2012. február 1., szerda

Minden a régi.

Sziasztok!
Nagyon röstellem, hogy a hétvégére ígért részt csak most tudom hozni, de nagyon összejött pár dolog. Remélem, hogy nem haragszotok rám és tetszeni fog az új rész. Köszönöm az előző rész alatt hagyott kommenteket és a kattintásokat is. Nagyon jól esik, hogy kapok visszajelzéseket. :) Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! :) xoxo Tess(:



"Érdekes gondolatmenetemet azonban nem tudtam végiggondolni, mert valaki, gondolom én kopogás szándékával, az ajtót kezdte el nem túl kulturáltan az öklével verni…"



- Szerintem valaki téged keres. – Adan az ajtó felé tartva fejtette ki a véleményét én pedig megpróbáltam még azelőtt leállítani mielőtt kinyitotta volna azt.
- Ne nyisd ki! Legalábbis én nem vagyok itt. – kijelentésem után a kórterem végében próbáltam meg egy olyan szöget keresni ahol biztosan nem fogok látszani. Majd mikor elfoglaltam a megfelelő helyzetet orvosom kinyitotta az ajtót.
- Azt hiszem elég nagybetűvel, és elég világosan le van írva, hogy a rendelést kopogással, jelen esetben dörömböléssel ne zavarja. Amennyiben ezt nem látta a szemészet egy emelettel feljebb van. – nem tudom, hogy ki állhatott Adan előtt, de azt, amit kapott szerintem nem teszi zsebre ugyanis az én orvoskám nagyon beindult.
- Nagyon sajnálom, nem szerettem volna semmit megzavarni, de azt az információt kaptam, hogy itt találom meg Tessa Swallow-t, és amennyiben ez igaz beszélnem kell vele. – Alvaro. Egyből kitalálhattam volna, hogy ő az, mivel egy olyan 20 perce őt hagytam faképnél a kávézóban.
- Kimegyek pár papírért, ha visszaérek, már ne legyél itt. Remélem világos voltam.„Adam mi a jó eget művelsz?” kábé ez volt az első dolog, ami eszembe jutott a második pedig az, hogy úr isten ez most tényleg itt hagy vele kettesben? Én nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, nem állok még erre a beszélgetésre készen.
- Teljesen, és köszönöm. – mondata végén már csak az ajtócsapódást és a lépteit hallottam, ahogy felém jött. Nem tartott túl sokáig, amíg megtalált ugyanis nem egy óriási helység volt ez a kórterem. – Tessa te bujkálsz előlem? Miért hagytál ott a kávézóban egy szó nélkül? – igazán reméltem, hogy Adan minél hamarabb visszajön, ugyanis abban a pillanatban, ahogy megláttam Moratat beszámíthatatlan állapotba kerültem.
- Mi, nem én nem bujkálok. A kávézóban pedig, mert láttam, hogy késésben vagyok. Ennyi az egész. – tudom, hülye kifogás ez erre az egészre, de nem jutott más az eszembe.
- Akkor most mondj valamit erre, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit érzel ezzel kapcsolatban. Ugyanis ezt akárhányszor el akartam mondani lecsaptad a telefont, vagy éppen nem beszéltél velem. És azt még ki is hagytam, hogy vagy éppen egy focista szájában lógtál. – nem tudtam mire vélni a szavait, hogy ez most valami szemrehányás akart lenni vagy csak szimplán felsorolta, hogy hányszor is fojtottam belé azt a bizonyos szót, így a hallottak után legszívesebben csak simán elsétáltam volna.
- Ez az, hogy fogalmam sincs, hogy mit érzek. Akárhányszor meglátlak, a szívem összeszorul és a gyomromban pillangók repdesnek, és emiatt komolyan úgy érzem magam, mint valami idióta kisiskolás. A helyzet pedig az, hogy már ugyanezt érzem akkor is, ha Ronit meglátom, és ez teljesen kikészít, mivel nem tudom, hogy melykőtök iránt komolyabbak az érzéseim. – a végére hangszínem már-már kiabálásba csapott át, Morata arcára pedig kiült a döbbentség.
- Jó hát most erre nem tudok mit mondani. Én elég komoly érzéseket táplálok irántad, ami igazság szerint megrémít. Sokszor megfordult a fejemben, hogy feladom miattad az életemet, az-az a focit, de ahhoz, hogy cselekedjek eddig sohasem voltam elég bátor. Tehát majd szólj, ha sikerült letisztáznod magadban az érzéseidet, én pedig ahhoz mérten cselekszem majd. – ha akartam volna se tudtam volna válaszolni Alvaronak ugyanis, amint kiejtette a száján az utolsó szót sarkon fordult és kiment. Én pedig csak döbbenten ültem és teljesen le voltam sokkolva azon, amit az előbb mondott nekem. Agyalásra nem sok időm volt, mivel Adan jött be az ajtón két mankóval a kezében.
- Már meg is jöttem remélem a sráccal sikerült megbeszélni mindent. Tényleg ő ki volt X vagy... Tessa miért sírsz, megbántott? – Adant hallva automatikusan az arcomhoz kaptam. A szememből tényleg folytak a könnyek, de egyszerűen semmit sem éreztem belőle. Határozott mozdulatokkal töröltem meg a nedves arcomat, majd magabiztosan álltam fel a székből.
- Ő Y volt, és a neve Alvaro Morata. Nem bántott meg csupán elmondta, hogy mit érez, amitől úgy látszik én is elkezdtem érezni valamit. Nos, akkor kipróbálhatom az új járóeszközömet?! – orvosom meglepődött a gyors hangulatváltozásomon, de szerintem látta rajtam, hogy nem kéne ezt erőltetni, így ő is áttért az általam feldobott témára.
- Ez attól függ, hogy a kezed, hogy van. Mert a röntgenen elég jól nézett ki, de a használatával kapcsolatban vannak még kételyeim. – átadva nekem a mankókat reflexszerűen veszem a kezembe őket, majd néhány lépés megtétele után mosollyal jelzem dokim felé, hogy minden rendben lesz.
- És akkor mit kell még tennem, hogy teljesen magamtól, segítség nélkül tudjak közlekedni, és esetleg focizni? – gyerekesen rebegtettem meg a szempilláimat orvosom előtt mire hangos nevetésben tört ki és elkezdett felírni valamit egy kis papírra.
- Találkozzunk majdnem minden nap itt. Vagyis nem itt, hanem a kórház rehabilitációs részlegén. Szerintem maximum egy hónap és jobb lesz a lábad, mint valaha. – Adan szavai teljesen megnyugtattak, ugyanis 100%-ig bíztam benne, és abban is, amit csinál. Néhány papír kitöltése után már mehettem is, bár nem tudtam, hogy hová is menjek. Végső gondolatként felhívtam Andrest, hogy jöjjön értem és fuvarozzon haza.

Természetesen az első pillanatban mikor meglátott megdöbbent, hogy reggel még tolószékben mentem el és most meg mankóval megyek haza, de miután elmagyaráztam neki, hogy már reggel is lábra tudtam állni megértette, hogy nem egyik percről a másikra történt a csoda velem. Miután haza, vagyis a nyaralóba mentünk Roni még nem volt ott, aminek én jelen helyzetben szívből örültem. Alig voltam itt pár napot, de az a pár nap nagyon is össze tudott zavarni, és úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha keresek egy albérletet, ahol lakhatom, ugyanis le kell tisztáznom magamban, hogy mit is érzek valójában. És ugyan azt még nem döntöttem el, hogy hogyan lesz pénzem egy külön albérletre, de biztos voltam benne, hogy nem szeretnék senki nyakán sem élősködni. A gardróbba bicegve a bőröndömet még egy állapotában találtam, pontosan úgy, ahogy még az idepakoláskor volt, csak néhány dolog volt belőle kitéve, így ezzel nem sok gondom volt. Miután minden cuccom összepakolásával végeztem megkértem Andrest, hogy segítsen nekem kipakolni a nappaliba. Először persze nem értette, hogy miért van nekem a nappaliban üléshez a bőröndre szükségem majd, a rövid távú terveim ismertetése után szomorúan vette tudomásul a döntésem. Természetesen még nem találtam magamnak albérletet, de szerencsére volt annyi pénzem, hogy egy panzióban szálljak meg pár napig. Az eszmefuttatásomat egy kintről jövő autóhang szakította félbe, mire a szívem kalapálni kezdett a testemben már-már úgy, hogy azt hittem ki is akar ugrani. Tudtam, hogy most jön ennek a dolognak a legfájóbb része, ugyanis most tisztázom végre, hogy a kórházban elmondott Roni monológ valóban valódi volt-e. Majd miután az előző dolog végére pontot tettünk közlöm vele, hogy nem kívánok tovább itt maradni. De mi lesz akkor, ha tényleg elhangzott az a néhány mondat Roni szájából, és tényleg úgy érez irántam, ahogy ott elmondta, mert akkor egyszerűen nem tehetem meg, hogy itt hagyom őt. Nem lenne ésszerű, viszont az sem, hogy itt maradjak úgy, hogy Moratanak nem egyenlők az esélyei úgy, mint az én érzéseim. Gondolataim annyira magával ragadtak és olyannyira belegabalyodtam már a szálakba, hogy észre sem vettem, hogy Roni már rég bejött az épületbe, és már helyet is foglalt mellettem a kanapén. Persze amint észhez tértem sikítottam egy óriásit.
- Hol hagytad a gipszedet és a járműved? Nem is mondtad, hogy visszamész. – Roni kicsit csalódott volt, hogy nem szólta neki, de azét láttam a szemében a boldogságot is, hogy végre nem kell abban a tolószékben nyomorognom.
- Titokban beszéltem Adannal, hogy elmegyek hozzá, ezért nem tudattál róla. – kis szünetet tartva próbáltam erőt gyűjteni a következő kérdésemhez. – Amikor bent voltam a kórházban és aludtam voltál bent nálam? Csak bólogass, mert szeretnék még kérdezni. – kábé fél perc után juthatott el az agyáig, hogy mire is kértem majd csak azután bólintott felém igenlően. – És elhangzott a szádból olyasmi, hogy kezdesz belém szeretni? – Roni arcára ráfagyott az a minimális alapmosoly, ami általában mindig ott bujkál az arcán, majd feszülten ült és hallgatott. Komolyan azt hitem, hogy meg se akar szólalni mikor kábé két perc hallgatás után megtörte a zavaró csendet.
- Azt hittem, hogy alszol és nem hallasz semmit. Nem akartam, hogy meghalld, hogy nehogy elbízd magad, mint a többi lány, ha ilyesmit hallanak, ugyanis erre semmi szükségem sincs. Nem tudom, hogy mi volt akkor velem, hogy ilyeneket mondtam. – a szavakat hallva állam a padlót verdeste és a szemem körülbelül egy ufó szemeivel vetekedhetett volna akkorára nőtt.
- Szóval azt mondod, hogy én olyan vagyok, mint a többi riherongy, aki az első bóktól elájul, aztán megy és kipakol a szembejövő összes újságírónak, hogy ki és mit mondott? Hát ez igazán kedves tőled. Nagyon szépen köszönöm! – mondataim összes szavából lehetett érezni a flegmaságot, majd miután befejeztem felálltam és az ajtó felé kezdtem el araszolni a bőröndömmel együtt, halkan megjegezve kábé tyúklépésbe.
- Nem ezt mondtam, csak nem tudtam, hogy hogy reagáltál volna, ha a szemedbe mondom. És most hova mész? – mondandója közben mellém futva próbált meg meggátolni a távozásban. Bőröndömet megfogva akart megállítani, ami valljuk be nagyon nem jött össze, ugyanis egy vállrántás után otthagytam őt a bőröndömmel, és tovább sétáltam a kijárat felé. A kinti lépcsők legtetején állva eszembe jutott, hogy még nem hívtam taxit, így egy gyors telefont lebonyolítva már úton is volt értem egy autó. – Nem állnál meg, hogy meghallgass? Amúgy is hová akarsz menni? Hé cica ne durcázz már. – Mellém érve letette a bőröndöt és úgy próbált meg még egyszer megfűzi, ami szintén nem sikerült neki.
- Ne cicázz itt nekem! Nem érdekelnek a kifogásaid, normálisan szerettem volna ez azt egészet megbeszélni és szerettem volna neked ugyanazt elmondani, amit Alvaronak is, de esély sem adtál rá. – feldúlt mondatomat fejrázással zártam le, majd idegből megküldve az éppen szabadon hagyott bőröndömet leküldtem a lépcsőfok aljára és én is követtem, persze csak az én kissajátos tempómban.
- Mi az, hogy szeretted volna elmondani azt, amit Alvaronak? Te beszéltél Morataval? Azt hitem, hogy fújsz rá, amiért azzal a csajjal kavar. – lépcsőről lépcsőre sétált le mögöttem, miközben én minden szavára összerezzentem.
- Igen beszéltem Mortavál és elmondtam neki, hogy nem tudom, mit érzek, ugyanis ő ugyanolyan szimpatikus és ugyanolyan érzéseket táplálok iránta is, mint irántad. Tökfej! – a taxi elé érve már tudtam, hogy jól döntöttem akkor, amikor ezt az elköltözős dolgot kitaláltam. Miután beszálltam az első hely ahova mehettem a kórház volt így a kórház kávézójához kértem a fuvart.


~1 hónappal később~



Sokaknak egy hónap csak jelentéktelen 31 nap az életükből, de nem ez alatt az idő alatt sikerült újra megerősítenem a lábam, sőt Adan segítségével még egy saját kis egy szobás albérletre is sikerült szert tennem. Úgy érzem, hogy ez az elmúlt egy hónap megtanított egy kicsit arra, hogy hogyan legyek felelősségteljes, ugyanis megélhetésem egy kávézóbeli zenélésből adódott, meg pár fellépésből hivatalos eseményeken. Ilyenkor áldottam a sorsot, hogy hobbiból megtanultam gitározni és még a zongorával se bánok rosszul. Morataval és Ronival nem beszéltem, az óta a bizonyos nap óta mikor mindkettőjükkel közöltem az érzéseimet, amik az óta sem változtak. Bár Roni iránt kicsit legyengült a vonzalmam a lebecsmérlő beszólása miatt, ami valljuk be nagyon nem volt szép tőle. A két sráccal tehát nem találkoztam, de a csapat többi tagjával hébe-hóba igen, ugyanis Mourinhoval lebeszélve külön edzésekre jártam. Először azt akarta, hogy a nagy csapattal edzek Lari mellet, de sikerül vele megbeszélnem, hogy ez nem valami jó ötlet és szeretnék egyedül erősíteni, így külön edzéstervet állítatott össze nekem, amiért nagyon hálás voltam neki. Az egyedi edzéstervem szerint minden hétköznap a kondiban erősítettem napi 4 órát 2-2 óra elosztásban, amíg a keret a pályán edzett, így elkerülhettem a találkozást, ami nagyon nagyon nem hiányzott nekem. Igazság szerint ebben az egy hónapban, amíg nem kellett a fiúk iránti érzéseimmel törődnöm köszönöm szépen nagyon is jól megvoltam.

Egyik nap iszonyat kómásan ébredtem fel a déli órákban majd mikor ránéztem az órára az a maradék álmosság is kipattant a szememből. Az időt mutató szerkezet hosszas bámulásával nem tudtam visszaforgatni az időt, de legalább teljesen tudatosult bennem, hogy már 10 perce ott kellene lennem a kondiban és a futópadot kellene gyötörnöm. Amint ledobtam magamról a takarót hívtam magamnak egy taxit majd a gyorsöltözésemet elővéve 2 perc alatt sikerült felöltöznöm. Ez egy nagyon jó tulajdonságom, hogy gyorsan tudok öltözni, az viszont a legrosszabb, hogy mindenhonnan elkések. Mire összedobtam magamnak pár cuccot a táskámba már lentről hallatszott a taxi dudálása. Általában mindig Tim jön értem, aki már tudja, hogy mindig késésben vagyok. Timmel ez alatt az egy hónap alatt ismerkedtem meg. Mindig ugyanazt a taxi társaságot hívtam és mindig őt küldték így nem volt nehéz kiépíteni ezt a kapcsolatot. Nagyon profi sofőr volt, amiért most is áldottam a nevét ugyanis a 10 perc késésből már-már 30 perc késés lett idő közben. A Bernabeuhoz érve gyors fizetés után már a stadion folyosói között száguldoztam. Reméltem, hogy Mourinho mester annyira el van foglalva a fiúkkal a pályán, hogy észre sem veszi, hogy ennyit késtem, és még nem vagyok a kondiban. Berontva a Castilla öltözőjébe a legeldugottabb szekrényhez mentem, és azért a B csapat öltözőjében öltözök, mert ezzel is szerettem volna elkerülni az a bizonyos találkozást. Odaérve villámsebességgel kezdtem el magamról ledobálni a fölösleges ruhákat, hogy edzőszerkóba öltözhessek. A cuccokat a táskából előhúzott sorrendben vettem fel. Kezdtem egy fekete tréning nadrággal, majd ehhez egy sportmelltartót vettem fel. Lábamra a kedvenc lila színű Nike cipőmet húztam, ami ugyan nem futócipő, de én imádtam ebben fárasztani a lábamat. Felülre még egy Real Madrid címerrel fémjelzett dzsekit húztam, hogy addig is takarjam magam, amíg a kondihoz érek, majd a mobilomat a zsebébe csúsztatva indultam el a konditerem felé. Természetesen csak félúton jutott eszembe, hogy a stoplisomat az öltözőben hagytam, így egy hátraarc után futásnak eredtem, és kábé fél perc múlva ismét az eredeti terv szerint haladtam. 


Már majdnem ott voltam mikor hírtelen rezegni kezdtem, vagyis nem én, hanem a telefonom a zsebemben, de olyan erős rezgésre volt állítva, hogy úgy nézhettem ki menet közbe, mint egy Duracell nyuszi. Elővéve a készüléket rögtön megnyitom az üzenetet, ami meglepetésemre Mourinhotól érkezett: „Remélem, el tudod olvasni a szabályokat! Fél óra késés, plusz másfél óra gályázás! Szép napot!”. Remek. Tudva, hogy másfél órával tovább itt leszek lépteimet lassabbra vettem. A bejárat elé érve beszédhangokat hallottam kiszűrődni a helységből, ami nem sok jót sejtetett, így félve tettem rá a kezem a kilincsre és nyitottam be. Meglátva bent az egész keretet a szívem gyors zakatolásba kezd majd a tudatalattim Roni és Morata szempárját kezdte el keresni.
- Hey Tessa már azt hittük, hogy sose jössz, rád várunk már vagy fél órája. – Iker lépett felém majd mellém állva karolta át a vállamat.
- Nem terveztem, hogy késni fogok, de az este kicsit későn sikerült az ágyba jutnom. A fantáziátok perverz szüleményeit pedig legyetek oly szívesek és tartsátok meg magatoknak. – nagy mosollyal bámultam pár srác képébe, akik már egyből nyitották volna a szájukat valami szaftos megjegyzésre az estémmel kapcsolatban. Igazából egy rendezvényen zenéltem, és nem valami pasival voltam, mint ahogy azt egyesek gondolták. – Egyébként nem a pályán kéne lennetek? – értetlen fejjel néztem a kondiban heverésző focistákra, akik látszólag nem nagyon zavartatták magukat.
- Igazából mi már fél órája végeztünk, de amint már mondtuk rád vártunk, mert adni szerettünk volna neked valamit. – Iker szavai hallatán tágra nyílt a szemem majd az előttem felsorakozó focistákat kezdtem el bámulni, hogy mire is készülnek...

3 megjegyzés:

  1. Szia!:D

    Megérkeztem és nem is csalódtam, mert nagyon nagyon jó rész volt! Egyenesen imádtam az egészet, és szó szerint faltam minden egyes sorát!<3 Észrevettem, hogy egyre jobban és jobban írsz, mert így, hogy az előbb bele-bele olvasgattam még az első részekbe óriási változást láttam nagyon pozitív értelemben. Az első részeken látni lehetett, hogy még kezdetleges a történet, de most már tényleg egy nagyon nagyon szuper írást olvashatok, aminek természetesen nagyon örülök, mert nagyon szeretem ahogy írsz.:) Na nem dumálok térek a részre:

    Adan. Egyértelmű, hogy most már kedvenc mellékszereplő lett a történetbe. Imádom a dokit!<3 Annak meg nagyon örülök, hogy direkt kettesben hagyta Moratat és Tessat, és hát ahogy "láttam" egyértelműen rájött, hogy Alvaro vagy az X vagy az Y.:)

    A srác monológján nagyot néztem, mert ennyire azért nem számítottam, hogy simán feladná a focit miatta. (Már ha jól értelmeztem a dolgokat.) Ahogy gondoltam és mint kifejtettem az előző fejezethez írt komimban, ha tényleg szereti, akkor feladja azt, amit igazán szeret, és most bebizonyosodott, hogy tényleg megtenné a lányért, ennek pedig egyértelműen nagyon örülök.

    Aztán jön a CR-féle monológ. Én Tessa helyében végig hallgattam volna, de ennek ellenére örülök annak, hogy Roni tényleg többet érez iránta, mert nekem sem volt tiszta ezzel a dologgal kapcsolatban a kép, szóval most így igazából hallani meg minden... lehet, hogy nekem is a padlót verte az állam. Azon viszont csodálkoztam, hogy Cris nem nagyon tartotta vissza. Én valahogy többet vártam vagy inkább azt mondanám, hogy másképp képzeltem el. Arra gondoltam, hogy jobban befogja magyarázni magát nála, erre mondják azt, hogy ízlések és pofonok, de ennek ellenére is nagyon nagyon tetszett.:)

    Örülök, hogy Mou segít neki meg minden, szóval tökre rendes a "Special One". A késésre vonatkozó szabály és hozzá az SMS az annyira rá vall. Én simán kinézem belőle és szerintem még meg is teszi ezt a focistáival.

    Kíváncsi vagyok mit terveznek a srácok vagyis hogy helyesebben mit akarnak neki adni.

    Nagyon nagyon imádtam és várom a folytatást!<3

    Puxxx: szittyke

    Ui.: Az a cipő (mármint a stoplis) és a Realos felső kell nekem! Annyira tetszik! És itt jön a nagy kérdés: minek nekem stoplis cipő, mikor a foci nézéséhez 1000x jobban értek, mint az űzéséhez?:) Én se leszek már hülyébb.:D

    VálaszTörlés
  2. Szia Tessa!
    Imádtam az új részt,megérte várni rá;) Örülök h Tess szépen lassan felépül, és kíváncsi leszek mi lesz most ,h egy hónap után mindkét fiúval egyszerre találkozik:) Kíváncsi vagyok arra is h mit kap Tess a fiúktól,egyszerűen ötletem sincs most h mi lehet az ,szóval nagyon várom a kövit:D Csak így tovább Tessa,imádom ahogy írsz:$:)
    Xoxo:Dóri

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Megírom neked az első komit! :)
    Nagyon tetszik a történet! Imádom az alapsztorit! És nagyon érdekel a folytatás... De ez majdnem mellékes. Tehát CR egy címeres ökör. Már bocs. Egyébként imádom.
    Ami pedig Alvarot illeti, én azért belőle is kiábrándultam volna egy kicsit. De hát Tessa tudja mit csinál...
    Jöhetne egy nevető harmadik. ;P
    Na jó nem. Gondolom most megindul a versengés... Legalább is remélem.
    Kíváncsian várom a folytatást.

    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés