2012. február 1., szerda

Minden a régi.

Sziasztok!
Nagyon röstellem, hogy a hétvégére ígért részt csak most tudom hozni, de nagyon összejött pár dolog. Remélem, hogy nem haragszotok rám és tetszeni fog az új rész. Köszönöm az előző rész alatt hagyott kommenteket és a kattintásokat is. Nagyon jól esik, hogy kapok visszajelzéseket. :) Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! :) xoxo Tess(:



"Érdekes gondolatmenetemet azonban nem tudtam végiggondolni, mert valaki, gondolom én kopogás szándékával, az ajtót kezdte el nem túl kulturáltan az öklével verni…"



- Szerintem valaki téged keres. – Adan az ajtó felé tartva fejtette ki a véleményét én pedig megpróbáltam még azelőtt leállítani mielőtt kinyitotta volna azt.
- Ne nyisd ki! Legalábbis én nem vagyok itt. – kijelentésem után a kórterem végében próbáltam meg egy olyan szöget keresni ahol biztosan nem fogok látszani. Majd mikor elfoglaltam a megfelelő helyzetet orvosom kinyitotta az ajtót.
- Azt hiszem elég nagybetűvel, és elég világosan le van írva, hogy a rendelést kopogással, jelen esetben dörömböléssel ne zavarja. Amennyiben ezt nem látta a szemészet egy emelettel feljebb van. – nem tudom, hogy ki állhatott Adan előtt, de azt, amit kapott szerintem nem teszi zsebre ugyanis az én orvoskám nagyon beindult.
- Nagyon sajnálom, nem szerettem volna semmit megzavarni, de azt az információt kaptam, hogy itt találom meg Tessa Swallow-t, és amennyiben ez igaz beszélnem kell vele. – Alvaro. Egyből kitalálhattam volna, hogy ő az, mivel egy olyan 20 perce őt hagytam faképnél a kávézóban.
- Kimegyek pár papírért, ha visszaérek, már ne legyél itt. Remélem világos voltam.„Adam mi a jó eget művelsz?” kábé ez volt az első dolog, ami eszembe jutott a második pedig az, hogy úr isten ez most tényleg itt hagy vele kettesben? Én nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, nem állok még erre a beszélgetésre készen.
- Teljesen, és köszönöm. – mondata végén már csak az ajtócsapódást és a lépteit hallottam, ahogy felém jött. Nem tartott túl sokáig, amíg megtalált ugyanis nem egy óriási helység volt ez a kórterem. – Tessa te bujkálsz előlem? Miért hagytál ott a kávézóban egy szó nélkül? – igazán reméltem, hogy Adan minél hamarabb visszajön, ugyanis abban a pillanatban, ahogy megláttam Moratat beszámíthatatlan állapotba kerültem.
- Mi, nem én nem bujkálok. A kávézóban pedig, mert láttam, hogy késésben vagyok. Ennyi az egész. – tudom, hülye kifogás ez erre az egészre, de nem jutott más az eszembe.
- Akkor most mondj valamit erre, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit érzel ezzel kapcsolatban. Ugyanis ezt akárhányszor el akartam mondani lecsaptad a telefont, vagy éppen nem beszéltél velem. És azt még ki is hagytam, hogy vagy éppen egy focista szájában lógtál. – nem tudtam mire vélni a szavait, hogy ez most valami szemrehányás akart lenni vagy csak szimplán felsorolta, hogy hányszor is fojtottam belé azt a bizonyos szót, így a hallottak után legszívesebben csak simán elsétáltam volna.
- Ez az, hogy fogalmam sincs, hogy mit érzek. Akárhányszor meglátlak, a szívem összeszorul és a gyomromban pillangók repdesnek, és emiatt komolyan úgy érzem magam, mint valami idióta kisiskolás. A helyzet pedig az, hogy már ugyanezt érzem akkor is, ha Ronit meglátom, és ez teljesen kikészít, mivel nem tudom, hogy melykőtök iránt komolyabbak az érzéseim. – a végére hangszínem már-már kiabálásba csapott át, Morata arcára pedig kiült a döbbentség.
- Jó hát most erre nem tudok mit mondani. Én elég komoly érzéseket táplálok irántad, ami igazság szerint megrémít. Sokszor megfordult a fejemben, hogy feladom miattad az életemet, az-az a focit, de ahhoz, hogy cselekedjek eddig sohasem voltam elég bátor. Tehát majd szólj, ha sikerült letisztáznod magadban az érzéseidet, én pedig ahhoz mérten cselekszem majd. – ha akartam volna se tudtam volna válaszolni Alvaronak ugyanis, amint kiejtette a száján az utolsó szót sarkon fordult és kiment. Én pedig csak döbbenten ültem és teljesen le voltam sokkolva azon, amit az előbb mondott nekem. Agyalásra nem sok időm volt, mivel Adan jött be az ajtón két mankóval a kezében.
- Már meg is jöttem remélem a sráccal sikerült megbeszélni mindent. Tényleg ő ki volt X vagy... Tessa miért sírsz, megbántott? – Adant hallva automatikusan az arcomhoz kaptam. A szememből tényleg folytak a könnyek, de egyszerűen semmit sem éreztem belőle. Határozott mozdulatokkal töröltem meg a nedves arcomat, majd magabiztosan álltam fel a székből.
- Ő Y volt, és a neve Alvaro Morata. Nem bántott meg csupán elmondta, hogy mit érez, amitől úgy látszik én is elkezdtem érezni valamit. Nos, akkor kipróbálhatom az új járóeszközömet?! – orvosom meglepődött a gyors hangulatváltozásomon, de szerintem látta rajtam, hogy nem kéne ezt erőltetni, így ő is áttért az általam feldobott témára.
- Ez attól függ, hogy a kezed, hogy van. Mert a röntgenen elég jól nézett ki, de a használatával kapcsolatban vannak még kételyeim. – átadva nekem a mankókat reflexszerűen veszem a kezembe őket, majd néhány lépés megtétele után mosollyal jelzem dokim felé, hogy minden rendben lesz.
- És akkor mit kell még tennem, hogy teljesen magamtól, segítség nélkül tudjak közlekedni, és esetleg focizni? – gyerekesen rebegtettem meg a szempilláimat orvosom előtt mire hangos nevetésben tört ki és elkezdett felírni valamit egy kis papírra.
- Találkozzunk majdnem minden nap itt. Vagyis nem itt, hanem a kórház rehabilitációs részlegén. Szerintem maximum egy hónap és jobb lesz a lábad, mint valaha. – Adan szavai teljesen megnyugtattak, ugyanis 100%-ig bíztam benne, és abban is, amit csinál. Néhány papír kitöltése után már mehettem is, bár nem tudtam, hogy hová is menjek. Végső gondolatként felhívtam Andrest, hogy jöjjön értem és fuvarozzon haza.

Természetesen az első pillanatban mikor meglátott megdöbbent, hogy reggel még tolószékben mentem el és most meg mankóval megyek haza, de miután elmagyaráztam neki, hogy már reggel is lábra tudtam állni megértette, hogy nem egyik percről a másikra történt a csoda velem. Miután haza, vagyis a nyaralóba mentünk Roni még nem volt ott, aminek én jelen helyzetben szívből örültem. Alig voltam itt pár napot, de az a pár nap nagyon is össze tudott zavarni, és úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha keresek egy albérletet, ahol lakhatom, ugyanis le kell tisztáznom magamban, hogy mit is érzek valójában. És ugyan azt még nem döntöttem el, hogy hogyan lesz pénzem egy külön albérletre, de biztos voltam benne, hogy nem szeretnék senki nyakán sem élősködni. A gardróbba bicegve a bőröndömet még egy állapotában találtam, pontosan úgy, ahogy még az idepakoláskor volt, csak néhány dolog volt belőle kitéve, így ezzel nem sok gondom volt. Miután minden cuccom összepakolásával végeztem megkértem Andrest, hogy segítsen nekem kipakolni a nappaliba. Először persze nem értette, hogy miért van nekem a nappaliban üléshez a bőröndre szükségem majd, a rövid távú terveim ismertetése után szomorúan vette tudomásul a döntésem. Természetesen még nem találtam magamnak albérletet, de szerencsére volt annyi pénzem, hogy egy panzióban szálljak meg pár napig. Az eszmefuttatásomat egy kintről jövő autóhang szakította félbe, mire a szívem kalapálni kezdett a testemben már-már úgy, hogy azt hittem ki is akar ugrani. Tudtam, hogy most jön ennek a dolognak a legfájóbb része, ugyanis most tisztázom végre, hogy a kórházban elmondott Roni monológ valóban valódi volt-e. Majd miután az előző dolog végére pontot tettünk közlöm vele, hogy nem kívánok tovább itt maradni. De mi lesz akkor, ha tényleg elhangzott az a néhány mondat Roni szájából, és tényleg úgy érez irántam, ahogy ott elmondta, mert akkor egyszerűen nem tehetem meg, hogy itt hagyom őt. Nem lenne ésszerű, viszont az sem, hogy itt maradjak úgy, hogy Moratanak nem egyenlők az esélyei úgy, mint az én érzéseim. Gondolataim annyira magával ragadtak és olyannyira belegabalyodtam már a szálakba, hogy észre sem vettem, hogy Roni már rég bejött az épületbe, és már helyet is foglalt mellettem a kanapén. Persze amint észhez tértem sikítottam egy óriásit.
- Hol hagytad a gipszedet és a járműved? Nem is mondtad, hogy visszamész. – Roni kicsit csalódott volt, hogy nem szólta neki, de azét láttam a szemében a boldogságot is, hogy végre nem kell abban a tolószékben nyomorognom.
- Titokban beszéltem Adannal, hogy elmegyek hozzá, ezért nem tudattál róla. – kis szünetet tartva próbáltam erőt gyűjteni a következő kérdésemhez. – Amikor bent voltam a kórházban és aludtam voltál bent nálam? Csak bólogass, mert szeretnék még kérdezni. – kábé fél perc után juthatott el az agyáig, hogy mire is kértem majd csak azután bólintott felém igenlően. – És elhangzott a szádból olyasmi, hogy kezdesz belém szeretni? – Roni arcára ráfagyott az a minimális alapmosoly, ami általában mindig ott bujkál az arcán, majd feszülten ült és hallgatott. Komolyan azt hitem, hogy meg se akar szólalni mikor kábé két perc hallgatás után megtörte a zavaró csendet.
- Azt hittem, hogy alszol és nem hallasz semmit. Nem akartam, hogy meghalld, hogy nehogy elbízd magad, mint a többi lány, ha ilyesmit hallanak, ugyanis erre semmi szükségem sincs. Nem tudom, hogy mi volt akkor velem, hogy ilyeneket mondtam. – a szavakat hallva állam a padlót verdeste és a szemem körülbelül egy ufó szemeivel vetekedhetett volna akkorára nőtt.
- Szóval azt mondod, hogy én olyan vagyok, mint a többi riherongy, aki az első bóktól elájul, aztán megy és kipakol a szembejövő összes újságírónak, hogy ki és mit mondott? Hát ez igazán kedves tőled. Nagyon szépen köszönöm! – mondataim összes szavából lehetett érezni a flegmaságot, majd miután befejeztem felálltam és az ajtó felé kezdtem el araszolni a bőröndömmel együtt, halkan megjegezve kábé tyúklépésbe.
- Nem ezt mondtam, csak nem tudtam, hogy hogy reagáltál volna, ha a szemedbe mondom. És most hova mész? – mondandója közben mellém futva próbált meg meggátolni a távozásban. Bőröndömet megfogva akart megállítani, ami valljuk be nagyon nem jött össze, ugyanis egy vállrántás után otthagytam őt a bőröndömmel, és tovább sétáltam a kijárat felé. A kinti lépcsők legtetején állva eszembe jutott, hogy még nem hívtam taxit, így egy gyors telefont lebonyolítva már úton is volt értem egy autó. – Nem állnál meg, hogy meghallgass? Amúgy is hová akarsz menni? Hé cica ne durcázz már. – Mellém érve letette a bőröndöt és úgy próbált meg még egyszer megfűzi, ami szintén nem sikerült neki.
- Ne cicázz itt nekem! Nem érdekelnek a kifogásaid, normálisan szerettem volna ez azt egészet megbeszélni és szerettem volna neked ugyanazt elmondani, amit Alvaronak is, de esély sem adtál rá. – feldúlt mondatomat fejrázással zártam le, majd idegből megküldve az éppen szabadon hagyott bőröndömet leküldtem a lépcsőfok aljára és én is követtem, persze csak az én kissajátos tempómban.
- Mi az, hogy szeretted volna elmondani azt, amit Alvaronak? Te beszéltél Morataval? Azt hitem, hogy fújsz rá, amiért azzal a csajjal kavar. – lépcsőről lépcsőre sétált le mögöttem, miközben én minden szavára összerezzentem.
- Igen beszéltem Mortavál és elmondtam neki, hogy nem tudom, mit érzek, ugyanis ő ugyanolyan szimpatikus és ugyanolyan érzéseket táplálok iránta is, mint irántad. Tökfej! – a taxi elé érve már tudtam, hogy jól döntöttem akkor, amikor ezt az elköltözős dolgot kitaláltam. Miután beszálltam az első hely ahova mehettem a kórház volt így a kórház kávézójához kértem a fuvart.


~1 hónappal később~



Sokaknak egy hónap csak jelentéktelen 31 nap az életükből, de nem ez alatt az idő alatt sikerült újra megerősítenem a lábam, sőt Adan segítségével még egy saját kis egy szobás albérletre is sikerült szert tennem. Úgy érzem, hogy ez az elmúlt egy hónap megtanított egy kicsit arra, hogy hogyan legyek felelősségteljes, ugyanis megélhetésem egy kávézóbeli zenélésből adódott, meg pár fellépésből hivatalos eseményeken. Ilyenkor áldottam a sorsot, hogy hobbiból megtanultam gitározni és még a zongorával se bánok rosszul. Morataval és Ronival nem beszéltem, az óta a bizonyos nap óta mikor mindkettőjükkel közöltem az érzéseimet, amik az óta sem változtak. Bár Roni iránt kicsit legyengült a vonzalmam a lebecsmérlő beszólása miatt, ami valljuk be nagyon nem volt szép tőle. A két sráccal tehát nem találkoztam, de a csapat többi tagjával hébe-hóba igen, ugyanis Mourinhoval lebeszélve külön edzésekre jártam. Először azt akarta, hogy a nagy csapattal edzek Lari mellet, de sikerül vele megbeszélnem, hogy ez nem valami jó ötlet és szeretnék egyedül erősíteni, így külön edzéstervet állítatott össze nekem, amiért nagyon hálás voltam neki. Az egyedi edzéstervem szerint minden hétköznap a kondiban erősítettem napi 4 órát 2-2 óra elosztásban, amíg a keret a pályán edzett, így elkerülhettem a találkozást, ami nagyon nagyon nem hiányzott nekem. Igazság szerint ebben az egy hónapban, amíg nem kellett a fiúk iránti érzéseimmel törődnöm köszönöm szépen nagyon is jól megvoltam.

Egyik nap iszonyat kómásan ébredtem fel a déli órákban majd mikor ránéztem az órára az a maradék álmosság is kipattant a szememből. Az időt mutató szerkezet hosszas bámulásával nem tudtam visszaforgatni az időt, de legalább teljesen tudatosult bennem, hogy már 10 perce ott kellene lennem a kondiban és a futópadot kellene gyötörnöm. Amint ledobtam magamról a takarót hívtam magamnak egy taxit majd a gyorsöltözésemet elővéve 2 perc alatt sikerült felöltöznöm. Ez egy nagyon jó tulajdonságom, hogy gyorsan tudok öltözni, az viszont a legrosszabb, hogy mindenhonnan elkések. Mire összedobtam magamnak pár cuccot a táskámba már lentről hallatszott a taxi dudálása. Általában mindig Tim jön értem, aki már tudja, hogy mindig késésben vagyok. Timmel ez alatt az egy hónap alatt ismerkedtem meg. Mindig ugyanazt a taxi társaságot hívtam és mindig őt küldték így nem volt nehéz kiépíteni ezt a kapcsolatot. Nagyon profi sofőr volt, amiért most is áldottam a nevét ugyanis a 10 perc késésből már-már 30 perc késés lett idő közben. A Bernabeuhoz érve gyors fizetés után már a stadion folyosói között száguldoztam. Reméltem, hogy Mourinho mester annyira el van foglalva a fiúkkal a pályán, hogy észre sem veszi, hogy ennyit késtem, és még nem vagyok a kondiban. Berontva a Castilla öltözőjébe a legeldugottabb szekrényhez mentem, és azért a B csapat öltözőjében öltözök, mert ezzel is szerettem volna elkerülni az a bizonyos találkozást. Odaérve villámsebességgel kezdtem el magamról ledobálni a fölösleges ruhákat, hogy edzőszerkóba öltözhessek. A cuccokat a táskából előhúzott sorrendben vettem fel. Kezdtem egy fekete tréning nadrággal, majd ehhez egy sportmelltartót vettem fel. Lábamra a kedvenc lila színű Nike cipőmet húztam, ami ugyan nem futócipő, de én imádtam ebben fárasztani a lábamat. Felülre még egy Real Madrid címerrel fémjelzett dzsekit húztam, hogy addig is takarjam magam, amíg a kondihoz érek, majd a mobilomat a zsebébe csúsztatva indultam el a konditerem felé. Természetesen csak félúton jutott eszembe, hogy a stoplisomat az öltözőben hagytam, így egy hátraarc után futásnak eredtem, és kábé fél perc múlva ismét az eredeti terv szerint haladtam. 


Már majdnem ott voltam mikor hírtelen rezegni kezdtem, vagyis nem én, hanem a telefonom a zsebemben, de olyan erős rezgésre volt állítva, hogy úgy nézhettem ki menet közbe, mint egy Duracell nyuszi. Elővéve a készüléket rögtön megnyitom az üzenetet, ami meglepetésemre Mourinhotól érkezett: „Remélem, el tudod olvasni a szabályokat! Fél óra késés, plusz másfél óra gályázás! Szép napot!”. Remek. Tudva, hogy másfél órával tovább itt leszek lépteimet lassabbra vettem. A bejárat elé érve beszédhangokat hallottam kiszűrődni a helységből, ami nem sok jót sejtetett, így félve tettem rá a kezem a kilincsre és nyitottam be. Meglátva bent az egész keretet a szívem gyors zakatolásba kezd majd a tudatalattim Roni és Morata szempárját kezdte el keresni.
- Hey Tessa már azt hittük, hogy sose jössz, rád várunk már vagy fél órája. – Iker lépett felém majd mellém állva karolta át a vállamat.
- Nem terveztem, hogy késni fogok, de az este kicsit későn sikerült az ágyba jutnom. A fantáziátok perverz szüleményeit pedig legyetek oly szívesek és tartsátok meg magatoknak. – nagy mosollyal bámultam pár srác képébe, akik már egyből nyitották volna a szájukat valami szaftos megjegyzésre az estémmel kapcsolatban. Igazából egy rendezvényen zenéltem, és nem valami pasival voltam, mint ahogy azt egyesek gondolták. – Egyébként nem a pályán kéne lennetek? – értetlen fejjel néztem a kondiban heverésző focistákra, akik látszólag nem nagyon zavartatták magukat.
- Igazából mi már fél órája végeztünk, de amint már mondtuk rád vártunk, mert adni szerettünk volna neked valamit. – Iker szavai hallatán tágra nyílt a szemem majd az előttem felsorakozó focistákat kezdtem el bámulni, hogy mire is készülnek...

2012. január 1., vasárnap

;)

2012!
Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! :)


2011. december 20., kedd

Előbb, vagy utóbb minden kiderül...


Heyhó kedves idelátogatók! :)
Késve ugyan, de megérkezett az új fejezet, szám szerint már a 13. rész, ha jól számoltam persze. Szóval szeretném megköszönni, hogy ennyien látogattátok a blogomat, nagyon jól esik azt látni, hogy a számok mindig egyre-egyre csak nőnek. :) Remélem a fejezet elnyeri majd a tetszéseteket és sok visszajelzést kapok majd ezt illetően. A téli szünetben tervezem, hogy új fejlécet csinálok, és persze emellett új résszel is szeretnélek titeket megajándékozni. Nem is fecsegek fölöslegesen tovább, jó olvasást! :) xoxo Tess(:


„A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé…”


Mikor bementem a kávézóba, az emberek furcsán bámultak rám, ami meglepő, mert egy kórház melletti kávézóban vagyunk, ahová nem csak egészséges emberek járnak. A gondolatmenetem lezavarása után körbenéztem a nem túl nagy helységben, de Alvarot sehol sem láttam. „Focisták, többet készülődnek, mint egy lány, vagy az is lehet, hogy nem tudja levakarni magáról Karlat és el sem jön. Mondjuk neki van mondani valója, én csak meghallgatom, hogy mit akar és mérlegelem, hogy megéri-e maradni vagy menjek Adanhez, hogy vizsgáljon meg.” A kis hang egyre többet szólal meg a fejemben. Persze nem vagyok skizofrén, csak az elmém imád elméleteket gyártani az agyamban. Az újam gondolatmenetemet Morata keze szakítja félbe, amint épp a szemem előtt kalimpál, valószínűleg elbambultam és nem vettem észre, hogy már le is ült velem szemben.

- Hola! Minden oké? –Alvaro aggódó szemmel várta a reakciómat.
- Ja persze, oké minden. – gyorsan megráztam a fejem és megpróbáltam koncentrálni a jelenleg zajló beszélgetésre.
- Bocsi a késés miatt, de Karla az idegeimre ment, nem akart elengedni se. – mondanivalóját kézmozdulatokkal színesítette, amit külső szemlélőként viccesen nézett ki.
- Mert tudja, hogy velem találkozol? – döbbentségem valószínűleg kiült az arcomra, mert hát eddig, ha a nevemet kiejtette Karla előtt az a nőszemély már azért is harapott, ha ezt megtudná valószínűleg ismét kórházi kezelésre szorulnék, ugyanis annyira legyengültem, hogy jelen pillanatban simán szét tudna verni. Viszont normális körülmények között biztos vagyok benne, hogy ő maradna alul a párharcban.
- Természetesen nem. Azt mondtam neki, hogy a haverokkal elugrom ide-oda.
- Rendben Alvaro, de nekem nincs sok időm szóval rátérhetnénk arra a részre, hogy te elmondod, hogy miért nem szakítasz Karlával.
- Persze elmondom, de ígérd meg, hogy hagyod, hogy elejétől a végéig elmeséljem a sztorit. Ami azt jelenti, hogy nem szólsz bele úton félen. – igenlően bólintottam. Gondoltam nem szükséges ezt szóban is elmondanom, másrészt pedig jobb minél hamarabb elkezdeni a nem beszélést, ugyanis ennek nem vagyok 100%-ig híve. - Szóval Karlát körülbelül egy éve ismerem. Egyszer egy meccs utáni ünneplésnél jött oda gratulálni meg beszélgetni, persze ez nem volt ellenemre, mert vittük a mérkőzést és jó kedvem is volt. Beszélgettünk, majd ő, ismétlem ő elhívott randizni. Nekem akkor nem volt barátnőm és még csak semmilyen kialakuló kapcsolatom sem, mondhatni szabadúszó voltam, így egyértelműen belementem a dologba, hiszen bárhogy utálod Karlát, azaz bárhogy utáljuk őt, be kell vallani nem ronda lány, na mindegy elkanyarodtam a témától. Tehát másnap elmentünk és beültünk egy kávézóba és mit ne mondjak nagyon jól éreztem magam vele. Ezek a találkozók pedig egyre gyakrabban estek meg. Kábé egy hónap után már mindennapossá vált, hogy elém jött a Bernabeuhoz, aztán együtt mentünk el valamerre. Természetesen, ahogy a nyári románcok megromlanak ez a kapcsolat is úgy avult el, de a szakításig nem fajult a viszonyunk, mivel időközben összejöttünk. Neki vissza kellett utaznia Németországba, bár utálta azt az országot, és mindig is hangoztatta, hogy ő bizony Angliába született, csak az apja egy nagyon befolyásos ember plusz kiváló edző és a munkája oda köti. Sokszor beszéltünk telefonon, levélbe, web kamerán keresztül, de valahogy nem éreztem azt, hogy mi még egy pár lennénk, ezért is utaztam el hozzá, hogy mindezeket elmondjam neki, és véget vessek ennek az egésznek. Hát pechemre mikor odautaztam éppen Londonban töltötte az idejét, ezért át kellett utaznom az angliai fővárosba, hogy beszélni tudjak vele. Neki is ugyanezeket elmondtam, mint most neked, hogy ennek a kapcsolatnak így nincs értelme. Karla nem akarta felfogni, hogy szakítottam vele, mivel vergődött és mindenféle hülyeséget vágott a fejemhez. Persze csak szóban, amikor pedig a repülőn találkoztunk akkor tőle jöttem és már teljesen függetlenül.
- Ha ez így volt és te szakítottál Karlaval és ő volt a sértett fél, miért jött hozzád vissza? – értetlenkedve álltam az ügy előtt, bár sejthettem volna, hogy még nem tudok mindent.
- Megkértelek, hogy ne szólj bele légy szíves tartsd magad ehhez, mert ez az egy alkalmam van arra, hogy mindezt elmondjam, és te végighallgass. Tehát ott jártam, hogy a visszautazásom után pár nappal, lehet nem is volt pár csak egy, de ez lényegtelen, szóval Karla felhívatott engem az apjával. – láttam rajta, hogy még mindig hezitál, hogy jó döntés-e ezt elmondani pont nekem, de fél perc múlva egy nagy levegővétellel jelezte, hogy érkezik a történet másik része. – Karla apja megfenyegetett azzal, hogy ha elhagyom a lányát kirúgat a Castillából, és nem csak a Real Madridtól búcsúzhatok el, hanem bármelyik focicsapattól. Kijelentette, hogy ha meglépem azt, hogy szakítok Karlával még egyszer, ott fog nekem keresztbetenni, ahol csak tud ilyen téren,mert a lánya szeret engem és nagyon fájt neki amiket én mondtam mikor szakítottam vele. Mellékelten mondom, hogy teljesen normálisan mondtam el azokat a dolgokat neki mint most neked. Szóval ott tartottam, hogy Karla apja ugye nem utolsó sorban egy irtó befolyásos ember ebben a futball szakmában. Így kénytelen voltam hazudni magamnak és mindenkinek a kapcsolatunkat illetően. Ezért nem jöhetett össze semmi, ami közted és köztem kellett volna, hogy létre jöjjön, mert Karla ezt tette velem, egy ilyen helyzetbe kényszerített, hogy ne tudjak máshogy dönteni, mintsem vele maradok. – Alvaro a történet végét már tiszta ideges fejjel mondta végig, de már a közepe óta azon aggódtam, hogy nehogy elájuljon a nagy magyarázásba, amit folytatott.

A sztori után képtelen voltam megszólalni. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni, hogy hogy élhetnek ilyen emberek a földön, akik képesek erőszakkal és zsarolásokkal összekötni két embert, akik nem szeretik egymást, vagy csak az egyik fél érzései igaziak. Hirtelen belegondoltam, hogy mi lett volna, hogyha az a fazon a repülőn nem dőlt volna folyton rám, én nem akartam volna egy másik helyet keresni, és nem találkoztam volna Morataval. Nem ülnék most tolószékben, és most Ronit se ismerném, vagyis ismerném, de nem így nem erről az oldaláról. Gondolataim eléggé elragadtak és a történet elmesélése is elhúzódott. Az órámra nézve megállapítottam, hogy kábé 10 perces késésben vagyok, úgyhogy szó nélkül kifordultam az asztaltól és elindultam a kijárat felé. Egyetlen nagy szerencsém, hogy a kórház csak pár méterre van a kávézótól, így hamar behozhatom a késésem. Az épületbe beérve gyors kézmozdulatokkal próbáltam meg irányítani a még meglévő járművemet Adan vizsgálója felé. Közben pedig mögöttem egyfolytában Morata hangja visszhangzott. „El sem hiszem, hogy egy tolókocsival közlekedő lányt, nem bírt gyalog utolérni.” Gúnyos elmém újabb mondatát egy apró mosollyal nyugtázom, majd a következő pillanatban már Adannal nézek farkasszemet.

- Remélem minden rendben, mert elég feldúltnak és zavartnak tűnsz nekem. – még csak a vizsgáló előtt álltam, de Adan már konkrétan elkezdte elemezni a jelenlegi állapotomat. Először azt hittem rögtön ránézésre fel is állítja a diagnózist, de mondata után egy szó nélkül tolt be a vizsgálóba. - Na akkor addig mesélhetsz, amíg én egy teljes körű kivizsgálást végzek, de még mielőtt elkezded ecsetelni szíved baját, elmondhatnád, hogy mi újság a lábaddal. – kedvenc orvosommal szemben egy nagy levegőt véve toltam el magam a tolószéktől. Egyenes állásomat mindössze 10-15 másodpercig tudtam tartani, majd hátrafelé kezdtem el esni. Adan előre látta, hogy ha én abba a székbe visszahuppanok annak nem lesz jó vége, ezért egy gyors reflexszerű mozdulattal kapott el és mentett meg attól, hogy randizzam a földdel. - Ügyes. Gyere elmegyünk és röntgen alá helyezzük a gipszes kezed és a bordáidat, aztán meglátjuk melyik mennyit javult. – bólintásom után egy pillanat múlva már a röntgengép mellett eszméltem fel, és hirtelen azt se tudtam, hogy hogyan kerültem oda. A gipsz sem volt már a kezemen, sőt a kezem már a gépezet alá volt helyezve, és észrevettem, hogy az utóbbi 5 percben kábé meg se szólaltam, ami nem nagyon volt jellemző rám. – Tehát már lábra tudsz állni, a kezed jobban van látszólag, akkor mi is a te bajod királylány? – Adan karba tett kézzel állt előttem és úgy várta, hogy válaszoljak a kérdésére. Amúgy ez a fickó egy hihetetlen figura volt. Alig múlt szerintem még el 30 éves, de már egy nagyon jó orvost ismerhettem meg a személyében, és nem mellesleg még jó fej is mindezek mellé persze.
- Hát semmi, mi lenne? – hebegtem habogtam és próbáltam leplezni, hogy totál káosz van a fejemben. Mire a jóképű dokim csak egy nevetéssel válaszolt, majd tovább állt előttem és várt. – Na jó tulajdonképpen totál össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy ezt az összevisszaságot a fejemben, miképpen rendezzem.
- Valami pasi ügy, ha jól sejtem, és igen az arckifejezésed pontosan elárulja, hogy nagyon is jól sejtem. Szóval ki a szerencsés?
- Ki? Inkább kik. Két ultra fullos csávó miatt fogok meghalni, mert nem az a baj, hogy nem tudok dönteni közülük, hanem az, hogy az egyik jobban tetszik, mint a másik, de az, aki jobban tetszik, nevezzük őt X-nek, neki van egy kamubarátnője, akivel csak azért van együtt, mert ha szakítanak, többé nem focizhat. A csaj pedig az a csaj, aki miatt én most ebben a székben ülök, és világéletében utált engem pedig okot sem adtam rá.
- És mi van Y-nal? – meglepődtem, hogy Adan tudja tartani a lépést a zavaros sztorimmal, de örültem, hogy tanácsot tudok kérni az ellenkező nemtől a pasi ügyeimben.
- Y? Hát ő egy érdekes eset. Mikor először megláttam egyből felállítottam azt a téves véleményt róla, amit kábé mindenki, tehát, hogy egy öntelt, nagyképű, skalpvadász, aki csak magával törődik. Aztán többet beszéltem vele, többet találkoztunk és ez a vélemény teljesen az ellenkezőjére fordult, ugyanis nem öntelt, de még csak nem is nagyképű, sőt tök kedves és ráadásul most nála lakom. – óriásit sóhajtva jeleztem, hogy ennyi volt, elmondtam a lényeget, tehát most vártam a választ a bajaimra, na jó helyesbítek, vártam, hogy Adan egyáltalán szóhoz tudjon jutni.
- Na akkor most felállsz és úgy hallgatod meg, amit mondani akarok. – meghökkent tekintettel bámultam, de kíváncsi voltam, hogy mit akar mondani, így belementem a viccesnek nem éppen nevezhető játékba, ugyanis a lábaim még elég gyengék voltak és ki tudja, mennyit akar dumálni nekem. Megtámaszkodtam a kezemmel, persze már amennyire tudtam, és egy nagy lendületet véve már két bizonytalan lábon álltam. Minimum 20 másodpercig álltam egyhelyben, de barna hajú egy hangot nem préselt ki a torkán, viszont az én lábam jó fél percet bírt, majd a földre rogytam, mint egy rongybaba, vagyis azt hittem, hogy a földre rogytam, de Adan volt a nap hőse, ugyanis másodszor mentett meg attól, hogy megnézzem közelebbről is a kórház padlózatát.
- Ezt most miért kellett? – kicsit ideges hangon szóltam hozzá, de szerintem ő is felfogta, hogy nem gondoltam komolyan, csak a pillanat hevében emeltem meg egy kicsit a hangerőt.
- Kíváncsi voltam meddig bírsz a lábadon állni, de úgy látom már elég sokáig. – persze közben szépen visszatett a tolószékbe, mint az apukák a kisbabákat szokták a babakocsiba, de kábé úgy is éreztem magam a jelenet közben. – Tehát a röntgent a kezedről mindjárt megnézem, aztán mondom, hogy kell-e még vele csinálni valamit, ha nem, akkor felírok neked mankót és néha-néha azzal kellene közlekedned a lábaid használata mellett természetesen. A különböző láberősítő gyakorlatokat már meg se merem említeni, mert ahogy nézel még a végén felnyársalsz és megeszel.  – a végpoénján nevető Adan leült a számítógép elé és elkezdte babrálni azt, nem figyelve rám.
- És a tanácsadásos résszel mi lesz? Azt hittem számíthatok rád. – kissé kétségbeesett hanggal vontam kérdőre, hisz tényleg azt vártam tőle valami segítő szándékú tanácsot.
- Figyelj, én nem vagyok nagy szakértő „pasi” ügyekben, de annyit elmondhatok, hogyha X-et tényleg érdekled, akkor le fog mondani a fociról miattad, vagy keres egy kiskaput, hogy veled lehessen miközben a bőrt is rúghatja. Y pedig, vagy jobban küzd érted és megváltoztatja a véleményed, vagyis az érzéseid, hogy hogyan érzel iránta vagy elenged és keres magának egy másik csajt. – a tanácsot hallgatva elképzeltem az egyes szituációkat a lelki szemeim előtt, de akárhogy osztottam szoroztam a végeredményben Morata és az én nevem mindig szerepelt, bár lehet, hogy ezt már csak az agyam alakította így.
- Szóval azt mondod, várjam ki, hogy mit csinálnak a srácok aztán döntsem el, hogy kinek mennyit érek, ki hogy küzd értem? – ezzel az egy kijelentéses kérdéssel próbáltam meg az elősző pár mondatot összegezni.
- Én így gondolom, ha pedig nem válik be és valami balul ütne ki, ne legyen a nevem Adan Cabelino i Burgos, ha nem hozom valahogy rendbe. – nagy mosollyal támasztotta alá mondanivalóját az én kiválóan magabiztos orvosom, és remélem, hogy be is válik, amit mond és ha várok idő közben kiderülnek az értékek és megkapom azt a srácot, akit szeretnék, remélem. Érdekes gondolatmenetemet azonban nem tudtam végiggondolni, mert valaki, gondolom én kopogás szándékával, az ajtót kezdte el nem túl kulturáltan az öklével verni…

2011. október 31., hétfő

Halihó

Halihó emberek! 
Van egy hírem, hirdetni valóm! Larival egy új történet elindításán gondolkozunk, ami a "Sweet dreams or a beautiful nightmare..." történet folytatása lenne. Elindítottunk egy közvélemény kutatást is, ahol szavazhattok. A szavazás már egy hete elindult és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, úgyhogy szeretnélek megkérni titeket is, hogy nézzetek be a "Sweet dreams or a beautiful nightmare..." oldalra és szavazzatok, hogy ti szeretnétek-e az új történetet! A könnyebb döntés érdekében pedig egy előzetessel is kedveskedtünk nektek.
A szavazatokat és a látogatókat előre is köszönjük! xoxo Tess(:

Lassú visszatérés...

Hahó kedves ide látogatók! Tudom, hogy régen jelentkeztem már, de mindennek meg van az oka, ahogy ennek is, de ezt nem nagyon szeretnem elárulni a nagyérdeműnek. Szóval megjött az új rész remélem tetszeni fog, és emellett lenne még egy kérésem felétek. Nagyon kevés visszajelzést kapok, néha még keveset se, és egy írónak fontos lenne, hogy tudja, mit gondolnak az olvasók az irományáról, szóval szeretnélek megkérni titeket, hogy valamilyen formában értékeljétek a részeket. xoxo Tess(:


„Hellyel közel 5 perc próbálkozás után feladtam a harcot és beláttam, hogy ennek így most semmi értelme nincs, szóval a felállásból egyszerűen egy kerekesszékbe átülés lett.”


Mikor sikerült átvergődnöm a székbe elindultam a garázskijárat felé, azaz a nappaliba vezető ajtó felé. Lenyomtam a kilincset és egy erőteljes lökéssel kilöktem az ajtót, ami valljuk be nem volt valami jó ötlet, ugyanis az ajtó túloldalán Roni állt – vagyis most már feküdt – a lökéssel szépen a padlóra küldtem.

- Ne haragudj nem láttam, hogy ott vagy és nem is hallottam semmit.
- Semmi baj.
- Jól vagy? Nagyon odavágtalak? – persze próbáltam közelebb kerülni hozzá, hogy lássam lett-e valami baja.
- Jól vagyok. Azt hiszem. Csak az orrom csaptam oda, de semmiség.
- Biztos?
- Hé egy orromra csapódott ajtótól csak nem fogok meghalni. – vigyorgott, mint a vadalma és ezzel megbizonyosodtam róla, hogy tényleg minden oké. – amúgy Marceloék várnak kint.
- Akkor mit keresünk még mindig bent? – kimentünk a kertbe. Pepe a medence szélén süttette a hasát Marcelo pedig a medence átlagos hőmérsékletű vizében áztatta magát.

- Hola!
- Helló! – csak ennyire hajolt fel Pepe és már feküdt is vissza napozni.
- Sztárkapus! Mi a helyzet? Hogy érzed magad? És hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?
- Levegőt is veszel néha?
- Bocs, csak régen láttalak. – közben Roni belebújt a sortjába és már Marcelo mellett  áztatta magát.
- Na szóval sorba véve a kérdéseket. Egy semmi különös nincs, kettő kifejezetten jól vagyok, és három, mi is volt a harmadik kérdés?
- Az, hogy hogy-hogy itt csövelsz Crisnél?
- Ja, hát mikor kijöttem a kórházból, volt olyan szíves és befogadott, hogy itt lábadozzak.
- Mekkora egy úriember ez a Ronaldo. – persze emellé a kijelentés mellé a röhögés is társult.
- Tess amúgy, ha át akarsz öltözni akkor a szobádba vannak a cuccaid.
- Hát ez nem rossz ötlet, akkor fél óra múlva találkozunk. – röhögtem ugyanis segítség nélkül kicsit lassan tudok még boldogulni.
- Fél óra? A boltba mész fürdőruháért? – Pepe első több szóból álló mondatán kitört a röhögés mivel irtó érdekes fejet vágott a kérdés mellé.
- Nem, csak kicsit lassan tudok öltözni egyedül, szóval majd jövök. – hátat fordítottam a srácoknak és a szoba felé vettem az irányt. Bementem, de az említett „cuccomat” sehol sem találtam, legalábbis látszólag semmi nyoma nem volt. Úgyhogy kénytelen voltam ismét visszatérni a medencéhez, hogy megtudakoljam, hogy hol vannak a cuccaim, vagy jelen esetben a fürdőruháim. Mikor megfordultam a kis ferrárimmal, kábé a szívbaj rám jött, ugyanis Marcelo támasztotta az ajtófélfát karba tett kézzel és röhögött, de csak miután a fejemre kiült az ijedség.

- Marcelo mi a frászt ijesztgetsz?
- Bocsi nem volt szándékos, vagyis ha jobban belegondolok – itt persze kicsit jobban bele is gondolt az arckifejezése alapján - de egy kicsit az volt. – a gondolatmenete végére már a röhögése visszhangzott a szobában.
- Na jó gondolom nem ijesztgetni jöttél.
- Hát nem.
- Akkor? - pár másodperc szünet - Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kiszedni belőled.
- Vajon minek? Segíteni meg persze beszélgetni. – közben odajött és segített megtalálni a cuccaimat, amik egy eldugott gardróbban voltak, bár az nem tiszta, hogy honnan tudta, hogy hol van a gardrób. - Na mit segítsek?
- Kezdetben segíthetnél megkeresni a fürdőruhámat, mert ebben a gardróbban semmit nem lehet megtalálni. Majdhogy nem nagyobb, mint a szoba.
- Nyugi majd én megkeresem, addig te mesélhetsz.
- Mégis miről meséljek?
- Hát például arról, hogy mi van veletek.
- Velünk? Kire..ja, hogy Ronira és rám érted. Hát nincs köztünk még semmi, vagyis részemről nincs a többit tőle kell megkérdezned.
- Na hóhóhóó álljunk csak meg egy percre. Azt mondod, hogy nincs köztetek semmi MÉG? Szóval alakul valami értem, és mi van Morataval?
- Mi lenne vele semmi. - persze amint meghallottam a nevét hangnemet váltottam.
- Mikor beszéltetek utoljára?
- Személyesen mikor kiengedtek a kórházból, telefonon azt hiszem tegnap.
- És? Jaj Tess ne kelljen már minden szót harapófogóval kiszedni belőled.
- Semmi nem volt, a kórháznál Karla jött érte boldogan mentek el telefonon pedig beszélni akart, azaz meg akarta magyarázni ezt az egészet, hogy miért van Karlaval.
- Meg akarta, azaz lecsaptad a telefont. De most komolyan Tess tudom, hogy szeretnéd meghallgatni, hogy miért van Karlaval mikor lehetne veled is. Szóval, ha szeretnéd, akkor miért nem hallgatod meg őt?
- Mert nem. Ha fontos lennék neki, akkor nem lenne együtt Karlaval, ha fontos lennék neki, akkor most itt lenne, vagy már keresett volna itt, hogy had beszéljen velem, és igen szeretném meghallgatni, hogy miért nem velem van, de nem teszem, amíg azzal a ribanccal kavar.
- És akkor mi van Crissel?
- Hogy érted, hogy mi van Crissel?
- Mit érzel iránta, mennyire fontos neked?
- Igazából, nem tudom, hogy hogyan is érzek iránta. Fontos nekem, mert hát többet jelent nekem egy egyszerű barátnál, de nem tudom, hogy mennyivel. Mikor a kórházban voltam, elmondott egy full monológot az ágyamnál, vagyis nem tudom, hogy elmondta-e vagy csak beképzeltem, de valóságosnak tűnt.
- Mikor mondta azt az állítólagos „monológot”?
- Hát akkor még úgy volt, hogy Morata velem van mármint, hogy együtt vagyunk, és kérdezte, hogy hogy lehetek Alvaroval. És, hogy azt hitte már kezdem őt megszeretni. És már az első napon, mikor találkoztunk megfogta valami bennem. A legjobb az a rész, hogy örül annak, hogy engem nem lehet csak azzal levenni a lábamról, hogy ő Cristiano Ronaldo. Meg motyogott ott még valamit Karlaról is meg az esésről, de az nem volt valami tiszta lehet, hogy kicsit ott bekábultam, nem tudom, és a végét azzal zárta le: azt hiszem kezdek beléd szeretni.
- Ez most komoly, hogy így fejezte be? - igenlően bólintottam, nem éreztem semmi szükségét annak, hogy szóban adjam ezt a tudtára. - úgy érzem beszélned kéne Crissel is és Alvaroval is. Cris nem mond ilyeneket minden egyes jöttment lánynak, és nem azért, mert jó barátom, de ne játssz vele, vagy szeresd őt vagy hagyd had fusson más csaj után.
- De ezt nem is biztos, hogy mondta mármint, hogy elhangzott ez a monológ, de nagyon-nagyon valóságosnak tűnt, azaz hangzott.
- Ezért mondom, hogy beszélj Alvaroval is és Crissel is. Persze ne egyszerre, mert az ciki meg gáz, hanem először beszélj Morataval, engedd meg neki, hogy elmagyarázza, hogy miért van Karlaval. Biztos van valami ésszerű magyarázat, ha közben téged hívogat, vagy téged szeret.  Aztán ha olyan választ kapsz, hogy mit tudom én mégis Karlát szereti vagy valami olyan ami távolabb visz tőle akkor, de csak akkor beszélj Crissel. Ne zavard őt össze.
- Igazad van beszélnem kéne Morataval. Akkor én most… Megmondanád, Roninak, hogy lefeküdtem pihenni.
- Felhívod Moratat?
- Fel, de falazz nekem Roni előtt, mert nem akarom, hogy tudjon erről az egészről.
- Rám számíthatsz.

Marcelo kiment én pedig elővettem az újdonsült telefonom és tárcsáztam Moratat. Kettőt-hármat kicsörgött majd egy ismerős hangja csengett a fülembe, bár nem teljesen olyan fogadtatásba, ahogyan vártam.
- Nem volt elég, amit délután kaptál? Felhívtál egy kis repetáért?
- Bocsi inkább nem zavarlak, majd később visszacsörgök, ha kitomboltad magad.
- Ne Tessa ne tedd le, ne tedd le légy szíves ne tedd le. Azt hittem Ronaldo az.
- Nem én vagyok az Tessa, ez az új számom.
- Értem és nem mintha zavarna, de hogy-hogy felhívtál?
- Beszélnem kell veled, vagyis neked van mondani valód számomra, és szeretném meghallgatni.
- Persze mikor és hol? – hangja izgatott lett és ennek hatására az én szívem is gyorsabban ver a megszokottnál.
- Holnap visszamegyek és levetetem a gipszet a kezemről, és ha már ott járok, egy vizsgálatra is elmegyek. Előtte van időm.
- Rendben, akkor mond meg, hogy hova, mikorra menjek és én ott leszek.
- És ha lehet Karla nélkül, mert abból a ribancból egy életre elegem van.
- Természetesen Karla nélkül.
- Akkor 11kor a kórház melletti kávézóban.
- Rendben akkor 11kor.
Ott találkozunk. – és mielőtt Alvaro bármit reagálhatott volna megszakítottam a hívást.
Hihetetlen, hogy találkozni akarok vele miközben ő azzal a csajjal jár, vagy azzal a csajjal van együtt, aki ezt tette velem. De igaza lehet Marcelonak, ha keres engem és izgatott lesz amikor beszélünk, akkor biztos valami nyomós oka van arra, hogy miért van vele. Megráztam a fejem, hogy kiverjem a fejemből Moratat és ne gondoljak rá. Elővettem a telefonom és egy üzenetet kezdtem bepötyögni Marcelo számára: „Segítened kell! Holnap el kell vinned a kórházhoz anélkül, hogy Roni megtudná.” Elküldtem az SMS-t aztán a lábammal kezdtem el szórakozni. Felemeltem a kezemmel, hogy érzem-e és ehhez hasonlók és meglepetésemre egyre jobban ment a lábfejem mozgatása és már azt is éreztem, amikor a padlón volt a lábam. Ezek után megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha megpróbálnék felállni. Leraktam a két lábam a talajra majd nagy lendületet véve felálltam a székből, hihetetlen volt, hogy ezt én csinálom, hogy újra a saját lábamon állhatok, még ha csak pár másodpercre is, mivel kábé 20 másodperc után visszazuhantam a székbe. Elszántságtól vezérelve újra megcsináltam ezt az örömet okozó műveletet, aztán még egyszer. Kábé ötször sikerült megcsinálnom a hatodikhoz már túl fáradt volt a lábam, ezért inkább lefeküdtem az ágyra és szunyókáltam egyet.

Nem tudom, hogy csináltam, de a szunyókálásból egy reggelig tartó alvás lett, valószínű, hogy annyira kifárasztottam a lábam, hogy az hatással volt a szervezetemre is. Amúgy még simán aludtam volna bármeddig, na jó 2 óráig még minimum, ha nem ébreszt fel Roni amint belépett az ajtón.

- Ébresztő! – a focista reszelős hangja késztet arra, hogy felkeljek, vagy csak feljebb üljek az ágyban, nem mintha fel is akarnék kelni.
- És ki akar felkelni? – fogós kérdésemre is simán tudott választ adni.
- Te, mivel már tegnap késődélután óta alszol.
- És hány óra van? – közben Roni egy tálcát tett le elém reggelivel: pirítós, lekvár, felvágott, tea csak, hogy legyen miből válogatni.
- Itt a reggelid, és már 10 óra van.
- Viccelsz velem?
- Nem viccelek fél 12kor lesz edzés és előtte gondoltam benézek jól vagy-e. – az agyam már kábé zakatolt, hogy mi van akkor most. Gyorsan megkerestem a telefonom, hogy Marcelo írt-e vissza. A kijelző egy bejövő üzenetet jelzett minden bizonnyal ez ő lesz. „Persze elviszlek, fél 11kor érted megyek azt majd kitalálom, hogy mit mondjunk Ronaldonak.” „Oké, de remélem ki is talált valamit, mert nekem semmi ötletem nincs.” - Minden rendben van? Hahó Tessa jól vagy?
- Igen persze teljesen. Te mikor mész be a városba?
- Nemsokára, mert még van pár elintézni valóm, mert szeretnél te is jönni?
- Nem, most nem csak úgy érdeklődtem, és köszi a reggelit. – mosolyogtam mint a vadalma és reméltem, hogy fél előtt elmegy, hogy ne kelljen neki hazudnunk, lehet nem is ment volna, hisz már nem teljesen közömbös számomra, de valahogy Morata iránt mégis jobban húz valami.
- Akkor én megyek el, ha bármi segítségre van szükséged Andres itthon van, őt fel tudod hívni.
- Rendben köszi minden. - mosolyogtam a köszönetnyilvánítás mellé, ő visszamosolygott és kiment. Ránézem az órára és már negyed 12-őt ütött, úgyhogy kénytelen voltam a legnagyobb tempómat felvenni az öltözésnél. Nagyjából 15 percbe telt mire felöltöztem, megfogtam a táskámat és kifelé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy hogy fogok a lépcsőn lemenni aztán eszembe jutott, hogy a garázson keresztül is ki tudok menni főleg most, hogy nincs az garázsba Roni kocsija. Gyorsan kijutottam a házból és a kovácsoltvas kerítés túloldalán már láttam Marcelo autóját, ezért gyorsabbra vettem a tempómat.

- Már azt hittem sose jössz ki, és Cris? Mit mondtál neki? – közbe persze Marcelo segített be az autóba.
- Semmit, még hamarabb elment a városba így aztán nem kellett neki semmit mondanom, mert még edzés vége előtt haza fogok érni. Legalább is remélem, hogy haza fogok érni.
- Ha úgy van, hogy mégsem érnél haza, akkor csak küldj egy üzit és feltartom egy kicsit Crist, de ha lehet akkor a „megbeszélem a dolgokat Morataval” ne csak abból álljon, hogy ki sem szálltok egymás szájából.
- Fúj Marcelo, ne legyél már ilyen. – röhögtünk mind a ketten, és közben beértünk a városba is. – Nem fogok egyből a nyakába ugrani, sőt azt sem tudom mit fog mondani, hogy hogy alakul majd az egész beszélgetés. Az is előfordulhat, hogy 5 perc után ott hagyom.
- Jól van, túl sok a duma megjöttünk Sztárkapus! – Marcelo kiszállt a járgányából, és segített beszállni az én járgányomba. Azt még neki se mondtam el, hogy már rá tudok állni egy kicsit a lábamra, mert tuti elmondaná Roninak, aki pedig tuti, hogy a létező összes orvoshoz elrángatna, hogy meggyógyítsanak.
- Köszi Marcelo tényleg mindent, ha plusz segítségre lesz szükségem majd írok.
- Rendben, de tényleg hallgasd meg, hogy mit akar mondani és ne vágj úton félen a szavába ahogy általában szoktad.
- Oké oké okos tojás. Én akkor bemegyek.
- Sok szerencsét. – a brazil kisfiúnak is beillő madridi játékos hip-hop a kocsijába termett aztán eltűnt. Ott álltam egyedül a kórházi kávézó előtt és még most sem hittem el, hogy tényleg beszélni fogok Morataval, azok után, amit pár napja itt csinált velem. „De ki kell derítenem, hogy miért csinálta ezt, és hogy mit kezdett el mondani a kórházba, amit nem fejezett be. Jaj Tessa ne légy már ilyen puhány. Menj be, hallgasd meg, aztán gondolkozz, hogy mi legyen.” A fejemben lévő kis hanggal megbeszélve a dolgokat elindultam a kávézó bejárata felé…