Előbb, vagy utóbb minden kiderül...

Heyhó kedves idelátogatók! :)
Késve ugyan, de megérkezett az új fejezet, szám szerint már a 13. rész, ha jól számoltam persze. Szóval szeretném megköszönni, hogy ennyien látogattátok a blogomat, nagyon jól esik azt látni, hogy a számok mindig egyre-egyre csak nőnek. :) Remélem a fejezet elnyeri majd a tetszéseteket és sok visszajelzést kapok majd ezt illetően. A téli szünetben tervezem, hogy új fejlécet csinálok, és persze emellett új résszel is szeretnélek titeket megajándékozni. Nem is fecsegek fölöslegesen tovább, jó olvasást! :) xoxo Tess(:


„A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé…”

Mikor bementem a kávézóba, az emberek furcsán bámultak rám, ami meglepő, mert egy kórház melletti kávézóban vagyunk, ahová nem csak egészséges emberek járnak. A gondolatmenetem lezavarása után körbenéztem a nem túl nagy helységben, de Alvarot sehol sem láttam. „Focisták, többet készülődnek, mint egy lány, vagy az is lehet, hogy nem tudja levakarni magáról Karlat és el sem jön. Mondjuk neki van mondani valója, én csak meghallgatom, hogy mit akar és mérlegelem, hogy megéri-e maradni vagy menjek Adanhez, hogy vizsgáljon meg.” A kis hang egyre többet szólal meg a fejemben. Persze nem vagyok skizofrén, csak az elmém imád elméleteket gyártani az agyamban. Az újam gondolatmenetemet Morata keze szakítja félbe, amint épp a szemem előtt kalimpál, valószínűleg elbambultam és nem vettem észre, hogy már le is ült velem szemben.

- Hola! Minden oké? –Alvaro aggódó szemmel várta a reakciómat.

- Ja persze, oké minden. – gyorsan megráztam a fejem és megpróbáltam koncentrálni a jelenleg zajló beszélgetésre.

- Bocsi a késés miatt, de Karla az idegeimre ment, nem akart elengedni se. – mondanivalóját kézmozdulatokkal színesítette, amit külső szemlélőként viccesen nézett ki.

- Mert tudja, hogy velem találkozol? – döbbentségem valószínűleg kiült az arcomra, mert hát eddig, ha a nevemet kiejtette Karla előtt az a nőszemély már azért is harapott, ha ezt megtudná valószínűleg ismét kórházi kezelésre szorulnék, ugyanis annyira legyengültem, hogy jelen pillanatban simán szét tudna verni. Viszont normális körülmények között biztos vagyok benne, hogy ő maradna alul a párharcban.

- Természetesen nem. Azt mondtam neki, hogy a haverokkal elugrom ide-oda.

- Rendben Alvaro, de nekem nincs sok időm szóval rátérhetnénk arra a részre, hogy te elmondod, hogy miért nem szakítasz Karlával.

- Persze elmondom, de ígérd meg, hogy hagyod, hogy elejétől a végéig elmeséljem a sztorit. Ami azt jelenti, hogy nem szólsz bele úton félen. – igenlően bólintottam. Gondoltam nem szükséges ezt szóban is elmondanom, másrészt pedig jobb minél hamarabb elkezdeni a nem beszélést, ugyanis ennek nem vagyok 100%-ig híve. - Szóval Karlát körülbelül egy éve ismerem. Egyszer egy meccs utáni ünneplésnél jött oda gratulálni meg beszélgetni, persze ez nem volt ellenemre, mert vittük a mérkőzést és jó kedvem is volt. Beszélgettünk, majd ő, ismétlem ő elhívott randizni. Nekem akkor nem volt barátnőm és még csak semmilyen kialakuló kapcsolatom sem, mondhatni szabadúszó voltam, így egyértelműen belementem a dologba, hiszen bárhogy utálod Karlát, azaz bárhogy utáljuk őt, be kell vallani nem ronda lány, na mindegy elkanyarodtam a témától. Tehát másnap elmentünk és beültünk egy kávézóba és mit ne mondjak nagyon jól éreztem magam vele. Ezek a találkozók pedig egyre gyakrabban estek meg. Kábé egy hónap után már mindennapossá vált, hogy elém jött a Bernabeuhoz, aztán együtt mentünk el valamerre. Természetesen, ahogy a nyári románcok megromlanak ez a kapcsolat is úgy avult el, de a szakításig nem fajult a viszonyunk, mivel időközben összejöttünk. Neki vissza kellett utaznia Németországba, bár utálta azt az országot, és mindig is hangoztatta, hogy ő bizony Angliába született, csak az apja egy nagyon befolyásos ember plusz kiváló edző és a munkája oda köti. Sokszor beszéltünk telefonon, levélbe, web kamerán keresztül, de valahogy nem éreztem azt, hogy mi még egy pár lennénk, ezért is utaztam el hozzá, hogy mindezeket elmondjam neki, és véget vessek ennek az egésznek. Hát pechemre mikor odautaztam éppen Londonban töltötte az idejét, ezért át kellett utaznom az angliai fővárosba, hogy beszélni tudjak vele. Neki is ugyanezeket elmondtam, mint most neked, hogy ennek a kapcsolatnak így nincs értelme. Karla nem akarta felfogni, hogy szakítottam vele, mivel vergődött és mindenféle hülyeséget vágott a fejemhez. Persze csak szóban, amikor pedig a repülőn találkoztunk akkor tőle jöttem és már teljesen függetlenül.

- Ha ez így volt és te szakítottál Karlaval és ő volt a sértett fél, miért jött hozzád vissza? – értetlenkedve álltam az ügy előtt, bár sejthettem volna, hogy még nem tudok mindent.

- Megkértelek, hogy ne szólj bele légy szíves tartsd magad ehhez, mert ez az egy alkalmam van arra, hogy mindezt elmondjam, és te végighallgass. Tehát ott jártam, hogy a visszautazásom után pár nappal, lehet nem is volt pár csak egy, de ez lényegtelen, szóval Karla felhívatott engem az apjával. – láttam rajta, hogy még mindig hezitál, hogy jó döntés-e ezt elmondani pont nekem, de fél perc múlva egy nagy levegővétellel jelezte, hogy érkezik a történet másik része. – Karla apja megfenyegetett azzal, hogy ha elhagyom a lányát kirúgat a Castillából, és nem csak a Real Madridtól búcsúzhatok el, hanem bármelyik focicsapattól. Kijelentette, hogy ha meglépem azt, hogy szakítok Karlával még egyszer, ott fog nekem keresztbetenni, ahol csak tud ilyen téren,mert a lánya szeret engem és nagyon fájt neki amiket én mondtam mikor szakítottam vele. Mellékelten mondom, hogy teljesen normálisan mondtam el azokat a dolgokat neki mint most neked. Szóval ott tartottam, hogy Karla apja ugye nem utolsó sorban egy irtó befolyásos ember ebben a futball szakmában. Így kénytelen voltam hazudni magamnak és mindenkinek a kapcsolatunkat illetően. Ezért nem jöhetett össze semmi, ami közted és köztem kellett volna, hogy létre jöjjön, mert Karla ezt tette velem, egy ilyen helyzetbe kényszerített, hogy ne tudjak máshogy dönteni, mintsem vele maradok. – Alvaro a történet végét már tiszta ideges fejjel mondta végig, de már a közepe óta azon aggódtam, hogy nehogy elájuljon a nagy magyarázásba, amit folytatott.

A sztori után képtelen voltam megszólalni. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni, hogy hogy élhetnek ilyen emberek a földön, akik képesek erőszakkal és zsarolásokkal összekötni két embert, akik nem szeretik egymást, vagy csak az egyik fél érzései igaziak. Hirtelen belegondoltam, hogy mi lett volna, hogyha az a fazon a repülőn nem dőlt volna folyton rám, én nem akartam volna egy másik helyet keresni, és nem találkoztam volna Morataval. Nem ülnék most tolószékben, és most Ronit se ismerném, vagyis ismerném, de nem így nem erről az oldaláról. Gondolataim eléggé elragadtak és a történet elmesélése is elhúzódott. Az órámra nézve megállapítottam, hogy kábé 10 perces késésben vagyok, úgyhogy szó nélkül kifordultam az asztaltól és elindultam a kijárat felé. Egyetlen nagy szerencsém, hogy a kórház csak pár méterre van a kávézótól, így hamar behozhatom a késésem. Az épületbe beérve gyors kézmozdulatokkal próbáltam meg irányítani a még meglévő járművemet Adan vizsgálója felé. Közben pedig mögöttem egyfolytában Morata hangja visszhangzott. „El sem hiszem, hogy egy tolókocsival közlekedő lányt, nem bírt gyalog utolérni.” Gúnyos elmém újabb mondatát egy apró mosollyal nyugtázom, majd a következő pillanatban már Adannal nézek farkasszemet.

- Remélem minden rendben, mert elég feldúltnak és zavartnak tűnsz nekem. – még csak a vizsgáló előtt álltam, de Adan már konkrétan elkezdte elemezni a jelenlegi állapotomat. Először azt hittem rögtön ránézésre fel is állítja a diagnózist, de mondata után egy szó nélkül tolt be a vizsgálóba. - Na akkor addig mesélhetsz, amíg én egy teljes körű kivizsgálást végzek, de még mielőtt elkezded ecsetelni szíved baját, elmondhatnád, hogy mi újság a lábaddal. – kedvenc orvosommal szemben egy nagy levegőt véve toltam el magam a tolószéktől. Egyenes állásomat mindössze 10-15 másodpercig tudtam tartani, majd hátrafelé kezdtem el esni. Adan előre látta, hogy ha én abba a székbe visszahuppanok annak nem lesz jó vége, ezért egy gyors reflexszerű mozdulattal kapott el és mentett meg attól, hogy randizzam a földdel. - Ügyes. Gyere elmegyünk és röntgen alá helyezzük a gipszes kezed és a bordáidat, aztán meglátjuk melyik mennyit javult. – bólintásom után egy pillanat múlva már a röntgengép mellett eszméltem fel, és hirtelen azt se tudtam, hogy hogyan kerültem oda. A gipsz sem volt már a kezemen, sőt a kezem már a gépezet alá volt helyezve, és észrevettem, hogy az utóbbi 5 percben kábé meg se szólaltam, ami nem nagyon volt jellemző rám. – Tehát már lábra tudsz állni, a kezed jobban van látszólag, akkor mi is a te bajod királylány? – Adan karba tett kézzel állt előttem és úgy várta, hogy válaszoljak a kérdésére. Amúgy ez a fickó egy hihetetlen figura volt. Alig múlt szerintem még el 30 éves, de már egy nagyon jó orvost ismerhettem meg a személyében, és nem mellesleg még jó fej is mindezek mellé persze.

- Hát semmi, mi lenne? – hebegtem habogtam és próbáltam leplezni, hogy totál káosz van a fejemben. Mire a jóképű dokim csak egy nevetéssel válaszolt, majd tovább állt előttem és várt. – Na jó tulajdonképpen totál össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy ezt az összevisszaságot a fejemben, miképpen rendezzem.

- Valami pasi ügy, ha jól sejtem, és igen az arckifejezésed pontosan elárulja, hogy nagyon is jól sejtem. Szóval ki a szerencsés?

- Ki? Inkább kik. Két ultra fullos csávó miatt fogok meghalni, mert nem az a baj, hogy nem tudok dönteni közülük, hanem az, hogy az egyik jobban tetszik, mint a másik, de az, aki jobban tetszik, nevezzük őt X-nek, neki van egy kamubarátnője, akivel csak azért van együtt, mert ha szakítanak, többé nem focizhat. A csaj pedig az a csaj, aki miatt én most ebben a székben ülök, és világéletében utált engem pedig okot sem adtam rá.

- És mi van Y-nal? – meglepődtem, hogy Adan tudja tartani a lépést a zavaros sztorimmal, de örültem, hogy tanácsot tudok kérni az ellenkező nemtől a pasi ügyeimben.

- Y? Hát ő egy érdekes eset. Mikor először megláttam egyből felállítottam azt a téves véleményt róla, amit kábé mindenki, tehát, hogy egy öntelt, nagyképű, skalpvadász, aki csak magával törődik. Aztán többet beszéltem vele, többet találkoztunk és ez a vélemény teljesen az ellenkezőjére fordult, ugyanis nem öntelt, de még csak nem is nagyképű, sőt tök kedves és ráadásul most nála lakom. – óriásit sóhajtva jeleztem, hogy ennyi volt, elmondtam a lényeget, tehát most vártam a választ a bajaimra, na jó helyesbítek, vártam, hogy Adan egyáltalán szóhoz tudjon jutni.

- Na akkor most felállsz és úgy hallgatod meg, amit mondani akarok. – meghökkent tekintettel bámultam, de kíváncsi voltam, hogy mit akar mondani, így belementem a viccesnek nem éppen nevezhető játékba, ugyanis a lábaim még elég gyengék voltak és ki tudja, mennyit akar dumálni nekem. Megtámaszkodtam a kezemmel, persze már amennyire tudtam, és egy nagy lendületet véve már két bizonytalan lábon álltam. Minimum 20 másodpercig álltam egyhelyben, de barna hajú egy hangot nem préselt ki a torkán, viszont az én lábam jó fél percet bírt, majd a földre rogytam, mint egy rongybaba, vagyis azt hittem, hogy a földre rogytam, de Adan volt a nap hőse, ugyanis másodszor mentett meg attól, hogy megnézzem közelebbről is a kórház padlózatát.

- Ezt most miért kellett? – kicsit ideges hangon szóltam hozzá, de szerintem ő is felfogta, hogy nem gondoltam komolyan, csak a pillanat hevében emeltem meg egy kicsit a hangerőt.

- Kíváncsi voltam meddig bírsz a lábadon állni, de úgy látom már elég sokáig. – persze közben szépen visszatett a tolószékbe, mint az apukák a kisbabákat szokták a babakocsiba, de kábé úgy is éreztem magam a jelenet közben. – Tehát a röntgent a kezedről mindjárt megnézem, aztán mondom, hogy kell-e még vele csinálni valamit, ha nem, akkor felírok neked mankót és néha-néha azzal kellene közlekedned a lábaid használata mellett természetesen. A különböző láberősítő gyakorlatokat már meg se merem említeni, mert ahogy nézel még a végén felnyársalsz és megeszel.  – a végpoénján nevető Adan leült a számítógép elé és elkezdte babrálni azt, nem figyelve rám.

- És a tanácsadásos résszel mi lesz? Azt hittem számíthatok rád. – kissé kétségbeesett hanggal vontam kérdőre, hisz tényleg azt vártam tőle valami segítő szándékú tanácsot.

- Figyelj, én nem vagyok nagy szakértő „pasi” ügyekben, de annyit elmondhatok, hogyha X-et tényleg érdekled, akkor le fog mondani a fociról miattad, vagy keres egy kiskaput, hogy veled lehessen miközben a bőrt is rúghatja. Y pedig, vagy jobban küzd érted és megváltoztatja a véleményed, vagyis az érzéseid, hogy hogyan érzel iránta vagy elenged és keres magának egy másik csajt. – a tanácsot hallgatva elképzeltem az egyes szituációkat a lelki szemeim előtt, de akárhogy osztottam szoroztam a végeredményben Morata és az én nevem mindig szerepelt, bár lehet, hogy ezt már csak az agyam alakította így.

- Szóval azt mondod, várjam ki, hogy mit csinálnak a srácok aztán döntsem el, hogy kinek mennyit érek, ki hogy küzd értem? – ezzel az egy kijelentéses kérdéssel próbáltam meg az elősző pár mondatot összegezni.

- Én így gondolom, ha pedig nem válik be és valami balul ütne ki, ne legyen a nevem Adan Cabelino i Burgos, ha nem hozom valahogy rendbe. – nagy mosollyal támasztotta alá mondanivalóját az én kiválóan magabiztos orvosom, és remélem, hogy be is válik, amit mond és ha várok idő közben kiderülnek az értékek és megkapom azt a srácot, akit szeretnék, remélem. Érdekes gondolatmenetemet azonban nem tudtam végiggondolni, mert valaki, gondolom én kopogás szándékával, az ajtót kezdte el nem túl kulturáltan az öklével verni…