött a pár napra, a Roni álomra - amit még mindig nem fejtettem meg, hogy álom volt, vagy tényleg megtörtént-e - a blankókkal eltöltött edzésre. Tulajdonképpen az egész spanyolországi ittlétem pergett le a szemem előtt. Hitelen valaki megfogta a tolószék háttámláját és maga felé fordított és ezzel elérte, hogy sikítsak egyet és, hogy rohadtul megijedjek. Ugyan Casillas is felkapta a fejét a sikításra, de nem nagyon foglalkoztatta a dolog. Moratat viszont annál inkább. A kispad felé fordult, de már csak Ronaldo hátát láthatta eltűnni az öltöző felé.
- Teljesen megőrültél? A szívbajt hoztad rám.
- Jó a szerkód. A póló különösen tetszik.
- Ne gúnyolódj már – megpróbáltam kicsit beleboxolni a lábába, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat, bár szerintem nem nagyon hatotta meg. - Amúgy az öltöző miért volt, vagy van bezárva? Próbáltam bemenni mondom meglepem már a népet, de semmi.
- Ja, te voltál. Azt hittem, hogy valamelyik idióta jött vissza a sajtó tájékoztatóról. Nem kellett mindenkinek menni, úgyhogy néhányan itt maradtunk.
- Néhány egyenlő 3 fő?
- Neem, a többiek lementek a kondiba. Én meg megnéztem, hogy ki van a pályán akkor láttalak meg. Tényleg, hogy-hogy itt vagy? És ki hozott el?
- Reggel mikor felkeltem nem voltál ott, és fogalmam sem volt, hogy hol vagy. Megkerestem Andrest, persze bocsánatot kértem a tegnapi dühkirohanásom miatt és ő mondta, hogy edzésed van. Én pedig unatkoztam volna egész nap, ezért megkértem, hogy hozzon el. - közben beértünk az üres öltözőbe Roni pedig leült a helyre engem pedig magával szembe fordított.
- Szóval unatkoztál volna? - természetesen a kaján vigyor kiült az arcára.
- Hát ahha valószínűleg. Semmit nem tudtam volna csinálni.
- És amúgy véletlen se az, hogy hiányoztam volna?
- Mi, nem dehogy is. - kérdőn felhúzta a szemöldökét és csak vigyorgott tovább. Megforgattam a szemem és változtattam a válaszomon. - Na jó egy kicsit talán.
- Na mondom én, hogy hiányoztam volna. Ezt kár volt egy percig is titkolni.
- Ó nehogy már elszállj magadtól. - felemeltem a kezem, hogy kicsit meglökjem amiért ilyen lüke, de nem értem célba, vagyis Ronihoz értem, de ő nagy hévvel kikapott a tolószékből az ölébe ültetett, ami azt jelentette, hogy féloldalasan ültem, és ugyanezzel a lendülettel megcsókolt. Elég szenvedélyes csókcsata következett. Meglepődtem magamon, hisz elvileg én nem nagyon bírom a madridi játékost, vagyis eddig azt hittem, hogy nem bírom, most viszont eluralkodott a vágy rajtam és vágytam minden egyes érintésére. Ronaldo csókja még azt is elfelejtette velem, hogy a teljes jobb kezem gipszbe van és a lábam teljesen használhatatlan. A számról időközben lejjebb csúsztak az ajkai és apró puszikkal kezdte el ostromozni a nyakam. Minden egyes érintésre óriási sóhajtásaim visszhangzottak az üres öltözőben. Mindeközben fel sem tűnt, hogy egy ideje már társaságunk van, mivel nem hallottuk, hogy az ajtót kinyitották, sőt még be is zárták. Az egyik nyakra puszi alkalmával oldalra fordítottam a fejem és egy ledöbbent szempárral találtam szembe magam.
- Alvaro te meg...
- Morata mi a francot keresel itt? Kopogni nem tudsz?
- Én csak...vége az edzésnek és....Tessa ez meg...te és Ronaldo?
- Bazdmeg Alvaro még te kérsz számon?? Ugye ez most nem volt komoly? Nem tartozom neked semmilyen magyarázattal.
-Még nyugodt vagyok húzz el innen, de nagyon gyorsan, és örülj annak, hogy eddig nem vertelek laposra. - Morata még állt ott magának vagy 1 percet full lefagyva. Amúgy komolyan Karlaval van, akkor meg mi a francért zavarja, hogy Ronival csókolózok. - Süket vagy Morata, kifelé. - ez már hatásosabb volt, mint az előző felhívás, mivel sarkon fordult és kiment.
- Segítenél visszaülni a székbe?
- Persze. - fél perc se kellett és már újra az én kis Ferrárimban csücsültem. Roni a fejét vakarva állt előttem olyan, most-mit-csináljunk fejjel. - Na akkor hívd fel Andrest, hogy jöjjön ide érted, én addig lezuhanyozok utána pedig együtt hazamegyünk.
Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Közben Roni öltözött előttem, nem nagyon zavartatta magát a felsőjét úgy vette le mintha egyedül lenne, mondjuk nem is volt miért zavartatnia magát, olyan kockákkal a hasamon én sem tenném. Ahogy hallgattam, hogy kicsöng, egy percre se tudtam levenni a szemem Roniról, valahogy vonzotta a tekintetem.
- Igen? Halló? Van ott valaki? Hahóóóó....
- Ohh igen ki az?
- Andres vagyok ki más, Tessa minden rendben? - szegényt biztos összezavartam, de én is teljesen össze voltam zavarodva, vagyis inkább el voltam bambulva. Mivel még mindig az öltöző Ronit bámultam. „Tessa szedd már össze magad!”
- Persze minden oké, hol vagy most?
- A kocsinál, miért szükség van rám? - Ronaldo felé fordultam jelezve ezzel, hogy a következő kérdésem neki teszem fel.
- Hogy is gondoltad te ezt a hazamenetelt? Mivel ha kocsival jöttél Andrest fölösleges volt felhívni.
- Hát, végül is igen, akkor add ide had beszéljek vele. - odaadtam a telefont én pedig nézelődni kezdtem az öltözőben. Mindenkinek a helyét alaposan megvizsgáltam, látszott, hogy ki van itt edzésen és ki nincs. Az itt tartózkodóknak, végtelen nagy kupi volt a szekrénye előtt, ruhák szanaszét dobálva, táskájuk a földön. Közben Roni ledumálta a dolgokat Andressal, és elment zuhanyozni, én pedig megtaláltam a Morata számával fémjelzett szekrényt...
(Morata)
Ahogy kiléptem az öltözőből a pálya felé vettem az irányt. Dühös voltam. Ronaldora azért, mert rámászott a ”sztárkapusra”. Tessre azért, mert engedte magát elcsábítani, és Karlara is amiért mindent így megbonyolított. Ha elmondhatnám nekik, hogy miért csinálom ezt annyival könnyebb lenne, és Ronaldo se csorgatná a nyálát arra, aki nekem tetszik. A gondolkodás közben a pályára értem, szerencsére Ikert még ott találtam, így nem kellett az üres kapura rúgnom. Muszáj voltam a bennem felhalmozódó feszültséget, érzelmekett, érzéseket valahogy levezetni, és jelenleg a 11es rúgás gyakorlása ideális volt erre.
- Azt hittem végeztél mára.
- Én is, de meggondoltam magam, és rám fér a gyakorlás. - még ki se mondtam teljesen mondatot, de a lábam már lendült. Iker nem volt felkészülve a rúgásra, így a labda léc alá került.
- Hé még fel sem készültem, ez nem ért.
- Casillas ne rinyálj!
- Nagyon megbánod te ezt még Morata. - Iker elhelyezkedett és várta a következő rúgást. Felnéztem a spanyol kapusra, hisz egy élő legenda volt, mindenki tisztelte azért, amit eddig letett az asztalra – és a karrierjének, a pályafutásának még messze nincs vége. Olyan összeszedettséggel áll még most is, csak egy edzésen a kapuban, mintha az élete múlna rajta. Most döbbenek rá igazán, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ekkora játékossal játszhatok. A gondolatmenetemet egy jól bemért rúgással zártam le, de persze hiába szedtem össze minden erőmet a labda nem ért célba. Rúgtam még párat, aztán elindultunk az öltözőbe.
(Tessa)
Megtaláltam Morata szekrényét ez eddig oké, de kerestem én egyáltalán, vagy mit akarok most itt? Már komolyan magamat sem értem, Ronival csókolózok, de Alvaro után futok? Teljesen össze vagyok zavarodva. A gondolatok áradata közben csak a szekrényt bámultam, de halvány sejtelmem sem volt, hogy miért. Lépteket hallottam a folyosóról így gyorsan elgurultam onnan az öltöző közepére, mintha mi sem történt volna.
- Héé Tess helló, nem is láttam, hogy itt vagy? - odajött és 2 puszival köszönt, Morata pedig csak megállt az ajtóban.
- Hola Iker, hát talán azért nem láttál, mert nem is láthattál sehol.
- Ja értem, és hogy vagy?
- Hát a helyzethez képest jól. Köszi, hogy érdeklődsz.
- Ohh ugyan már, és a gipszedet mikor szerkesztik le a kezedről?
- Nem tudom 5 nap múlva megyünk vissza, de nem hiszem, hogy akkor sor kerül erre. - Szerintem csak vizsgálatok lesznek és ennyi.
- Értem, hát én megyek le a kondiba még egy kicsit, majd azért lássunk még. Na szia.
- Attól nem kell félned. Szia. - Alvaro még mindig az ajtóban állt, de kábé azóta volt mozdulatlan amióta bejöttek Casillassal. - Állni jöttél be, mert idegesítő, hogy csak ott állsz mint akit odatettek.
- Ja nem. - megrázkódott, mintha valami álomból keltené fel magát, a szekrényéhez ment és elkezdett valamit szöszmötölni. - Tess figyelj én...szóval meg szeretném magyarázni, hogy mi van Karla meg köztem, és kérlek ne...
- Hagyd abba most! Már mondtam, hogy nem vagyok kíváncsi a mesédre, egyszerűen nem érdekel.
- De Tess te nem értesz engem, semmi nem az aminek látszik.
- Alvaro Morata fogd fel nem érdekelsz. - Roni ekkor jött meg afféle mentőöv szerepben.
- Te meg már mit keresel megint itt?
- Tudod nem csak a tiéd az égész öltöző, és semmi nem csak a tiéd. Te ugyanolyan vagy mint én vagy mint bárki más. A Real Mardid se csak rólad szól mégis mindenki csak téged emel ki és téged istenít, pedig néhányan még a Castillaból is többet érnek nálad, csak sajnos pont miattad nem kapnak teret. Na és ebből van már rohadtul elegem. Az öltözőre visszatérve akkor jövök be és akkor csinálok bármit is itt amikor akarok. - Morata megfogta a táskáját és egy óriási ajtócsapódással hagyott ott minket. Felnéztem Ronira és fullra meg volt fagyva. Nem tudom, hogy melyik része fagyasztotta meg, de csak állt ott.
- Roni minden oké? Hahó
- Ja igen minden oké csak kicsit meglepett.
- Mi, hogy be mert szólni vagy az amit mondott?
- Mindkettő. Na nem, vicc volt. Amúgy az, amit mondott. Ez a kis mitugrász teljesen el van tévedve. Én nem hiszem azt, hogy a real csak rólam szól, és ha tényleg van nálam jobb a Castillába és mindenki ugyanolyan tudással rendelkezik, akkor álljunk ki és játsszuk le.
- Hé nyugi túlságosan elragadtatod magad. Be van pöccenve, mert kiküldtük az előbb és ennyi semmi egyéb. Most pedig jöhetne az a rész ahol te öltözöl?
- Ennyire szeretnéd látni, hogy hogy öltözök?
- Nem, úristen nem úgy értettem. Ahh mindig kiforgatod és félreérted a mondandómat.
- Talán azért, mert értelmetlenül fogalmazol?!
- Nem félsz?
- Miért is kellene félnem?
- Talán, mert a jobb kezemen gipsz van és óriásit tudok ütni.
- Uhh most, hogy mondod tisztára berezeltem.
- Jobban is teszed. - kiraktam az ördögi vigyoromat és próbáltam hatást gyakorolni Ronira, hogy kezdjen már magával valamit.
- Oké, oké öltözök. - hát ezek szerint sikerült valamit elérni a vigyorral. Kábé 10 perc, na jó nem. Szóval kábé 20 perc után még sehol nem volt, és pedig már kezdtem nagyon megunni a várakozást.
- Ne haragudj meg, de elkészülsz még ma?
- Nyugi már, kész vagyok.
- És akkor innen most merre tovább?
- Fogalmam sincs, de haza menni még semmi kedvem. Ugorjunk be valami kajáldába és ott megbeszéljük, hogy mi legyen.
- Rendben akkor menjünk. – a zárt parkoló felé tartottunk és ahhoz képest, hogy elvileg csak páran voltak edzésen a parkoló majdnem tele volt. Persze a nagy ’’tömegben’’ is ki lehetett szúrni Roni fekete csodajárgányát. A stadiumtól meg sem álltunk a legközelebbi pizzázóig, ami nem volt valami eldugott, ezért alig találtunk egy szabad helyet. Mikor sikerült leülnünk egy alacsony szőke kék szemű pincércsaj ugrott oda a semmiből.
- Üdvözöllek titeket a Rose pizzériában. Mivel szolgálhatok az úrnak…és persze a hölgynek? – letette elénk az étlapot és elkezdte rebegtetni a pilláit Ronira. Nem mintha féltékeny lennék vagy valami, de azért mégis csak társasága van, mind1. – Sikerült már választani valamit?
- Nekem lesz, vagyis egy nagy pizzát szeretnénk, ha megoldható akkor a fele legyen mexikói a másik fele pedig…? Hahó milyen pizzát kérsz?
- Ohh bocs bambultam. Egy hawaii jó lesz.
- Oké akkor a másik fele pedig hawaii legyen.
- Rendben, inni hozhatok valamit? – hölgyeké az elsőbbség alapon a portugál várta, hogy én kérjek előbb.
- Nekem lesz egy ice tea.
- Legyen kettő, köszönjük. – a pincér csaj még állt ott egy darabig aztán sarkon fordult és elment.
- És akkor innen megyünk vissza a nyaralóba?
- Van valami más ötleted?
- Jelenleg nincs.
- Hát akkor visszamegyünk és csobbanunk egyet a medencébe.
- És mégis, hogy gondoltad én majd kerekesszékkel ugrok egy fejest? Vagy karúszóval fogok lebegni a vízen?
- Na most, hogy mondod nem is rossz ötlet, lehet hazafelé menet elugrunk beszerezni egyet.
- Ne viccelődj már, ha végre felállok ebből a székből ezért még kapni fogsz. –megkajáltunk persze a pizzát kábé 20 főre csinálták és a felét nem bírtuk megenni. A csaj, mármint az a szőke hajú pincércsaj minimum 30szor ment el az asztalunk mellett, hogy megbámulja Ronit, de úgy a 10. után már nem számoltam. A végén vigaszdíjnak azért kierősködött egy szignót, persze egy közös képpel is bepróbálkozott, de aranyosan kezdtem el nézni rá így azt hanyagolta.
- Most akkor merre tovább?
- Visszamegyünk a nyaralóba és lubickolunk az eredeti terv szerint.
- Amúgy a cuccom nálad van, mert sehogy se fogok tudni fürödni, de legalább a feelingje legyen meg.
- Nem értettem semmit abból amit mondtál, de ha ebből azt akartad kihozni, hogy fürdőruhába akkor is át akarsz öltözni, akkor megnyugodhatsz van mibe ugyanis a cuccod nálam van.
- Akkor indulhatunk is. - beszálltunk a kocsiba, és zavaró néma csönd következett. – Roni!
- Igen?
- A kórházban te voltál bent nálam?
- Végig ott voltam. Vagy ezt, hogy érted?
- Hát mikor aludtam akkor bejöttél hozzám, a kórterembe? – mikor megkaptam volna a választ megérkeztünk és egy illetve két hívatlan vendég kocsija állt a felhajtón. – Nem mondtad, hogy vendégeket vársz.
- Mert én sem tudtam, hogy vendégeket várok. Ha nem tévedek, akkor ez Marcelo és Pepe autója, de mit keresnek ezek itt?
- Egyszerűbb lenne, ha bemennénk és megkérdeznénk. – mikor ez a mondat elhagyta a számat a kovácsoltvas kapu már nyitódott is. Ahogy végighajtottunk az előudvaron a garázs felé Roni magában kezdett el puffogni, alig érthetően.
- Minek jöttek ezek ide. Haverok oké, de alkalmam lehetett volna…
- Megosztanád velem is, amit az előbb mondtál?
- Csak azon agyalok, hogy miért nem szóltak a srácok, hogy jönnek ennyi, semmi extra.
- Ja értem. – tudtam, hogy nem csak ennyi az egész, hogy nem az zavarja, hogy bejelentés nélkül állítottak be, hisz mindig volt ideje a barátaira, hanem valami teljesen más. A garázsból volt egy közvetlen ajtó a házba, ezen az ajtón viharzott be Cris olyan sebességgel, hogy azt is elfelejtette, hogy én egyedül nem tudok kiszállni a csodajárgányból.
(Ronaldo)
„Hogy kerülnek ezek ide? És honnan tudták meg, hogy itt vagyok a nyaralómba, na és persze mit akarnak? Remélem nem akarnak hosszú ideig letáborozni itt, mert nem teljesen így képzeltem el a délutánomat.” A nappalit pár lépéssel szeltem át és egy pillanat múlva már a medence mellett beszélgető barátaim mellett álltam.
„Hogy kerülnek ezek ide? És honnan tudták meg, hogy itt vagyok a nyaralómba, na és persze mit akarnak? Remélem nem akarnak hosszú ideig letáborozni itt, mert nem teljesen így képzeltem el a délutánomat.” A nappalit pár lépéssel szeltem át és egy pillanat múlva már a medence mellett beszélgető barátaim mellett álltam.
- Hola Cris, mi a helyzet?
- Hogy kerültök ti ide?
- Áhh kösz én is jól vagyok, hallom veled is minden rendben.
- Marcelo ne poénkodj már.
- Jól van nyugodj le, csak jöttünk meglátogatni ennyi.
- És honnan tudtátok, hogy itt vagyok?
- Onnan, hogy a lakásodon a takarítónőn kívül nem találtunk senkit, aztán ha téged keresünk, akkor a második lehetőségként mindig a nyáron a legnagyobb bulikat adó nyaraló jöhet szóba, és beletrafáltunk. De most ezen mit vagy úgy oda, máskor is jöttünk már ide és nem voltál ilyen idegbajos.
- Tudod Marcelo nem éppen úgy terveztem a délutánom, hogy ülök a kertben és sörözgetek a haverokkal. – elkapott az ideg valamiért és kicsit feljebb emeltem a barátokkal használatos hangot.
- Tudod haver kultúrátlan is el lehet minket küldeni melegebb éghajlatra, nem kellene ekkora tahónak lenned.– Marcelo felállt a medence szélére letett napozóágyról és elindult a kijárat felé.
- Héé Marcelo nem így gondoltam ezt az egészet, bocs. Csak tudod kint van a kocsiba…
- Ne is folytasd pajtás, kezdhetted volna az elején azzal, hogy befűztél egy csajt.
- Nem, nem fűztem én semmilyen csajt, Tess vár rám a kocsiban és azt terveztük, hogy délután dumadélutánt tarunk, de tudod mit hülye voltam maradjatok nyugodtan, elvégre beszélgetni bármikor tudunk. Megyek és segítek neki kiszállni.
(Tessa)
- Jellemző a pasikra, hogy minidig cserbenhagynak ezt is csináljam egyedül, hát jó. – kinyitottam a kocsiajtót annyira, hogy kinyitott állapotában megálljon, majd nagy levegőt véve megfogtam a jobb lábam, hogy kiemeljem a kocsiból. Kábé 1 perc szenvedés után sikerült úgy megfognom a lábam, hogy egyáltalán fel tudjam valamennyire is emelni. Mikor sikerült mindezt kivitelezni, azaz kiemelni a jobb lábamat, újabb kihívást jelentett a bal lábam is. Az első kísérletnél, mikor megpróbáltam kitenni a lábam nem emeltem elég magasra és beleütközött a kocsiba, és ha nem is nagyon, de egy kicsit éreztem ezt a kis ’’balesetet”. – Úristen éreztem, éreztem, hogy odavágtam a lábam, éreztem a lábam. - ezeket a szavakat olyan hanggal adtam közre, hogy szerintem még a Holdon is hallották. Persze egyből elkezdtem taperolni a lábam, és meglepődöttségemre nagyon is sok mindent érzékeltem. Kipróbáltam a taperolást a jobb lábamon is, de úgy látszik a jobb felem nem volt vevő a gyógyulásra ugyanis azzal még nem éreztem semmit, de amilyen makacs és önfejű vagyok rögtön bizonyítani akartam magamnak, hogy fel tudok állni. – Meg tudod csinálni, pofon egyszerű lesz. Csak megtámaszkodsz, így ni, és felemeled a testsúlyod – persze nem olyan gyorsan ment a gyakorlatba átültetve a tervem, mint amilyen gyorsnak hangzik. Már csak a ’’megtámaszkodsz’’ rész is nehézséget okozott, nemhogy a ’’felemeled a testsúlyod rész”. Hellyel közel 5 perc próbálkozás után feladtam a harcot és beláttam, hogy ennek így most semmi értelme nincs, szóval a felállásból egyszerűen egy kerekesszékbe átülés lett.