Díj :)

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

2. Tedd ki a logót a bejegyzésbe!

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1. Több embernek is szeretném megköszönni a díjat. Először is babunak, aztán mirinek és végül de nem utolsó sorban Larimnak!! :)

2.

3. - imádom a spanyol focit :)

- imádom a Barcelonát (nem csak a focicsapatot a várost is) :)

- imádom Larit ;)

- imádom, hogy annak ellenére is megvagyunk Larival, hogy az ő szíve a Real Madrid-é az enyém pedig a Barcelona-é :D

- szeretek táncolni, focizni, írni, zenét hallgatni :)

- minden álmom, hogy eljussak Spanyolországba és találkozzak a Barcelona játékosaival ( lehet, hogy most sokan elpártolnak az oldalról, mert a Barcát szeretem, de nyugi a történetemet attól ugyanúgy fogom írni ;)

- és így a végére elmondom még egy álmomat:D szóval minden álmom, hogy énekes lehessek, vagy valami hasonló, bár nincs jó hangom én törekszem =)

4.  Lari

Lari (másik;)

Miri
babu
Dorci

Úton hazafelé...

Sziasztok hoztam egy új részt így a szünetre:D szerintem a szünetben fogok még hozni részt de addig is itt egy kis olvasnivaló!! ;):D




„Már lassan magamat se értem, teljesen elvetted az eszem, néha úgy érzem magam mint akit kicseréltek. És néha komolyan azt érzem, hogy kezdek beléd szeretni....”

Kinyitottam a szemem, és mondani akartam Roninak valamit, mindegy mit, akármit, csak tudatni akartam vele, hogy hallottam az egészet és totál le vagyok döbbenve, de kinyitottam a szemem és meglepetésemre Roni nem volt az ágyam szélén. Sőt még a szobában sem volt nem, és nemhogy Roni senki sem volt bent. Akkor lehet, hogy ezt álmodtam? Totálisan összezavart ez az álom. Mondjuk amúgy se tudom mit mondtam volna Roninak, ha tényleg ott ül az ágyam szélén és ezeket mondja nekem.

- Szia. Bejöhetek?

- Persze gyere csak. - Alvaro suhant végig a szobán az ágyamhoz. Fölém hajolt és egy arcra puszival köszönt. Ennyi egy arcra puszi?

- Jobban vagy már?

- Hát a csövek már nincsenek bennem úgyhogy egy kicsit jobban. - mosollyal erősítettem meg azt, hogy jobban vagyok. Persze a lábamról még ők mit se tudtak mert még nem volt alkalmam elmondani azaz inkább úgy fogalmazok, hogy nem volt erőm elmondani.

- És tudod már, hogy mikor engednek ki?

- Elvileg ha nem lesz semmi baj akkor holnapután.

- Értem. - Morata teljesen tartózkodó és furcsa volt, fogalmam sincs miért.

- Karla hol van most?

- Valószínűleg otthon.

- Az mit jelent, hogy „valószínűleg otthon”? Nincs még rács mögött?

- Még nem hisz még nem tettél feljelentést.

- Amíg én innen kijutok hatszor visszamegy Németországba.

- Nem fog, nem tartóztatták még le, de nem hagyhatja el az országot.

- Alvaro vegyük komolyra a dolgokat és beszéljünk arról, hogy akkor most mi van velünk?

- Tessa figyelj neke...

- Kop-kop. Hogy van a beteg?

- Kösz Adan. Már jobban. Jót tett ez a kis természetes szundikálás.

- Örülök, jöttem megvizsgálni a...

- Alvaro nem akarsz kint megvárni míg Adan megvizsgál utána pedig elmondod amibe belekezdtél.

- Rendben, elnézést. - Morata egy határozott mozdulattal sarkon fordult és kiment.

- Nem mondtad még el?

- Nem, még nem. Nem akarom hatvanszor elmondani úgyhogy majd ha együtt lesz a „csapat” akkor elmondom nekik.

- Értem. - Adan megvizsgált, de sajnos semmi javulást nem mutatott a lábam, úgyhogy valószínűleg tolószékbe leszek kényszerítve. Mikor Adan kiment vártam, hogy Morata visszajön és megbeszéljük majd, hogy akkor most mi van velünk, de nem jött be csak Sophie. Elmondta, hogy a srácoknak el kellett menniük edzésre, így is már kihagytak vagy 3 tréninget miattam. Remélem Mourinho nem cseszi le őket és remélem Lari beszél vele, hogy jöjjön be. Még ha nem is tudom mikor fogok tudni újra járni azért nagy motiváció lenne, ha lenne miért gyógyulnom azaz gyógyulhatnék azért, hogy majd focizhassak. A gondolatok álomba nyomtak. Nem tudom, hogy hogy tudok 3 nap alvás után még ennyit aludni, de valahogy mégis összehoztam. Az alvásból egy SMS ébresztett fel: „ Ma már nem megyünk vissza mert Mou lefárasztott minket. Az egész csapat üdvözöl és puszil. Szeretlek, csókok!!” Jó volt olvasni, hogy mindenki üdvözöl. Letettem a telefonom és újra elnyomott az a fránya álom. Többet aludtam szerintem, mint egy kisbaba. Másnap csak Lari jött be egy órára, mondta hogy a többiek is bejöttek volna, de az elmaradt edzéseket pótolják. Őt is Mou csak egy másfél órára engedte el, de megígérte, hogy holnap mikor hazaengednek elvileg akkor eljönnek a többiek is.

Végre eljött a nagy nap és hazaengednek, ha minden jó megy és persze, ha Adan zöld utat ad.

- Hola Tessa. Hogy érzed magad ezen a napsütéses reggelen?

- Hola Adan. Hát jól vagyok. Nem vagyok annyira boldog, mint te, de megvagyok a körülményekhez képest.

- Az remek. Most tudlak csak reggel megvizsgálni, mert délután haza utazom és nem szeretném, ha más engedne haza.

- Rendben, vágjunk bele. - Adan aztán nem aprózta el az utolsó kis röntgenen keresztül mindent elvégzett. Már lehetett dél is mire mindennel végzett.

- Na Tessa a kezeden még rajta lesz a gipsz 2 hétig, a sín már csak 1 hétig. Írok fel neked fájdalomcsillapítókat és kenőcsöket a sebekre. És csak akkor engedlek haza ha megígéred, hogy 2 hétig nyomod az ágyat a bordád miatt. Vagy ha felkelsz akkor is semmi hirtelen mozdulat és hasonlók.

- 2 hét? Pffúú megpróbálom. De 1 hét nem elég? Így se tudok járni.

- Majd meglátjuk úgyis 1 hét múlva vissza kell jönnöd kontrollra. Akkor majd megnézzük, hogy mit mutat nekünk a röntgen.

- Rendben, akkor ha megjönnek a többiek akkor már mehetek is haza?

- Igen, ohh a tolószéket még nem is írtam fel neked. Másképp nem is tudnál sehova menni.

- Jó, hogy emlékeztetsz.

- Tessa el kell fogadnod, minden okkal történik. Ennek is megvan a maga oka, csak még nem jöttél rá, hogy mi. Hidd el nekem, hogy minden rendbe fog jönni.

- Úgy legyen Adan, úgy legyen.

- Akkor elküldöm Sophiet, hogy váltsa ki neked ezeket a gyógyszereket, én addig elrendezem a kórházi papírokat. Utána már öltözhetsz is ha itt lesznek érted.

- Rendben köszönök mindent.

- Nagyon szívesen, ez a dolgom.

- Amúgy ha nem vagyok pofátlan, megkérdezhetem, hogy hová utazol haza?

- Nem vagy pofátlan, amúgy Barcelonába. Igazából ott lakok, azaz ott is lakok, mert van ott is egy lakásom meg itt is. De a kórház ideköt, a rokonság meg oda.

- Értem. Csak tudni akartam, hogy milyen messze leszel.

- Máris hiányzom?

- Persze. - Adan csipogója zavarta meg a beszélgetést.

- Mennem kell, a papírokat elintézem és beküldöm Sophieval. Gyógyulj Tess.

- Köszi Adan mindent. Jó utat. - A végét már nem nagyon hallotta, valószínűleg sürgős esethez hívták. Sophie jött segíteni, hogy fel tudjak öltözni. Bejött maga előtt tolva a legújabb járgányomat, a fekete „no.name” tolókocsimat. Nem tudtam, hogy mikor jönnek a többek, sőt azt se tudtam, hogy ki fog jönni vagy jönnek-e egyáltalán. Felöltöztem persze Sophie segítségével, mert egyedül biztos nem ment volna és ezután se fog nagyon.

- Na kész is vagy.

- Ja agyilag is. Én ki fogok készülni ettől a tolószéktől.

- Tessa ne erre gondolj hanem, hogy nemsokára semmi szükséged nem lesz rá.

- Próbálok erre gondolni a nap minden percében, remélem így is lesz.

- Megyek az aláírandó papírokért.

- Rendben, én itt leszek. -Sophie elment a papírokért én pedig a tolószékkel bíbelődtem, próbálgattam, hogy hogy tudok majd vele menni, fordulni, megállni stb. Kábé 2 perc után feladtam és megálltam ott ahol voltam, betettem a fülesem és zenét hallgattam. Eszembe jutott a Morataval való beszélgetésünk, úgy 2 napja, az a beszélgetés amit nem fejeztünk be. Vajon mit akart mondani? Akarja ő tőlem egyáltalán azt, amit én tőle? Fogja viszonozni az iránta érzett érzelmeimet? Túl sok volt a kérdés de felelet semmi.

- Itt vagyok, és itt vannak a papírok. A lap alján írd őket alá.

- Amíg nem érnek ide a többiek, még bent maradhatok itt a szobába.

- Persze természetesen.

- Rendben. Kész is.

- Itt egy példány neked is, majd ha megjönnek a focisták beküldöm őket.

- Rendben köszönöm. - egyedül letten a szobában. Zene hallgatás közbe megint megpróbáltam a tolószékkel közlekedni, kisebb nagyobb sikerrel. Már jobban ment, mint 10 perce, de világot nem tudtam volna váltani vele. Ahogy a járgányt próbálgattam, éppen lefelé néztem és az ajtó felé ”suhantam” mikor két lábbal találtam szembe magam, aztán egyre többel, végül egy egész focicsapatnyi lábat találtam magam előtt. Igen ott volt az egész Real Madrid Mourinhoval az élen. Ami azt jelentette, hogy Lari beszélt vele, hogy beszélni akarok vele.

- Szia Tessa.

- Szia Mourinho, helló mindenki.

- Helló. - mindenki egyszerre. Valaki látott volna azt hitte volna, hogy osztogatok valamit úgy betömörültek oda a játékosok.

- Hallom beszélni szeretnél velem.

- Igen, de mielőtt beszélünk el kell mondanom valamit. Először is nagyon sokat jelent nekem, hogy itt van mindenki igazán jólesik, és most felállnék és mindenkit egyesével megölelnék, azért amit az utóbbi pár napban kaptam tőletek, de a lábaim úgy döntöttek, hogy feladják a szolgálatot azaz nem tudok lábra állni. Azért így akartam elmondani, hogy mindenki itt van, hogy ne kelljen hatvanszor elmondanom, mert eléggé nehéz nekem egyszer is. Szóval ez a harci helyzet. Mourinho veled pedig arról akartam beszélni, hogy ha újra fogok tudni járni, akkor szükséged lesz-e még új játékosokra? Mert ha igen akkor szívesen, beállnék újnak. - mindenki döbbenve áll. Senki sem mozdul , senki sem reagál semmit. A légy zümmögését még a 6. kórterem végében is lehet hallani. Ennyire sokkoltam mindenkit? Morata szemeit kerestem reménytelenül, aztán Marcelo tekintetét fürkésztem, de semmi. Mindenki üveges tekintettel bámult rám én pedig már kezdtem teljesen hülyén érezni magam. Lari, hol van Lari próbáltam kiszűrni őt a blankók közül, de teljesen beleolvadt a real madrid színeiben pompázó sötétkék melegítőjével a fiúseregbe. Az ő arcán is csak döbbentséged láttam.

- Miért nem mondtad el eddig?

- Mert még nem volt biztos, hogy mi is van. Nem lehetett tudni, hogy az esés miatt történt, vagy a mesterséges kóma miatt. De megállapították, hogy nem a kóma, vagyis kizárásos alapon marad az esés.

- És akkor most mi lesz?

- Jaj Marcelo ne kérdezz már badarságokat, járom majd ezzel a tuti kis Ferrarival aztán lesz ami lesz.

- Tessa ami a hozzám intézett kérdésedet illeti, ha felépülsz a csapat várni fog rád.

- Rendben, köszönöm.

- Nem akarunk már elhúzni innen? 

- Jó ötlet már szükségem van a friss levegőre. - egy küldő szemlélőnek érdekes látvány lehetett, ahogy az egész Real Madrid kiáramlik a szobából, meg persze utánuk egy tolókocsis lány.

- Lari?!

- Igen Tess?

- Nem fogok nálatok zavarni? Mármint, hogy gondolom most egy teher leszek nektek, hogy rám kellesz majd egyfolytában vigyázni, azaz nem vigyázni, hanem segíteni kellesz nekem.

- Tessa ne legyél már idióta, tudod, hogy nagyon szívesen segítünk majd neked mindenben.

- Köszönöm. - megfogtam a kezét, köszönet nyilvánítás képpen. Szívesebben megöleltem volna, de ő is tudta jól, hogy ebben a kézfogásban benne volt minden szeretet.

- Ja és amúgy majd, ha kezedbe kerülnek az újságok ne lepődj meg ha valamelyik címlapján te fogsz virítani.

- Mi? Mit keresek én az újságok címlapján?

- A realosokkal buliztál, meg olyan cikkek is vannak, hogy összejöttél Ronival aztán meg Morataval. Akkor van olyan cikk is, hogy a rajongók szedtek szét téged amiért Morataval meg Ronival kavartál. Aztán..

- Jó jó elég lesz. Vettem. Szóval akkor a kórház bejáratánál vannak fotósok??

- Öö vannak? Igen úgy mondanám, hogy igen.

- Már komolyan félek kimenni, vagyis kigurulni. - hát ahogy sejtettem kint temérdek fotós, paparazzo, újságíró próbált meg a közelünkbe férkőzni. Persze a realt védő testőrök engem is megvédtek így semmi nem történt. Mindenki a saját kocsija felé vette az irányt. Én Morata BMW-jét kerestem, de úgy 12 BMW közül nehéz megállapítani, hogy melyik is az övé.

- Lari, nem tudod, hogy Morata, hol parkol?

- Nem, nem láttam mikor jött, meg szerintem ő már régebb óta itt volt mint mi. - mellettünk Marcelo parkolt, ő mellette meg Roni. Gondoltam megkédezem őket is hátha többet tudnak mint Lari.

- Héé Marcelo nem tudod, hogy Morata hol parkol?

- Nem. Kocsijával jött egyáltalán?

- Nem tudom ezért érdeklődök.

- Kérdezd meg Crist hátha ő tudja.

- Kösz Marcelo.

- Szívesen sztárkapus. - jól volt hallani a „nevemet”. Sztárkapus. Ez a név is jócskán a motivációkhoz sorolható.

- Roni nem tudod, hogy Morata hol parkol?

- Nem a kocsijával jött. - na szép akkor kereshetem, hogy melyik az ő BMW-je. - Azt hiszem, hogy Ikerrel jött, de Iker már elment. Viszont, ha annyira Moratat akarod akkor ott vár valakit. - Roni a parkoló túlvégére mutatott.

- Köszi, majd beszélünk.

- Remélem. Szia. - remélem? Ez meg mi volt? Mind1 most beszélnem kell Morataval. Elég lassan tudtam még csak haladni az én kis Ferrárimmal, de azért próbáltam még azelőtt „elkapni mielőtt elmenne. És, hogy biztos tudjak vele beszélni, mikor olyan kábé. 8 méterre voltam tőle odaszóltam neki.

- Alvaro!

- OhhTessa.

- Te kerülsz engem?

- Nem miért kerülnélek?

- Hát nem tudom elkezdtél valamit mondani még 2 napja, de azóta még csak meg se kerestél, hogy befejezd. Szóval akkor most mi is van velünk? Mi van kettőnkkel?

- Figyelj Tess én azt kezdtem el elmondani, hogy... – itt mintha csak valami olcsó spanyol szappanoperában lettünk volna megérkezett Morata fuvarja. Mindketten a kocsit kémleltük. Az autóban egy húszas éveiben járó nő ült. Barna felvarratott haját rögtön megcsapta a szél, mikor lehúzta az ablakot, hogy kiszólhasson Moratanak.

Na édesem készen vagy? Mehetünk?

- Édesem?...

Hospital...

Sziasztoook!! :) Meghoztam az új részt remélem tetszik majd! :) És köszönöm a sok látogatót. Jól esik hogy ennyien olvassátok a blogom!! =)

És az "el Clasico" azaz a Real Madrid - Barcelona szombati derbi eredménye két 11-es góllal 1-1!! Szép kis csata volt, ami szerdán folytatódik!! ;) Visca el Barca vs. Hala Madrid   :):)♥

 

 

× Sophie

× Adan

Nem teljesen azzal találtam szembe magam akire számítottam, mert hát azt hittem, hogy Karla lesz az és majd felpofoz, vagy elkezdi ráncigálni a hajam,vagy beolvas, vagy akármi más, de nem így lett, mert Lari volt az. Látszott rajta, hogy ő nem csak 5 felest ivott és a lábán már alig bírt állni.

- Héééé Tess!!!!!!!!!!! Gyere táncolni!!!! - azt hittem a tánctéren akar táncolni, de hirtelen elkezdett a bárpult felé húzni, szerintem az ott ülő pasik gondolták, hogy Lari mire készül és segítettek neki felállni a bárpultra, a következő pillanatban pedig már azon kapom magam, hogy én is a bárpulton vagyok. A DJ-nek is feltűnt Lari magánakciója és felpörgetett egy Inna számot. Nem kellett kétszer mondani, hogy rázzam. Az egész club minket nézett. Ahogy a pasik néztek minket, úgy én is végigpásztáztam nemegyszer a tömeget. Morata tekintetét keresetem, de már nem állt ott ahol „hagytam”. „ Még csak most kaptam meg és máris elveszítem?” gondolatokkal leszálltam a pultról és belevágtam a tömegbe Moratat keresve. Marcelo és Ramos verekedett át a tömegen a pulthoz közelítve velük próbáltam meg kommunikálni, de a kicsikék már olyannyira szétzúzták magukat, hogy állni alig bírtak, de azért a pultig elsodorta őket a tömeg. Engem is sodort a tömeg miközben Moratat kerestem, már kábé mindent végignéztem de sehol nem találtam meg őt. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a pulthoz. Lari még mindig a pulton táncolt és közeledve Marceloék azt hitték én is táncolni megyek. Marcelo megkapott és már csak a koppanó sarkakat éreztem a pulton, kezembe nyomott egy felest, koccintottunk és buliztunk. Kábé a feles után már el is felejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt még Moratat kerestem. Táncoltam, valaki megfogta a lábam és lehúzott a bárpultról....- körülbelül ez az utolsó emlékem.

Kinyitottam a szemem és a szobából áradó fehérség már-már vakító hatással volt a szememre. Körbenéztem, már amennyire a vakító fehérség engedte. Kórház? Egy kórházban vagyok. De, hogy kerülök én egy kórházba? Megpróbáltam minden erőmet összeszedni, hogy egy kicsit meggyötörjem az agyam, erre a fájdalom gyötört meg ami a kezem és a borhám felől egészen a fejemig hatolt.

Egy nővér lépett be a szobába, állított egy kicsit az infúzió csepegtetőjén és megnézte a kötéseket.

- Mi történt?

- Ó fent van? Észre sem vettem. Örülök, hogy végre felkelt. Elég súlyos sérülései vannak.

- De mi történt? Hogy kerülök ide? És...

- Egyszerre csak 1 kérdésre tudok válaszolni. Szóval pár focista hozta be Önt...

- Ha lehet tegeződjünk. Tessa vagyok.

- Rendben, én Sophie. Szóval pár focista hozott be. A lábadon és a kezeden valamint körülbelül az egész testeden taposásnyomok voltak.

- Taposás?

- Igen, azt mondta a doktor úr. Én nem hallottam, hogy mi történt veled csak ilyen foszlányokat innen is onnan is. Ja igen, és még több üveg által okozott sebet is találtunk a tested különböző pontjain.

- Úristen most már komolyan tudni akarom, hogy mi történt velem. Nekem az utolsó emlékem az, hogy a bárpulton táncolok és zsupsz egyszer csak elestem és itt képszakadás. 

- A doktor úr még egy másik beteget műt, de nemsokára jön megvizsgál, és valószínűleg elmondja, hogy mi történt. Szeretnéd, hogy beengedjek valakit a jóképű focisták közül?

- Mióta várnak azok a jóképű focisták?

- Végigaludtál a mesterséges kómában 3 napot, szóvak 3 napja. Az elején azaz amikor bekerültél még többen voltak itt, most már csak 7en vannak kint, ebből 4 az aki nem mozdult el egyszer sem a kórterem elől. - 4 ki lehet az a 4? Lari gondolom ő kint van, aztán Morata lehet, hogy ő a 2 számú. Meg persze Larival gondolom itt van Ramos. De ki van még itt?

- Nem tudod véletlenül, hogy kik várnak kint? Mármint, hogy ki az 4 ember?

- Hát nem vagyok nagyon profi focistákban, de kint van Cristiano Ronaldo – Roni itt van és aggódik miattam? - kint van egy Real Madrid játékos nem tudom a nevét, de néger kis aranyos ilyen felálló hajjal – akkor ez Marcelo lesz, de aranyos, hogy ő is kint van már 3. napja – kint van még egy srác őt nem nagyon ismerem rövid barna hajú, barna szemű vagy 18 éves körüli srác vagyis annyinak néz ki alvás közben – ez Morata lesz, jólesik, hogy ő is kint van és bármennyire is szeretném látni nem akarom, hogy bejöjjön, mert nem akarom, hogy így lásson. - és még van kint egy lány ő is alszik szóval annyira nem ismertem fel azaz meg, de azt hiszem, hogy egy Lari nevű lány az mármint így szólították amennyire ki tudtam szűrni a 3 nap alatt.

- Rendben köszönöm.

- Na akkor engedjek be valakit?

- Nem, mert nem szeretném, hogy így lássanak. Utálom ha sajnálnak. Szóval inkább szeretnék egyedül maradni és csak zenét hallgatni, meg persze beszélni a doktor úrral.

- Rendben akkor hagylak és ahogy végez a doktor úr beküldöm.

- Oké köszi mindent. - egy mosollyal válaszolt és kiment. Beraktam a zenét és kifelé bámultam az ablakon, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy lehet elfogadom ha lehet így mondani, szóval elfogadom Mourinho „ajánlatát” és focizok a realnál. Barcelona drukker vagyok és mindenem a barca, de ha most van egy ilyen lehetőség? Minden lehetőséget meg kell ragadni, és akkor majd olyan fél év múlva kábé megpróbálok átmenni a barcához. Ha pedig nem sikerül ráérek akkor azzal foglalkozni. Most, hogy ezeket letisztáztam magamban sokkal „jobban” éreztem magam, már mennyire egy ilyen helyzetben lehet. Próbáltam kikapcsolni az agyam és a 3 nap mesterséges kómás alvásra még pár órát ráhúzni, de ahogy már nem volt mi lekösse a figyelmemet egyre jobban éreztem, hogy fáj mindenem, a fejem, a kezem, a mellkasom, minden kivéve a lábaimat. Sőt a lábaimat nem is éreztem, próbáltam mozgatni, de meg se moccantak. Úgy hevertek ott a kórházi ágyon mint valami rongybaba lábai. Fel akartam ülni, hogy megpróbáljak a lábamba egy kis életet lehetni, de a gépek csövei amik még belőlem álltak ki nem nagyon engedték a mozgást, úgyhogy nem volt más választásom megnyomtam a csengőt, ami a nővéreknek jelez, hogy valami nincs rendben, és hát úgy véltem, ez egy olyan eset, hogy most valami nincs rendben. Egy perc se kellett és Sophie már be is rontott a kórterembe.

- Mi történt?

- Nem érzem a lábam. Egyszerűen nem tudom mozdítani, de még a lábujjaimat se. Egyszerűen semmit.

- Dőlj hátra és nézd a plafont. Ezt érzed? - a bokámat tapogatta.

- Nem. - odament egy ilyen szekrényféle valamihez és kivett belőle egy injekciós tűt.

- Ezt érzed? - a talpamat kezdte el nem túl erősen szurkálni.

- Nem, miért mit csinálsz?

- A talpadat szurkáltam tűvel. Keresek egy orvost, vagyis megnézem, hogy végzett-e már a doktor úr. - meg se várta azt se, hogy kinyissam a számat válaszadásra. Bármennyire is tartani akartam magam egy könnycsepp száguldott végig az arcomon, és azt az egyet követte a többi. Egyszerűen nem hittem el, hogy most történik ez velem mikor már úgy tűnt, hogy minden kezd elrendeződni. Morata, a focizás, és most minden romba dől.

- Jó napot Dr. Adan Cabelino i Burgos vagyok. Te biztosan Tessa vagy. Nos akkor Sophie azt mondta, hogy nem érzed a lábad. Már azóta nem érzed a lábad mióta felkeltél?

- Amikor felkeltem nem is figyeltem a lábamra mert a kezemen és a mellkasomon lévő fájdalmak teljesen lekötöttek.

- Értem nemsokára elvégzünk pár vizsgálatot a lábával kapcsolatban. Amúgy a hogy érzi magát 3 nap mesterséges kóma után? A kezén és a mellkasán kívül fáj még valamije?

- A fejem de az nagyon. Amúgy doktor úr...

- Adan.

- Szóval Adan, el tudnád nekem mondani, hogy mi történt velem? Mármint, hogy hogy kerülök ide?

- Persze elmondom. Szóval pár focista hozott be szép számmal voltak itt, elmondták, hogy valami Kíra, vagy Kata, vagy..

- Karla?

- Igen Karla, szóval Karla lehúzott a bárpultról és széttört rajtad néhány üveget, közbe persze mivel a földön feküdtél össze vissza tapostak. Aztán az üvegek után a lila foltokból ítélve még párszor beléd is rúghatott. Az eszméletedet valószínűleg az eséskor vesztetted el. A jobb kezed eltört a bal pedig nagyon enyhén zúzódott, továbbá 2 bordád is megrepedt.

- És nem érzem a lábam. - úgy éreztem ezzel a mondattal lezártam a felsoroltakat.

- Megyek keresek szabad vizsgálót addig ha gondolod beszélhetsz valakivel. A hozzátartozóid már nagyon aggódnak miattad. - Adan elment, én pedig míg mindig azon a véleményen voltam, hogy nem akarok látogatót, mert nem akarom, hogy ilyen „nyomorékként” lássanak. Nem szeretném a sajnálkozó beszélgetéseket hallgatni. Ahogy Adan kijött rá két percre Sophie jött be a szobába.

- Tessa tudom, hogy nem akarsz így mutatkozni a barátaid előtt, de az a lány, Lari már sírva könyörög, hogy engedjem be hozzád, mert nagyon aggódik. Legalább neki engedd meg. Más 1 látogatónak is örülne neked rögtön 4 is van. Engedd meg, hogy beengedjem Larit.

- Rendben. - Sophie monológja közben megint elkezdtek potyogni a könnyeim és amikor megláttam Larit mondhatni patakokba kezdett el folyni a könnyem. Annyira örültem, hogy látom őt, egy pillanatra még a lábamról is elfelejtkeztem. Fura volt, hogy sírunk, szavamra mindig mi voltunk azok akiknek nagy volt a fájdalomküszöbük és tudtuk magunkat tartani bármi is történt, de most viszont nekem elviselhetetlenül szükségem volt a sírásra, ami menedéket adott, hogy elbújjak a beszéd elől és ne kelljen elmondanom Larinak amit már Adan nekem elmondott. Lari átölelt már persze amennyire a csövek engedték és már amennyire hozzám tudott férkőzni. Mert hát jobb kezemen gipsz felkartól azaz kábé az egész kezem, bal alsókaromon pedig egy sín volt a zúzódás miatt.

- Tess úristen, de aggódtunk, hogy valami komolyabb baj van. Már féltünk, hogy nem kelsz fel abból a rohadt mesterséges kómából. De mond már, hogy mi van veled. Az orvos semmi használhatót nem tudott mondani.

- Hát ...jobb kezem látod gipszes, bal csak enyhén zúzódott, bordáim körül kettő zúzódott...- vettem egy nagy levegőt, hogy el tudjam mondani a lábamat, de egyszerűen nem ment. - Lari megígérsz nekem valamit?

- Persze, mit?

- Azt, hogy beszélsz Mourihoval.

- De mégis miről beszéljek vele?

- Csak kérd meg, hogy jöjjön be hozzám holnap vagy még ma, vagy valamikor.

- Oké, de miért?

- Elfogadom az ajánlatát, azaz élek a lehetőséggel amit felajánlott és edzeni fogok a reallal, persze ha megengedi.

- Ez fantasztikus hír, biztos meg fogja engedni, ha pedig nem akkor rábeszélem.

- Lari ez nem így megy. Beszélek vele és ha azt fogja mondani, hogy nem én 100%-osan meg fogom érteni.

- De miért mondaná azt, hogy ne gyere, mikor ő mondta, hogy szívesen lát új játékosokat? - még nem akartam elmondani, hogy konkrétan nem lehet tudni, hogy mikor tudok lábra állni. Bejött Sophie mintha hallotta volna, hogy belül segítségért kiáltok.

- Elnézést de a doktor úr talált egy szabad vizsgálót.

- Oké akkor én megyek elmondom a többieknek, hogy mi van veled.

- Úgyis látnak majd amikor kitolnak. - Lari előrement, Sophie pedig óvatosan elkezdett kitolni a szobából. Vajon, hogy fognak reagálni a többiek mikor meglátnak? Mit fognak csinálni, mondani? Lehet kapok pár sajnálkozó tekintetet. Már láttam őket kicsit messzebbről. Ők is észrevettek és felálltak, hogy majd jobban szemügyre vegyenek. Jó volt őket látni, de viszont én szánalmasan néztem ki. És elértünk hozzájuk. A szívem összeszorult, mikor megláttam őket, amikor megláttam azokat a kialvatlan szempárokat. Még átöltözni se mentek el, mert még a buliruhájukba voltak. Kihagyták az edzéseket is. Mourinho biztos nem örült neki. Lehet kicsit pikkelni is fog rám emiatt. Először Ronit láttam meg. Amint odatolt elé Sophie végigsímította a vállam.

- Jól vagy cica? - a hangja nem a megszokott Ronis volt, inkább olyan szomorú. Egy kis mosollyal próbáltam neki válaszolni, bár nem tudom, hogy a halálsápadt arcomról mindez neki, hogy jött vissza.

- Héé sztárkapus minden oké?

- Marcelooo erre most mit mondjak? - felemeltem az orra elé a gipszes kezem. Adott rá egy puszit.

- Azt, hogy igen Marcelo minden oké nemsokára jövök várjatok meg.

- Rendben, akkor Marcelo minden rendben nemsokára jövök. - próbáltam egy mosolyt kanyarítani az arcomra, de amint megláttam Moratat még a szavam is elakadt. Szomorú arca engem is elszomorított, már amennyire az én hangulatomat lehetett még szomorítani. Mikor előtte jártunk, odahajolt és megcsókolt, vagyis nem is volt csók csak afféle szenvedélyes puszi. Roni nem feltűnően, de vágott egy érdekes fejet. Valószínűleg meglepte ez az egész. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy a másnapi újságok lehozzák majd ezzel a szalagcímmel: „ CR7 barátnője, a fiatal csapattárssal kavar!” Mert hát a bulira Ronival érkeztem és kattogtak a fényképezők.

- Srácok elég fontos vizsgálatra megyek, léccivel várjatok meg és ha kijöttem mindent elmondok. - A vizsgálat alatt Adan azt próbálta meg kideríteni, hogy a bénulás a mesterséges kómától van-e vagy a Karla féle incidens miatt történt ez velem. Az eredmények azt mutatták, hogy nem a kóma miatt nem érzem a lábam, azaz nem tudni, hogy mikor tudok majd ráállni újra, illetve azt se tudják az orvosok, hogy mitől bénultam le.

- Tessa nem fogok neked hazudni. Jobb ha tudod az igazat. Nem a mesterséges kóma okozta a bénulást, hanem valószínűleg az előtte történt baleseted. Ezek fényében nem tudom neked megmondani, hogy mikor fogsz tudni újra lábra állni. - nagyokat nyeltem, próbáltam magamban tartani azt a mérhetetlenül óriási zokogást.

- És...a kórházat mikor hagyhatom el?

- A csöveket ha erről a vizsgálatról kimentél már kiveszik, holnap még megfigyelés alatt benn kell, hogy tartsalak, de ha nem lesz semmi probléma akkor holnapután hazamehetsz.

- Rendben akkor hol veszik ki ezeket a csöveket?

- Sophie légy szíves vidd el Tessát a kötözőbe mindjárt megyek és kiveszem őket.

- Köszönöm Adan.

- Én mindent megteszek elhiheted Tessa.

- Tudom és ezért nagyon hálás is vagyok. - mosolyogva hagytam el a vizsgálót, persze ez a mosoly nem szívből jött csak Adannek szólt. A kötöző felé mentünk ami szerencsére távolabb volt a kórházi szobámtól így nem kellett még egyszer azokat a tekinteteket látnom. Már mikor rágondolok is bekönnyezik a szemem. Adan kivette a csöveket, lekötötte a sebeket és indultam is vissza a szobába, persze nem egyedül, hanem Sophie kíséretével. Mivel nem akartam szomorú tekinteteket látni úgy tettem mintha aludnék, bevették, hogy alszok szóval nem is nagyon hangoskodtak.

- Tessa ez nem volt szép tőled, beszélni akartak veled.

- Sophie képzeld magad az én helyembe, nem voltam képes még egyszer végignézni azokat az arcokat.

- Akkor ha már úgyis azt tetteted, hogy alszol akkor most próbáld meg a valóságba is átültetni és pihenj.

- Oké megpróbálok. - becsuktam a szemem és próbáltam teljesen kizárni mindent a fejemből, hogy hol vagyok, azt is hogy miért mindent. Kábé öt perc múlva hallottam, hogy valaki bejön. Aludtam elvileg szóval úgy is tettem mintha aludnék. Besüppedt az ágy széle szóval valaki leült az ágyamra.

- Te és Morata? Ez mi cica? Már azt hittem kezdesz megszeretni, még ha nem is szerelemmel, de akkor minimum megkedvelni. Már az első nap mikor megláttalak, megfogott benned valami, persze mivel általában mindenhez ehhez is macsósan álltam hozzá azaz macsósan álltam hozzád, de téged nem nyűgözött le az, hogy én vagyok Cristiano Ronaldo. Lehet, hogy pont ez fogott meg benned, hogy téged nem érdekel az, hogy ki vagyok, hogy milyen nagy a nevem, meg ilyenek. És mikor láttalak a clubban a pulton táncolni, húúh le se tudtam rólad venni a szemem. Főleg miután megláttam, hogy leestél vagy lerántottak. Hallod cica komolyan a frászt hoztad rám, azaz nem te hanem Karla. Nem is tudom, hogy mi baja volt veled, azaz eddig nem tudtam, gondolom az, hogy elvetted a pasiját. És amúgy meg nem is értem, hogy minek beszélek hozzád mikor úgyis alszol. Már lassan magamat se értem, teljesen elvetted az eszem, néha úgy érzem magam mint akit kicseréltek. És néha komolyan azt érzem, hogy kezdek beléd szeretni....

Party time...

 Halihóó emberek!!! =) Bocsássatok meg, hogy ilyen későn hozom a péntekre beígért részt, de nagyon el vagyok havazva, és a suliba is nagyon nagy a hajtás. Köszönöm azoknak akik olvassák a történetemet. =) És persze köszönöm a több mint 1000 látogatót!!! :) Legközelebb nem tudom mikor hozom a friss részt, de megpróbálok nagyon sietni vele!! =) jóéjszakát nektek!!!!♥♥





„Már messziről kiszúrtam, hogy egy olyan személy áll az öltözők előtt, akivel nagyon nem akartam találkozni. De nem ezen esett le az állam, hanem azon, hogy kivel volt...”
Mivel nem más volt az a személy mint Karla. Az a Karla, aki miatt el kellett mennem a suliból. Bár ha jól meggondolom, ha nem történt volna az az eset most nem lennék itt, nem ismerném Larit, se Moratat, se a csapatot.

- Tessa te itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled Karla.

- Én nyaralni jöttem és megismerkedtem Alvarommal.

- Hát ez nagyon megható, de mennék gratulálni a srácoknak ha megbocsájtasz. - kikerültem pont ugyanúgy, mit amikor a lépcsőn álltunk.

- Még jó, hogy nem lécsőn állunk.

- Mi van?

- Csak azt mondtam, hogy még jó, hogy nem lépcsőn állunk.

- Küldtem egy levelet az igazgatónővel, nem zárhatnánk le ezt a témát?

- Mi van itt fiatalok?

- Semmi nem ide tartozik. Légyszíves most menj el! - az utóbbit Karla felé.

- Szóval nem itt tudják, hogy mit csináltál?

- Karla ne kezd ezt, mert nem csináltam semmit – közben bent voltunk az öltözőben és mindenki minket figyelt.

- Semmit? Akkor én 1 hétig csak nyaraltam a kórházban?

- Nem én voltam, te színészkedted túl.

- Túlszínészkedni? Hogy lehet egy esést túlszínészkedni? Lelöktél a lépcsőn és kész.

- Nem! Nem! Nem löktelek le, elmentem melletted te meg rohadtul túlfiguráztad az egészet és leestél.

- Mert te lelöktél.

- Na jó, elég volt, én ezt nem birom tovább hallgatni. Ügyesek voltatok srácok még egyszer gratulálok. Sziasztok. - kiviharoztam az öltözőből a folyosóra. Egyedül akartam lenni. Felmentem a már majdnem kiüresedett lelátóra, írtam egy SMS-t Larinak: „Szia, menjetek nélkülem haza, majd később utánatok megyek!!”. Eltettem a telefont és csak bámultam a pályát. Moratara gondoltam, mostanság egyre többször gondolkodom rajta és gondolok rá. Vagy 2x találkozunk, de valami megfogott benne. Egy olyan valami amit nem tudok megfogalmazni, de éreztem, hogy szükségem van arra, hogy a közelemben legyen. A gondolatok hadából Lari SMS-e ébresztett fel: „Hol vagy? Ugye nem mászkáltál el nagyon messzire? Írj gyorsan!”. Nem tudtam, hogy mondjam-e meg neki, hogy csak a lelátón vagyok. De végül amellett döntöttem, hogy elmondom. „Nem csavarogtam el nyugi, csak a lelátón ülök". Kábé 1 perc múlva már jött is a válasz, de nem attól akitől számítottam. „Gyere bulizni Sztárkapus!!!!! 1kor Lariék háza előtt ütközünk. Ne késs!!!! ;)”. Sztárkapus? Na akkor ez csak Marcelo lehetett. Bulizni, biztos ott lesz az az idegesítő Karla is és egyfolytában Morata nyakán fog lógni, viszont erre a kontra az, hogy már rám férne egy kiadós bulizás. „Még meggondolom!” SMS-sel zártam le a kommunikációs tevékenységet. Bekapcsoltam a telómról Katy Perry – Teenage dream számát felvettem a hangerőt, lefeküdtem a székekre és próbáltam kikappcsolni az agyam. Rossz szokásom, hogy nem birom befogni a szám és mindig éneklek, perszenem olyan hangosan, hogy a stadion másik oldalán is hallani lehessen, csak így magamnak. Nyugisan énekelgettem magamnak mikor hallottam valami zajt, mintha lenne itt valaki rajtam kívül. Felhajoltam megnézni, hogy van-e valaki a társaságomban de nem láttam senkit ezért visszafeküdtem és énekelgettem tovább. A „Let's run away...” sornál jártam, mikor Marcelo előugrott a semmiből. Persze a szívem majd kiugrott és a sikítás sem maradt el, de láthatóan Marcelo jól szórakozott rajtam.

- Hallod ne csináld ezt többet, mert azt hittem szívinfarktust kapok.

- Bocsesz. Na szóval ha annyira futni akarsz – ezzel utalva a dal szövegére – akkor buliruháért fussál.

- Mi?

- Hát gyere bulizni.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e.

- Miért ne lenne jó ötlet?

- Mert ott lesz az az idegesítő Karla, aki azzal vádol, hogy lelöktem a lépcsőről, ami persze teljességgel nem igaz. És persze ha már ott lesz minden erejével azon lesz, hogy idegesítsen és ezért egész este Moratan fog lógni.

- Ahha és neked bejön Morata.

- Marcelo én ezt nem mondtam.

- Nem mondtad, de gondoltad, na akkor most szépen felemeled a popsid és nem nyavalyogsz itt, hanem elmész és keresel valami szívdöglesztő ruhát.

- És mégis mire jó ez?

- Sztárkapus nem kérdez, hanem csinál és arra jó, hogyha egy szívdöglesztő ruha lesz rajtad Morata le se tudja majd venni a szemét rólad. Karla fel is fordulhat vágod?
- Azt se tudom honnan vegyek ilyenkor – ránéztem az órára ami éjfelet ütött – valami buliruhát, mert nekem nincs otthon semmi használható.
- Na idefigyelj ne hisztizz én lőttem gólt szóval ünneplek és nem akarom elrontani a kedvem szóval gyere te is , ha nem miattam legalább Lariért, biztos hiányolna.

- Utálom, hogy ilyen meggyőző tudsz lenni.

- Hát nekem senki nem tud ellenállni – Marcelo persze bevágta az egó mosolyát, amitől akarva akaratlanul kitört belőlem a röhögés – amúgy meg elviszlek egy jó helyre ahol olyan ruhát vehetsz amitől még neked is eláll a szavad. Meg persze nekem is kell valami ünneplő ruha.

- És milyen bolt az, ami még ilyenkor nyitva van?

- Egy speckó bolt. Gyere! - fogalmam se volt, hogy milyen bolt van még nyitva éjfélkor, de követtem Marcelot. Beszálltunk a kocsiba Marcelo pedig azzal a lendülettel rávetette magát a telefonjára.

- Ne vezessek inkább én? Nem szeretnék meghalni.

- Nyugi 1 perc és végzek, csak megírom ezt az SMS-t.
- Akkor legalább húzódj le oldalra – szerencsére megfogadta és oldalt álltunk amíg bepötyögte az SMS szövegét. Mikor végzett elindultunk a titokzatos bolt felé. Csend uralkodott a kocsiba ami nagyon zavaró volt úgyhogy benyomtam a rádiót. Shakirától a Waka Waka ment. Végig énekeltük és táncoltunk az egész számot. Akik láttak minket biztos azt gondolták: „Ki ez a két marha?” Kábé 10 perc volt az út az „éjjel-nappalos” bolthoz. Már az elején gondolhattam volna, hogy valami csavar van a dologba, mert a névtáblán ez állt: CR7. Még észbe se kaptam, de Marcelo már Ronaldoval beszélt, nem akartam nagyon lemaradni ezért gyorsan kipattantam a kocsiból. Már ott is álltam a srácok mellett és Ronit egy puszival üdvözöltem.

- Hola Roni.

- Hali cica, na indulhat a ruhavadászat?

- Persze, hogy indulhat ez nem volt kérdés, azért jöttünk. Nem szeretnék lemaradni az ünneplésről, elvégre én is betaláltam.
- Na akkor keressünk valami bulirucit. - bementünk Roni megmutatta merre találom a női részleget, ők pedig elmentek Marceloval. Nagy volt a választék és sietni kellett, ezért megfogtam látatlanba egy ruhát és elvonultam vele a próbafülkébe. Egy lila, féloldalú, combközépig érő ruha volt, derekán egy saját anyagból készült övfélével.

- Srácok ehhez mit szóltok? Srácok? - semmi válasz – Srácok? - közbe elindultam szétnézni, hogy hol vannak. Már kábé az egész boltot körbejártam, de sehol senki. Úgy döntöttem visszamegyek és felhívom őket, de erre semmi szükség nem volt, mert amint közeledtem a próbafülkéhez hallottam a hangjukat. - Na srácok végre titeket kereslek. - Milyen ez a ruha? - körbefordultam, hogy jobban megszemlélhessék a lila ruhadarabot.
- Szerintem jól áll.

- Szerintem most ha zsákot húznék magamra is azt mondanád, hogy jól áll csakhogy menjünk bulizni. Szóval Roni mit szólsz?

- Azt, hogy vedd le, meert – ezt ilyen fura hanglejtéssel - neked egy fekete mini kell – és elkezdett a fekete ruhák között keresgélni. Néha megállt megnézte a ruhát, majd tovább keresett. Tisztára mint valami profi.
- Hallod Cris siess már, mer lekéssük a bulit.
- Jójóó várj még egy percet. Na itt van ez például. - belenyomta a kezembe és szó szerint betuszkolt a próbafülkébe. Egy fekete fél pántos azaz félujjú ruhát kaptam ami szintén combközépig ért. Gyorsan elkezdtem öltözködni, hogy Marcelo le ne késse a bulit.

- Ugye nem leskelődtök? - gondoltam hülyülök velük egy kicsit.
- Tess!!

- Oké vicceltem.

- Hanyas a lábad?

- Mi?

- Jól hallottad hanyas a lábad?

- Hát 40.

- Jó nagy lábon élsz.

- Legalább nem vesz le olyan könnyen minden pasi a lábamról.

- Hááháá ez tetszik. Na de a ruha, hogy áll? - kiléptem a fülkéből

- Királyul felőlem indulhatunk is.

- Persze az kéne még, hogy ehhez a ruhához azt a cipőt vedd fel – a converse fekete csukámra mutatott -ezt fogod felvenni a hozzá. - egy egyszerű fekete beledugós magassarkút hozott. Vagyis nem volt annyira egyszerű, mert kábé 15 cm volt a sarka. Nevettem miközben vettem fel a cipőt és elkezdtem énekelni.

„Who said I can't wear my converse with my dress? Well baby. That's just me...”

- Én mondom. Na a cipő stimmel?

- Pont jó.

- De nem lesz ám ingyen.

- Mond mennyibe kerül? - elkezdtem kotorni a táskámba a pénztárcám után, de Roni megfogta a kezem, és bevágta a kaján vigyort.
- Majd rendezzük később most menjünk, mert Marcelo bevágja a durvit ha nem tombolhatja ki magát. - elindultunk kifelé Marcelo ment elől én követtem, Roni pedig az ellenkező irányba ment, mert ő máshol parkolt.
- Uhh Tess elfelejtettem, hogy én megyek a többiekért és ha te velem jössz nem férnénk be. Menj már Ronival.

- Marceloo ezt most komoly?

- Atomkomoly. Miért mi bajod Ronival?

- Ronival? Ahh semmi.

- Akkor miért húzod a szádat, mikor már rég a bulin kéne riszálnod?
- Oké vettem. Csipkedem magam. - szerencsém volt, mert Roni még a pakolászott így még ott találtam. Bepattantam mellé.

- Hola ismét.

- Hát te meg?

- Szívélyes fogadtatás mondhatom. Marcelo ment a többiekért és nem fértünk volna be. Ennyi szóval akkor megyünk vagy mi lesz?
- Indulunk. - bekapcsolta az övet – Partyra fel!!! - jelszóval beindította a csodajárgányát és már indultunk is. Roni benyomott valami bulizenét. Szóval az alaphangulat már megvolt a clubbig. Mikor megérkeztünk a clubhoz nem lehetett nem észrevenni a több mint 10 méteres sort.
- Ne bambulj már cica sose megyünk be.
- Ilyen sor mellett tényleg nem. - kiszálltunk a kocsiból Roni odadobta a kocsikulcsot egy srácnak, kézen fogott és húzott a bejárat felé. Persze a paparazzók egyfolytában ott fényképeztek, mér előre féltem a holnapi újságok címlapjain megjelenő képektől. VIPsek voltunk így egyszerűen bejutottunk. Bent persze már izzott a levegő és a tető fokára hágott a hangulat. Láttam, hogy már sok madridos itt van szóval Larit kezdtem el keresni a szememmel. Nem kellett sokáig keresnek éppen Ramossal táncolt, de már rég itt lehettek mert Lari már nem volt józan, vagy lehet otthon is koccintottattak. Mivel nem akartam Larit elszakítani Ramostól a bárpulthoz mentem. Kértem egy felest, mert hát gondoltam ünneplek egy kicsit én is. A pultos csávó lerakta elém a piát, kifizettem, és hagy ne feszegessem, hogy hány másodperc kellett ahhoz hogy egy újabb kört rendeljek. Már vagy plusz 3 körön túl voltam, mikor valaki leült mellém.



- Nekem is egy ugyanolyan lesz, mint a hölgynek. Ezt a kört én állom. - a mellettem ülő alakra néztem és Moratat véltem felfedezni benne. Fülig ért a szája, bár igazán nem nagyon tudtam, hogy minek örült. Kifizette a piákat. Koccintottunk, és lehúztuk. Köszönet nyilvánításként adtam egy puszit, ami az arcára indult de elcsúszott és a szájára ment. A „pusziból” egy szenvedélyes csókváltás lett. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy Karla bármelyik pillanatban megláthat. Egyszerűen már szükségem volt erre a csókra. Ha Karla nem is, de a paparazzók egyből kiszúrták a csókot, és vadul kezdtek kattogni a fényképezők. Persze vaku nuku meg hát ilyen szó szerinti lesifotósok voltak, mert hát ide nem engednek be fotósokat. Vagyis nem engedhetnének be fotósokat. A csókváltás után Morata karon ragadott és elkezdett behúzni a tánctérre. A tömeg közepén táncoltunk, persze a mozgásban erősen gátolt a 15 centi magassarkú meg az a kábé 5 feles, de próbáltam minden erőmet összeszedni és talpon maradni. Hirtelen egy rántást éreztem, nem tudtam hova tenni, hogy mi lehetett ez és hogy ki lehet ezért megfordultam és......